Mi jut az eszébe, ha valaki olyanra gondol, aki dadog? Férfi vagy nő? Gyengének tűnik és idegesnek, vagy erősnek és hősiesnek? Ha választhatna, feleségül venné, vagy férjhez menne hozzá? Bemutatná a barátainak, vagy beajánlaná őket munkatársnak?
A dadogó emberekhez való hozzáállásunk attól is függhet, mennyire tudjuk, hogy mi okozza a dadogást. Ha úgy gondolja, hogy a dadogás pszichológiai okokra vezethető vissza, mint például az idegesség vagy szorongás, akkor a kutatások szerint nagyobb valószínűséggel tart távolságot azoktól, akik dadognak, sőt, negatívabban is tekint rájuk.
„Dadogó ember vagyok, s felnőttként igyekeztem elrejteni a dadogásomat, mintha folyékonyan beszélnék” – mondja Xiaofan Lei, a Minessotai Egyetem beszéd-, nyelv-, és hallástudományok doktorjelölje.
Azt is bevallja, hogy kerülte az olyan hangokat és szavakat, amelyeken megakadhat. De kerülte az iskolai étkezdét is, ahol meg kellett volna rendelnie az ételeket. Ezen kívül megkérte a tanárait, hogy ne szólítsák fel az órákon, mert nem akart az osztálytársai nevetésének kereszttüzébe kerülni, amikor meghallják a dadogását.
„Ezek a tapasztalatok ösztönöztek arra, hogy a dadogással foglalkozzak. A dadogásról és annak biológiai okait vizsgáló tudományterülettel remélem sikerül csökkenteni a rendellenességgel kapcsolatos megbélyegzést és félreértéseket” – írja cikkében.
A dadogás megélése
A dadogás legismertebb jellemzői az ismétlődések, elnyújtások és blokkok az emberek beszédében. Beszéd közben a dadogó emberek izomfeszülést is tapasztalhatnak, másodlagos viselkedésként pedig tikkelhetnek és grimaszolhatnak is.
A dadogó emberek gyakran szorongással, frusztrációval vagy zavartsággal reagálnak a dadogás élményére. Ezenkívül az érintett emberek, mivel folyamatosan számítanak a dadogásra, aktívan kerülnek bizonyos hangokat vagy helyzeteket. Egyesekben negatív gondolatok és hiedelmek alakulhatnak ki önmagukról és a másokkal való kommunikációs képességükről, például arról, hogy nem fognak sikeresek lenni az életben, vagy nem tudják megfelelően kifejezni magukat.
Idegrendszeri fejlődési rendellenesség
A dadogás pontos oka máig ismeretlen. De széles körben egyetértés van abban, hogy a dadogás összetett idegrendszeri fejlődési rendellenesség.
A dadogó gyermekek és felnőttek körében végzett úgynevezett neuroimaging (idegrendszeri képi diagnosztikai) vizsgálatok azt mutatják, hogy a mozgások időzítéséért és a képzett motoros vezérlésért – például a beszéd kialakulásáért – felelős agyterületek működési zavarára utalnak, amelyet cortico-bazális ganglion thalamocorticalis huroknak (CBGTC hurok) neveznek. Ez az agy neurális áramköreinek a rendszere. A kutatók azonban azt is tudják, hogy az agy fejlődését a tapasztalat is alakíthatja.
Ezért a dadogó felnőttek agyi kapcsolódási rendellenességei inkább a dadogás tapasztalataiból fakadhatnak, nem pedig abból, ami hozzájárul a dadogás kialakulásához. De a dadogó gyermekek és felnőttek közötti különbségeket vizsgáló, folyamatban lévő tanulmányok segíthetnek megvilágítani a dadogás kialakulásával kapcsolatos alapvető hiányosságokat.
Körülbelül 100 emberből 1 dadog világszerte. Az óvodás korú gyermekek közel 5-8 százalékánál alakul ki dadogás. A dadogó gyerekek többsége – mintegy 80 százaléka – 7 éves kora előtt fejlesztéssel vagy anélkül spontán felépül belőle, míg a maradék 20 százalékuk felnőtt korában is tapasztal dadogást.
A kutatók azonos neuroanatómiai hiányosságokat találtak azoknál a 9-12 éves gyermekeknél, akik továbbra is dadognak, és azoknál, akik felépültek belőle. De azok, akik felnőttként is dadognak, nagyobb valószínűséggel férfiak, és van egy családtagjuk is, aki szintén dadog. Amikor a dadogás elkezdődik, a fiú-lány arány körülbelül 1:1. De a dadogó lányok nagyobb valószínűséggel gyógyulnak meg, mint a fiúk; ennek eredményeként a dadogó felnőttek között a férfi-nő arány 4:1.
Azok az emberek, akiknek a dadogása továbbra is fennáll, általában gyengébb teljesítményt nyújtanak a szavak kiejtésében vagy manipulálásában – például egy szó kiejtése a kezdeti hang nélkül. A kutatók még mindig vizsgálják azokat a tényezőket, amelyek előre jelzik a dadogás megmaradását a felépüléssel szemben.
Több út
Általános tévhit, hogy a dadogást a szorongás okozza. Pedig a dadogók sem egyformán dadognak. A dadogó felnőtteknek semmi beszédhibájuk, amikor magukban megfogalmazzák a gondolataikat. Arról is sokan beszámolnak, hogy többet dadognak, ha nagy a nyomás, ha a beszédpartnerek türelmetlenek, vagy amikor telefonon beszélnek.
De az ok-okozati tényezők gyakran összetettebbek, mint gondolnánk. Ezért fontos, hogy ha a két dolog társul, mint a dadogás és a szorongás, az nem jelenti azt, hogy az egyik okozza a másikat.
A kutatók általában nem tudják, melyik változó volt előbb, a dadogás vagy a szorongás, és azt sem, hogy léteznek-e alternatív magyarázatok az összefüggésre. Különben is: ezenkívül sok tényező játszik szerepet bármely összetett idegrendszeri fejlődési rendellenesség kialakulásában. Ezeknek a tényezőknek a szétválasztása és az egymáshoz való viszonyuk megismerése rendkívül nagy kihívást jelent, és sokéves kutatást igényel.
Mivel a dadogás elsősorban beszédzavarral jár, valószínűleg a beszéd formálásáért felelős agyi régiók idegi hiányosságai állnak a zavar hátterében. A kutatás azonban egy sor olyan körülményre mutat rá, mint például a nyelvi és érzelmi tényezők, amelyek egy életen át fenntarthatják a dadogást, vagy bizonyos helyzetekben növelhetik is annak mértékét.
A stigma leküzdése
A kutatások azt mutatják, hogy a dadogást általában nemkívánatos tulajdonságnak tekintik, és a dadogó embereket diszkriminálják, gyakran társadalmilag leértékelődnek. Ilyen például, amikor emiatt elbocsátanak valakit az állásából, vagy kevésbé veszik komolyan, illetve kerülik.
Az utóbbi években egyre több cikk jelent meg a dadogó emberekről. A gyermekkora óta dadogó Joe Biden elnök megválasztása sok millió emberre inspirálóan hat.
Ugyanakkor Biden beszédét nagyobb vizsgálatnak vetették alá, és olyan érzéketlen kritikákat kapott, mint hogy például azt, hogy „összetört az agya”. A politikától eltekintve a dadogásról szóló retorika tovább stigmatizálja a rendellenességet, és egyesek felhatalmazva érzik magukat, hogy kigúnyolják a beszédbeli különbségeket.
A helyreállítás újradefiniálása
Jelenleg nincs hatékony gyógymód a dadogó beszédre, ha az felnőttkorban is fennáll. Egy nagyszabású felmérésben a dadogó felnőttek kevesebb mint 2 százaléka jelezte, hogy már nem tekinti magát dadogónak. A felnőttkori dadogás tehát nem annak az erkölcsi kudarcnak a jele, hogy valaki nem dolgozik elég keményen magán vagy nem rendelkezik kellő önfegyelemmel ahhoz, hogy folyékonyan tudjon beszélni.
Ennek ellenére a dadogó felnőttek körülbelül 30 százaléka azt vallja, hogy felépült, pedig körülbelül 10 százalékuk visszaeső. A felépülést nemcsak a dadogás csökkenésével határozzák meg, hanem úgy is, hogy mennyire tudják kontrollálni a beszédzavarukat, vagy kimondani, amit mondani akarnak, hanem a dadogás nagyobb elfogadásával, vagy a dadogással kapcsolatos negatív érzelmek csökkenésével.
Ironikus módon egy olyan környezetben, ahol az emberek ítélkezés nélkül dadoghatnak – például önsegítő konferenciákon –, a dadogó emberek beszámoltak arról, hogy beszédük könnyebbé vált és kevesebb szorongást tapasztaltak beszéd közben, valamint nyitottabbnak és barátságosabbnak érezték magukat másokkal.
