A Meghiúsult felzárkózás, félresiklott rendszerváltozás – Látlelet a magyar egészségügy közelmúltjáról című műve kapcsán tartott könyvbemutatón Orosz Éva kedd délutáni előadásán kiemelte:
„2010-től radikális változás történt az egészségügyben a politikai decentralizálással, ami miatt a Fidesz-kormány letérítette a magyar egészségügyet a nyugat-európai rendszerekkel konform fejlődési pályáról, s ezzel történelmi esélyt szalasztott el. Emiatt krónikus válságba és több dimenziós hiányhelyzetbe kerültünk. Már nem elég új struktúrákat bevezetni az egészségügyben, itt paradigmaváltás kell. Egyszerre kell finanszírozást találni és reformokat csinálni”.
A szakértő bevezetőjében azt is hangsúlyozta, hogy az egészségügy legfontosabb indikátoraiban szinte mindenben lemaradó trend jellemző Magyarországra, különösen az elkerülhető halálozások tekintetében.
A könyvbemutatót követő panelbeszélgetés résztvevői között volt Álmos Péter, a Magyar Orvosi Kamara (MOK) elnöke, Dózsa Csaba egészségügyi közgazdász, a Miskolci Egyetem docense, Lakner Zoltán szociálpolitikus, a Jelen főszerkesztője és Élő Anita, a Válasz Online újságírója.
Fotó: Klasszis Média/Kormos Olga
Lakner Zoltán – aki egyben Orosz Éva tanítványa volt –, arra hívta fel a figyelmet, hogy a sors ajándéka a tökéletes időzítés, hogy ez a könyv, ami az elmúlt évtizedek egészségügyét veszi górcső alá, épp most jelent meg, egy ilyen választás után.
„Sok mindent lehet mondani, de azt nem, hogy ne tudták volna a hatalmon lévők, milyen helyzetben van az egészségügy. És ez a könyv bemutatja, hogy mindaz, ami az egészségügyben történik, hogyan járul hozzá a társadalmi egyenlőtlenségekhez, ami életévekben mérhető. Ennek pedig egyfajta red flag-ként, vörös zászlóként kellett volna villognia minden döntéshozó szeme előtt” – jelentette ki a szociológus.
Hozzátette:
„Azt mondják, hogy ellenzékben minden párt megígéri, hogy rendbe hozza az egészségügyet és megreformálja, de mikor hatalmon vannak, és rájönnek, ez mennyibe is kerül, feladják. Ennél azonban csak egy dolog kerül többe: az egészségügyi reformokat nem megvalósítani”.
Álmos Péter szerint olyan megvilágító erejű a könyv annak bemutatásával, hogy miképp jutott ide a magyar egészségügy, hogy az új minisztériumban, és a kórházigazgatóknak is kötelezővé tenné az elolvasását. Annak is örül, hogy a könyv végre érinti a mikrostruktúrákat, az orvos-beteg viszonyokat is. Szerinte ezeket a merev, feudalisztikus rendszereket még a szocializmusból mentettük át az egészségügybe és az orvostársadalomba. És a reformok között ezzel is szembe kell nézni.
Végletekig sérült sajtó- és adatszabadság
Élő Anita, a magyar egészségügyi újságírás képviselőjeként arról beszélt, hogy az utóbbi időben végletekig sérült a sajtó- és adatszabadság, s évek óta ki voltak tiltva az egészségügyből az újságírók.
„Egész Covid-járványt szenvedtünk végig úgy, hogy a nyilvánosság elvesztette a hős-csináló jellegét, tehát nem voltak arccal, névvel látható-hallható orvosok például úgy, mint Olaszországban, és más országokban”.
„Mindeközben egész sor fura nevű kutatóintézetet hoztak létre az elmúlt másfél évtizedben sok milliárdért, csak egészségügyi nemigen volt közte. Az utolsó közegészségügyi, nagyívű felmérések pedig annyira őszinték és kritikusak voltak, hogy a kormány utána nemigen rendelt ilyeneket, vagy nem hozta nyilvánosságra. Pedig igenis tudták a döntéshozók, hogy mi a valós helyzet, tehát a felelősség az övék. Most, hogy ez megszűnik, óriásit tudunk előrelépni” – vélekedett Dózsa Csaba.
Lakner Zoltán szerint is szomorú, ahogy egyes adatokat manipuláltak vagy titkoltak, ilyen volt például a Központi Statisztikai Hivatalnak a szegénységi adatokkal való tevékenysége. Pedig egy okos kormányzatnak szüksége van a fontos mérőszámokra, ahogy az érdekvédelmi szervezetekkel való egyeztetésekre, mert jobb döntéseket tud hozni.
„Most már van tapasztalatunk, milyen, ha ezeket a fontos pilléreket nem alkalmazzák, vagy ha a sajtó kérdező, kritikus szerepe megszűnik” – tette hozzá.
Egészségügyi adatforradalom jöhet?
A Válasz Online újságírója is abban bízik, hogy ezen a téren komoly változások várhatóak az új miniszter bemutatkozása alapján, aki egyenesen adatforradalmat ígér minőségi adatokkal, s ezek hozzájárulhatnak majd a növekvő egészségügyi lemaradásunk behozásához.
Álmos Péter a bizalom újraépítéséről is beszélt, ami pár évvel ezelőtt ugyan a hálapénz eltörlésével némileg elkezdődött, de még óriási munka előtt állnak, és a MOK-nak nagy szerepe lesz abban, hogy az orvostársadalom be tudja fogadni a változásokat.
Jó pár ideig nem volt például egészségügyi minisztérium, amit átvehetne az új tárca, fontos főosztályok hiányoznak, tehát teljesen újra kell építkezni.
Dózsa Csaba is bizakodó, szerinte óriási belső tartaléka és szakmai műhelye van Magyarországnak, amely mozgósítható és teszi/tenné is a dolgát, velük hamar lehet sikereket és eredményeket lehet elérni. Szakembergárdából erősek vagyunk, ami kiindulópontnak már jó.
Fotó: Klasszis Média/Kormos Olga
Szükséges a pénz, de nem elégséges
A könyv szerzője a panelbeszélgetésbe bekapcsolódva kifejtette: elengedhetetlen az évi 500 milliárd forint az egészségügybe, szükségesek az anyagi források, de nem elégségesek. Ugyanis a legfontosabb, hogy mi a víziója a kormánynak, és ebben mi az egészségügy szerepe?
„Nem önmagában létezik az egészségügy. Ezért a fő kihívásokra kell olyan komplex válaszokat adni, amiben szerepe van. Emellett fontos az intézményfejlesztés lokálisan, regionálisan, országosan. A szűkebb ellátórendszerben pedig végig kell gondolni, mik lehetnek azok az ágensek, amelyek kitörési pontok lehetnek. Kereteket kell szabni, miközben a helyi kezdeményezéseket felkaroljuk. Értelmezni a kiszabaduló adatokat, amelyeket a társadalom elé kell tárni, hiszen ez is fontos. Kormányzati ciklusokon átívelő egészségügyi struktúrát kell kialakítani. Ez egy óriási tanulási folyamat lesz” – jelentette ki Orosz Éva.
Véleménye szerint az első lépésnek egy átfogó terv születésének kell lennie a minisztériumban, illetve soha nem volt arról társadalmi és szakmai vita, hogyan nézzen ki egy modern kórház. És külföldről is lehet jó példákat ellesni, amik átültethetők a magyar viszonyokra.
Dózsa Csaba arra hívta fel a figyelmet, hogy egy erős edukáció is kell a lakosságnak a betegségekről és állapotokról is, hogy képbe kerüljenek az egészségügyben, milyen problémával hova forduljanak. Álmos Péter hangsúlyozta, hogy a magyar kormányok általában magukra hagyták az egészségügyet, hogy oldják meg a problémákat valahogy.
„Ezért fontos, hogy ne legyen magára hagyva Hegedűs Zsolt és csapata”.
Dióhéjban a könyvről: az 1990-es évek elején bekövetkezett rendszerváltozás és az Európai Unióhoz való csatlakozás történelmi esélyt jelentett arra, hogy a társadalom egészségi állapotát és az egészségügyi rendszer működését tekintve is elinduljon a felzárkózás a fejlett nyugat-európai országokhoz. Felzárkózás helyett azonban leszakadás, egy jól működő egészségügyi rendszer kiépítése helyett pedig tartós válság alakult ki. A könyv több megközelítésben elemzi az idevezető utat, és nem csak a kormányzati intézkedéseket, hanem a piaci folyamatokat is tárgyalja.
