Velkey György pénteken a Figyelő című hetilap egészségügyi konferenciáján elmondta, tisztázni kellene, hogy milyen szisztéma szerint szervezzék az ellátást. Felidézte, hogy eddig négyféleképpen, súlyponti, megyei, térségi és regionális alapon osztották fel a struktúrát. A szakember szerint a térségi rendszerhez kellene visszatérni. A kórházszövetség elnöke kiemelte, hogy a szolgáltatási színvonal javításával sokat javulna az egészségügy társadalmi megítélése is.
Banai Péter Benő költségvetésért felelős államtitkár arról beszélt, hogy 2010 óta a gazdaságpolitika fókusza két területre - a demográfiai fordulatra és a foglalkoztatásra - összpontosult, és ez a jövőben sem fog változni. Hozzátette, hogy az egészségügy a kormányzati prioritási lista harmadik helyén áll, jövőre 45 milliárd forinttal jut több az ágazatnak, mint idén.
Elmondta, ha a kórházi adósságkonszolidáció nem jár együtt strukturális átalakításokkal, akkor az adósság újra fog termelődni, és a kormányzati segítési szándék nem éri el célját. Hozzátette: a folyamatos és rendszerszerű konszolidációnak negatív üzenete is lehet, hogy nem szükséges a megfelelő lépéseket megtenni, hiszen "majd úgyis jön az állam, és kisegít".
Az államtitkár véleménye szerint az egészségügyi intézményeknél is hasonlóképpen kellene eljárni, mint az önkormányzatoknál, hiszen a helyhatóságok konszolidációjával együtt járt a struktúra átalakítása is.
A konferencia a korábbi évekhez hasonlóan egészségügyi miniszteri csúcstalálkozóval zárult. A volt ágazatvezetők szinte mindegyike több forrást, önálló tárcát és az egészségügyi dolgozók helyzetének javítását szorgalmazta. Gógl Árpád, aki 1998 és 2000 között vezette a tárcát, úgy fogalmazott, megérne a terület egy önálló minisztériumot, kellő politikai súllyal és megalapozott szakmai érvekkel.
Surján László, aki 1990 és 1994 között népjóléti miniszter volt, úgy vélte, az ágazat sikere vagy sikertelensége nem az (önálló) adminisztráción múlik. A volt miniszter szerint egyfajta konszenzuskonferenciát kellene tartani az ágazatról, továbbá értéken kellene finanszírozni a beavatkozásokat.
Székely Tamás (2008-2010) szerint hatalmas humánerőforrás-krízis van az ágazatban, aminek kezelésére egy egészségügyi államtitkár nem biztos, hogy egyedül alkalmas. Úgy vélte, hogy a jelenlegi finanszírozás nem értéken történik, ami pedig eladósodáshoz vezet.
Kökény Mihály (1996-1998) azt mondta, jó lenne elismertetni, hogy az egészségügy a társadalom és a gazdaság állapotát lényegesen befolyásolja, és nem "az államháztartási hiány örökös bűnbakjaként" kell tekinteni rá. Véleménye szerint az szja 1 százalékos csökkentése az emberek számára "érzékelhetetlen", az szja-bevételből származó egyszázalékos csökkentésnek megfelelő 120 milliárd forintot az egészségügyi ágazatra kellene fordítani. Humánerőforrás tekintetében azon a véleményen volt, hogy megfelelő egzisztenciát és a munkavégzéshez szükséges feltételeket kell biztosítani az egészségügyben dolgozóknak.
Mikola István (2001-2002) szintén az önálló tárca szükségességét hangsúlyozva azt mondta, hogy fel kell tőkésíteni a rendszert, valamint tisztázni kell az orvosok jogállását, illetve magánforrásokat kell bevonni az ágazatba, ami nem privatizálást jelent. A volt tárcavezető szerint először a feladatokat kell meghatározni, majd ahhoz forrásokat rendelni.
Rácz Jenő (2004-2006) úgy vélte, társadalmi, gazdasági, szakmai konszenzus kell az ágazat működtetéséhez, és deklarálni, hogy ki, milyen áldozatot hajlandó ezért hozni. A hálapénzről azt mondta, az a magyar rendszer "leküzdhetetlen átka", és megjegyezte, hogy a paraszolvencia nem függ az egészségügyi dolgozók bérezésétől. A volt ágazatvezetők mindegyike azt mondta, hogy most nem vállalná el az államtitkári posztot.
MTI
