2p

Az összeget nemcsak a kínaiak, de a Financial Times is leírta már.

800 millió euró, vagyis 320 milliárd forint támogatást ad a magyar kormány a Debrecenbe települő kínai CATL-gyárnak – osztotta meg a Facebookon Tompos Márton momentumos országgyűlési képviselő a kínai sajtóban megjelent cikkekre hivatkozva – vette észre a hvg.hu.

A hírportál azonban arra is felhívja a figyelmet, hogy a 800 millió eurós információ nem új, és nem a kínai sajtóban jelent meg először, hanem Financial Timesban még 2022 novemberében – erről pedig akkor a hvg360 is beszámolt.

Az FT szerint a támogatás főként adózási és infrastrukturális “ösztönző”.

A cikk szerint a CATL korábban Lengyelországgal és Szerbiával is tárgyalt, de Szijjártó Péter külgazdasági miniszter elhappolta a CATL gyárat a másik két helyszín elől.

Egyelőre se a magyar kormány, se a kínai fél nem hozta nyilvánosságra, mennyi munkahelyteremtési támogatást kap a CATL. Szijjártó szerint a támogatásról értesítették az Európai Bizottságot (a bármiféle beruházásokra adható állami támogatások mértékét uniós szabályok korlátozzák), a számot pedig majd csak a Bizottság döntése után hozzák nyilvánosságra – írta a hvg.hu.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!