3p

Az ÁSZ elnöke is fontosnak tartja ezt.

Jelentősen javult a forgalmi típusú adók beszedésének a hatékonysága 2014 óta, 2015-ről 2016-ra mintegy százmilliárd forinttal több került ebből az adónemből a költségvetésbe - mondta a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára pénteken sajtótájékoztatón a Soproni Egyetemen.

Jövőre még biztos nem csökken a befizetendő adó
Jövőre még biztos nem csökken a befizetendő adó

Izer Norbert egy múlt héten kiadott jelentést idézett, mely szerint a digitalizáció fejlesztésének köszönhetően 2014 és 2016 között kilenc százalékponttal,  22 százalékról 13 százalékra csökkent az áfarés,  azaz a költségvetésből kieső áfabevétel, ami a régiós átlag fele.

A kormányzat célja, hogy még hatékonyabban szedje be a forgalmi típusú adókat, mert az áfarendszernek a költségvetés stabilitását kell biztosítania. A forgalmi típusú adók súlyát szeretnék megtartani.

A jövőben a jövedelemadók és a munkát terhelő adók esetében képzelhető el csökkenés - mondta az államtitkár.

Mfor-vélemény: Az szja csökkentése évek óta napirenden van, a jelenleg 15 százalékos kulcsot már 10 százalék alá kellett volna vinni, ez volt ugyanis Orbán Viktor kormányfő elvárása. A költségvetés stabilitásának megőrzése miatt azonban erre nem került sor, időközben a munkaadókat terhelő elvonások visszavágása került a kormányzat fókuszába. Az államtitkár most újra napirendre vette az szja csökkentését, amire 2019-ben vélhetően még nem kerül sor – van már elfogadott adótörvény – és bár ősszel még egy adópakk kerül a parlament elé – erről Varga Mihály beszélt nemrég az mfor-nak – ebben az uniós jogszabályok diktálta módosítások szerepelnek majd.

 

Izer beszélt arról is, hogy a 2014-ben indult digitalizációs folyamatnak köszönhetően a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a valós idejű adatok beszerzésével nagyobb hangsúlyt tud fektetni a szürkegazdaság szereplőire, miközben a fehérgazdaságban szereplők kevesebb ellenőrzést, sőt segítséget is kaphatnak az adminisztrációs feladataik elvégzéséhez.

Kitért arra is, hogy a 2014-ben bevezetett online pénztárgép rendszerben 200 ezernél is több pénztárgépet regisztráltak, az elektronikus közútiáruforgalom-ellenőrző rendszerben  (ekr) 140 ezren szolgáltatnak adatokat, a számlázóprogramok bekötésével eddig mintegy tízmillió számla érkezett az adóhatósághoz, s naponta mintegy 23 ezer étel- és ital-automata küldi az adatokat.

Domokos László, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke egyebek mellett arról beszélt, hogy a 2018-2022-es magyarországi konvergenciaprogramból kiolvasható az adóelvonás csökkentésének szándéka. A bruttó hazai termék (GDP) arányában az összes adóelvonás 2016-ban még 39,7 százalék volt, 2019-re ezt 37,6 százalékra becsülik, 2022-re pedig 35,5 százalék az előirányzat.

Szerinte a forgalmi adóból befolyó többletbevételt más adónemeknél vissza lehetne adni kedvezmények formájában. Példaként említette a személyi jövedelemadó és a munkabért terhelő járulékok csökkentését, mert ez nem csak a gazdaság további fehéredését szolgálná, de hosszú távon gazdasági növekedést is hozna, csökkentené a versenyhátrányt - mondta az elnök.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!