Lehel* nem hétköznapi figura. Sportos fizikumú, 34 éves férfi. A Dunántúlról származik, eddig 8 országban élt huzamosabb ideig 3 földrészen. 7 nyelven beszél. Három diplomával a zsebében jelenleg gimnáziumi tanárként dolgozik Németországban, ahol 2019 óta él. Szabadidejében extrém sportol. Laza, bevállalós fickó, a dolgok megismerésének érdekében nem riad vissza a konvencionális határok feszegetésétől sem. Már bejárta Argentínát lóháton, élt manysik közt Szibériában, volt trimmelő munkás egy kaliforniai cannabis farmon, és ült pár napig vizsgálati fogságban kémkedés gyanújával Iránban. Névjegykártyáján a neve alatt az áll: “kíváncsi ember”.
Végül meggondoltad magad és mégsem vállaltad névvel az interjút. Miért?
Mivel ez a téma nem csak engem érint, ezért utólagosan voltak, akik nem látták jó ötletnek, hogy névvel vállaljam az interjút, én pedig respektálom az akaratukat.
Ok, akkor csapjunk az ivarsejtek közé! Voltál valaha donor spermabankban vagy hasonló hivatalosan bejegyzett intézményben, mielőtt belevágtál volna a magánúton történő donorságba?
Igen, voltam. Először 2018-ban egy toulouse-i klinikán. A donorság Franciaországban teljesen anonim, ezért sajnos nem tudom, hogy hány család kaphatott a „konfettimből” (ahogy ezt ott nevezik). Lehet, hogy egy se, de az is lehet, hogy 10.
Miért tetted át a klinikáról az online térbe a donor tevékenységedet?
Ez nem volt tudatos döntés. Még 2019-ben az interneten olvastam a privát spermadonorságról, aztán próba-szerencse alapon regisztráltam egy német oldalra.
Azóta már sok víz lefolyt a Rajnán. Az internetes profilodban a donorsággal kapcsolatos motiváltságodat a véradáshoz hasonlítottad, mondván, hogy míg a véradás életet menthet, addig a spermadonorság életet adhat. Mi motivált egyáltalán, hogy donorrá válj?
A motivációt az adta, hogy egy ismerősöm volt már donor az említett toulouse-i intézményben. Az ő indíttatása mellett a kíváncsiságom is nagyban befolyásolt. Például szerettem volna tudni, hogy egyáltalán nemzőképes vagyok-e. Az intézményes donorrá válás egyik kötelező velejárója ugyanis a spermaanalízis, ami ezt a kérdést hivatott megválaszolni. Egy másik motiváló erő pedig egy új élet kreálásában történő részvétel volt. Ezt egyfajta kalandként élem meg, de nem kizárólag az én kalandomként. Minden célba juttatott ivarsejtem körülbelül 90 évre szóló belépőjegyet is kap tőlem ebbe a roppant érdekes és izgalmas világba, amit szerintem érdemes megismerni és megélni.
Akkor, ha jól értem, a donor- és életfilozófiád valójában az életszeretetedben gyökerezik, ami pedig az eddigi mozgalmas életutad hozadéka.
Igen, azt hiszem, ezt mondhatjuk így is. Biztos, hogy van összefüggés a két dolog között.
A kíváncsiságod és az életfilozófiád mellett mennyire ösztökélt az önzetlen segítségnyújtás vagy az „alfahím érzés” megélése, tehát a génállományod minél nagyobb arányú továbbörökítése?
Sem a segítségnyújtás, sem az „alfahím érzés” megélése önmagában nem lett volna elég számomra. Eleinte a kíváncsiság volt a fő hajtóerőm, később pedig, bármennyire is furcsán hangzik, a kapcsolattartás a fogadó családokkal lett a motiváltságom központi eleme. Ez egy fura kapcsolati forma, amiben valódi családi kapocs ugyan nincs, de mégis van benne egy biológiai kötelék, ami szerintem a jövőben sok közös élményre ad majd lehetőséget.
Ha jól tudom, akkor az összes ismert, biológiai értelembe vett gyermeked szülőjével beszélő viszonyban vagy. Miért döntöttél úgy, hogy kapcsolatban szeretnél maradni velük és rajtuk keresztül figyelemmel szeretnéd kísérni gyermekeid fejlődését? Volt már olyan eseted, amikor valaki teljesen el akart zárkózni a veled való kapcsolattartástól és megkért, hogy a teherbeesése után töröld az elérhetőségeit?
Mindenkivel beszélő viszonyban vagyok, de nagy különbségek vannak a kapcsolattartás fokaiban. Van, akivel csak évente egyszer érintkezek telefonon keresztül, de vannak, akikkel havi rendszerességgel találkozok személyesen. Most azért kísérem figyelemmel a gyerekek fejlődését, mert még nagyon cukik, de pár év múlva, amikor a gyerekek várhatóan elkezdenek majd érdeklődni a „fater” iránt, majd elválik, hogy kivel milyen lesz a további kapcsolatom. A mottónk úgy hangzik: ‘Mindent lehet, semmit sem muszáj!’.
Az, hogy milyen szinten veszel majd részt a biológiai gyermekeid életében, mikor dől el és mitől függ?
Az, hogy mennyit találkozom a gyerekekkel, természetesen teljes mértékben a gyerekek szüleitől függ és az első pár évben dől el. Én alapbeállításomból eredően nyitott vagyok sok mindenre, és a jövőbeli szerepvállalásom attól fog leginkább függeni, hogy ők ezt mennyire akarják majd, és hogy mennyire fogunk egymáshoz közel lakni. Németország szerintem nem az utolsó állomása az életemnek, de még Németországon belül is nagyok a távolságok, ami meghatározó tényező a személyes kapcsolattartásban.
Biológiai gyermekeid kivétel nélkül német állampolgárok, mivel a donorságod időszakában Németországban éltél és élsz most is. Volt már olyan eset, amikor Németországon kívülről érkezett hozzád megkeresés?
Több országból is kaptam felkérést, mert időközben egy nemzetközi portálra is regisztráltam. Végül egyik külföldi megkeresésből sem született baba, mivel egy sikeres fogamzáshoz rendszerint több találkozás is kell, és ilyenkor a nagy távolság akadályozó tényező lehet. Mindenesetre ha tevőlegesen nem is tudok mindenkin segíteni, azért tanácsot gyakran szoktam adni.
A szülőket érdekli a gyermekeik féltestvéreinek sorsa? Egymás közt is tartják a kapcsolatot? Ha igen, akkor hogyan?
Persze, elvégre a gyerekeik féltestvéreiről van szó! Képeket és videókat is folyamatosan osztanak meg egymással a szülők például a Whatsappon, de létezik egy Signal csoport is, amiben 10 család van jelen velem együtt. Továbbá van egy éves nagytalálkozónk Kölnben, amin az idén 8 család vett részt. Szóval a családok közül sokan ismerik egymást és tartják egymással a kapcsolatot.
Írtál alá már valaha nyilatkozatot arról, hogy lemondasz a szülői jogköreidről? Ha nem, akkor nem érzed úgy, hogy ezen dokumentum hiánya a jövőben anyagi veszélyforrást jelenthet rád nézve?
Rendszerint aláírunk egy nyilatkozatot, amiben benne áll, hogy én a donor vagyok és lemondok az apasági jogaimról és kötelességeimről. Amint megszületett a gyermek, egy úgynevezett adoptációs eljárás is indul, amiben még egyszer, immár közjegyző előtt mondok le a szülői jogköreimről és beleegyezek, hogy jogilag az anya élettársa is teljeskörű szülővé váljon.
Tisztában vagy a német jog spermadonorokra vonatkozó szabályaival, és azzal, hogy törvénybe ütköző-e, amit csinálsz a hivatalos út megkerülésével?
Nem törvénybeütköző, de ha az lenne, az sem változtatna az attitűdömön. Családtervezés és gyermekvállalás, ezek olyan dolgok, amibe szerintem az államnak nem szabad beleszólnia! A nem hivatalos spermadonorság és fogadás sokaknál egyfajta lázadás is a rendszer adta lehetőségek vagy épp a lehetőségek hiánya ellen. Amíg a rendszer diszkriminálja például az egynemű párokat vagy a pár nélkülieket a gyermekvállalásban, addig kiskapuk is lesznek, amiket természetesen ki fognak használni azok, akiknek szűkösek a lehetőségeik.
Biológiai gyermekeid legnagyobb hányadát leszbikus kapcsolatban élő párok nevelik. Segítettél már gyermekhez megtermékenyülni képtelen heteró párokat vagy egyedülálló nőket? Ha igen, akkor szerinted milyen arányban vannak jelen a fenti kategóriák a privát „spermadonor-piacon”?
Nem tudok a kérdésre vonatkozó statisztikáról, de szerintem a heteró párok inkább az intézményes utat választják. Ezt azért gondolom így, mert tőlük kaptam a legkevesebb megkeresést. Szám szerint egyet, és őket sikerült is gyermekhez segítenem. Az egyedülálló nők is jóval kevesebben vannak, mint az egynemű párok.
Le tudnád írni az átlagprofilját annak, aki magán spermadonor segítségét kéri a gyermekvállaláshoz?
Házas vagy házasulandó, életvidám, középosztálybeli, harmincas nő.
Ha jól tudom, akkor már nem hirdeted szolgáltatásaidat az interneten. Mi késztetett arra, hogy töröld a profiljaidat, és azóta érkezett-e beajánlás útján történő utólagos megkeresés, esetleg vannak-e „visszatérő kuncsaftjaid”, akik ugyanattól a biológiai apától szeretnének kistestvért a már megszületett nagytestvér mellé?
Baráti beajánlás útján is született már gyermekem, de az esetek túlnyomó részében donorkereső platformokon keresztül találtak rám. Van pár család, ahol a segítségemmel már a második baba is megszületett, vagy éppen útban van. A ´duplázóknál´ az a jellemző, hogy először az egyik, aztán a másik anyuka vállalja a terhességet. A profiljaimat pedig azért töröltem, mert úgy gondoltam, hogy túl sok emberrel már nem lehet olyan minőségű kapcsolatot fenntartani, mint amilyent szeretnék. Tehát a mennyiség a minőség rovására menne.
Ismersz más privát spermadonorokat? Van ennek a közösségnek fóruma, ahol megoszthatjátok egymással a tapasztalataitokat?
Írtam már pár embernek és kaptam is néhány visszajelzést, de fórumról azért nem beszélnék. Jó lenne több donorral megismerkedni, mert néha már megterhelő, hogy amikor egy társaságban erre a témára terelődik a szó, akkor mindig én vagyok a csodabogár. Jó lenne a spermadonorságról végre úgy beszélni, mint egy természetes dologról. Elvégre az is tök normális, hogy az embernek gyerekei vannak, az is, hogy az ember segít, ha tud, és attól sem dob feltétlenül az ember egy hátast, ha összefut egy véradóval.
Miután felvette veled a kapcsolatot egy segítségre váró egyén vagy pár, végzel az irányukba valamilyen háttérkutatást azzal kapcsolatban, hogy meg tudják-e majd adni azt az alapvető érzelmi és anyagi biztonságot a születendő gyermek számára, amik szerinted elégségesek ahhoz, hogy a gyermek egészséges környezetben cseperedjen fel? Elgondolkodtál már azon, hogy mi lenne a reakciód, ha a tudomásodra jutna, hogy egyik gyermeked a családján belül tarthatatlan helyzetbe került, és érzelmi vagy fizikai bántalmazásnak van kitéve?
Én még olyannal nem találkoztam, aki úgy áll neki a tudatos gyermekvállalásnak, hogy nincs meg hozzá a megfelelő anyagi és szociális háttere. Számomra mindig nagyon fontos volt, hogy többször is személyesen találkozzak a potenciális szülőkkel, még a folyamat megkezdése előtt. Ezek a találkozások a legtöbb fontos kérdésre választ szoktak adni és így körülbelül az is kiderül, hogy milyen emberekkel van dolgom. Sok emberrel ismerkedtem már meg ily módon és az alapvető evidenciákon túl mindegyikük különböző elképzelésekkel rendelkezett a gyermekneveléssel kapcsolatban, de ez így van rendjén. Különbözőek vagyunk! Tehát, ami alapján eldöntöm, hogy kinek segítek, az teljesen intuitív. Bízom az emberismeretemben, de azzal is tisztában vagyok, hogy nem lehet embereket teljesen megismerni pár séta és kávézás alkalmával. De ezen az sem segítene feltétlenül, ha elkérném az erkölcsi bizonyítványukat, a munkaszerződésüket vagy a bankszámlakivonatukat.
Mit tennék, ha tudomásomra jutna, hogy bántalmazzák az egyik tőlem származó gyermeket? A lehetőségeimhez képest természetesen megpróbálnék segíteni, de ez egy helyzetfüggő dolog lenne. Szerencsére még nem futottam bele ilyen szituációba.
Mondtál már nemet felkérésre? Ha igen, akkor mi okból?
Persze, sokszor. Van olyan, hogy nincs meg a kémia az emberek közt és olyankor nem vállalom a donor szerepét. Nem hiszem, hogy az általam elutasítottak közül bárki is rossz szülő lett volna, de ha az embernek több évtizedre előre dolga lesz valakivel, akkor azért jó, ha van közös hang és hasonló értékrend.
Volt már olyan a segítségedet kérő szinglik közt, aki teherbe esése után megpróbálta veled szorosabbra fűzni a kapcsolatát? Mennyire jellemző ez a magatartás?
Igen, volt! Az élettársam, akivel ma már együtt élünk és neveljük a babánkat. Ő is az egyik donor platformon keresztül talált rám, de vele már a kezdetektől fogva kialakult egy társkapcsolati viszony, ami a lányunk megszületése után elmélyültebb lett.
*A nevet az anonimitás érdekében megváltoztattuk. A cikksorozat első részét itt olvashatják:
