<img height="1" width="1" style="display:none" src="https://www.facebook.com/tr?id=1446330315732208&amp;ev=PageView&amp;noscript=1">
2p

Az állami építési beruházások jogszabályi hátterének aktualizálását javasolja az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ).

Az ÉVOSZ keddi közleményében azt írta, javaslatukban szerepel a létesítményi normatívák aktualizálása, a kötelező társadalmi hatástanulmányok készítése.

A szakszövetség véleménye szerint halaszthatatlan az Építési Beruházások Költségtervezési Rendjének kialakítása, a költségtervezés kötelező rendje egyértelműsíti a valós forrásszükségletet, a későbbiekben lehetővé teszi az egyes létesítmények bekerülési költségeinek összehasonlítását és szakmai alapokon történő elemzését is - írják az MTI-hez eljuttatott közleményükben.

A júniusban átadott Airbus gyulai gyára is állami beruházás volt. Fotó: MTIA júniusban átadott Airbus gyulai gyára is állami beruházás volt. Fotó: MTI

Az ÉVOSZ javasolja az előre nem láthatóság beépítését a közbeszerzési szerződésekbe, hogy az árak jövőbeni változását közösen kezelhesse az ajánlatkérő és a nyertes ajánlatadó. Ezzel az árkockázat közös viselése is megvalósulna anélkül, hogy szerződésmódosításra, új közbeszerzési eljárásra lenne szükség.

A szövetség kiemelte, hogy a piaci tapasztalatok indokolják a kötelező tervellenőrzést és a lebonyolítói jogosultság visszaállítását, a szakértők képzési rendszerének kialakítását.

A kockázatos áron történő szerződéskötés tilalmának érvényt kell szerezni. A tilalom jelenleg is része a közbeszerzési törvénynek, ennek gyakorlati alkalmazása azonban átláthatatlan - hívták fel a figyelmet.

Az ÉVOSZ javasolja azt is, hogy a fenntartható építés érdekében az állami beruházásoknál számon kell kérni, és feltételként szabni a szelektív építési hulladék gyűjtését, és a lehető legnagyobb mértékű újrahasznosítást támogatni.

Jól jönne 1,5 millió forint?

A Bank360.hu és az Mfor kalkulátora alapján az alábbi induló törlesztőkre számíthatsz a THM-plafon végéig, ha 1,5 millió forintra van szükséged 60 hónapra: a Raiffeisen Bank személyi kölcsöne 30 379 forintos törlesztőrészlettel lehet a tiéd. Az Erste Banknál 32 831 forint, a Cetelemnél pedig 33 556 forint a törlesztőrészlet. Más kölcsönt keresel? Ezzel a kalkulátorral összehasonlíthatod a bankok ajánlatait.