6p

Ez a cikk Privátbankár.hu / Mfor.hu archív prémium tartalma, amelyet a publikálástól számított egy hónap után ingyenesen elolvashat.
Amennyiben első kézből szeretne ehhez hasonló egyedi, máshol nem olvasható, minőségi tartalomhoz hozzáférni, akár hirdetések nélkül, válasszon előfizetői csomagjaink közül!

2020 elején a kormány havidíj helyett napidíjas elszámolásra tért át az állami idősotthonokban, ezért azóta évi 30-40 ezer forinttal többet kell fizetniük a bentlakóknak vagy hozzátartozóiknak. Az idei száguldó infláció azonban újabb emelést tartogat. 

Egy kormányrendelet értelmében az állami és az önkormányzati idősotthonok csak 2022. március 31. után emelhetnek napidíjat, de az egyéb fenntartású intézményekben már most számolgatják, mennyivel többet kell a bentlakóknak fizetniük az infláció miatt.  

2020-ban már történt egy nagyobb emelés, amely egy 2019-es decemberi kormányrendelet módosításának az eredménye volt. Addig 30 napos hónapok alapján számolták a nyugdíjasotthonok ellátási díját, ez ért véget tavaly januártól. December végéig úgy határozott a kormányrendelet korábbi változata, hogy a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátásoknál az intézményi térítési díjat és a személyi térítési díjat bentlakásos intézményi ellátás esetén ellátási napra és hónapra vetítve kell meghatározni, ebből az "és hónapra" szövegrészt vették ki.

Drágul a mindennapi betevő.  Fotó: Depositphotos
Drágul a mindennapi betevő. Fotó: Depositphotos

Most pedig az infláció miatt ismét jelentősebb emelés jöhet. Júniusban az Eurostat adatai szerint Magyarországon ugrottak a legnagyobbat a fogyasztói árak. Míg Európában átlagosan 1,9 százalékkal emelkedtek, addig Magyarországon a KSH közlése szerint - mindenkit lekörözve - 5,3 százalékkal. Így nem csoda, ha a szociális intézmények is kénytelenek újra megemelni az áraikat.

Szélmalomharc a bentlakók ellátásáért

A Gárdonyban található, 133 főt ellátó Aranybárka Idősek és Pszichiátriai Betegek Otthonában 2021 januárjában 5600-5900 forintra emelték a napidíjat, erre jön rá az emelés.

„Régen az állami normatíva az összes bevételünk 60-65 százalékát tette ki, a lakók által fizetett térítési díj pedig a 35-40 százalékát. Ma ennek pont a fordítottja érvényes, a Gárdonyi Intézményekben a normatíva 35-40 százalék, a lakók térítési díja 60-65 százalék. De a Seregélyesi Intézményünkben a lakók teljes térítési díjat, azaz 100 százalékot fizetnek” - tájékoztatta lapunkat Hargitai Sándor, az intézményeket fenntartó Aranybárka Egyesület elnöke.

Véleménye szerint ebből kirajzolódik, hogy az állam mennyire vesz részt az idős, elesett emberek életének megsegítésében. Emlékeztet például arra, hogy az átlagnyugdíjak közismerten az átlagbérek 40 százaléka alatt mozognak (ha a bruttó keresetet hasonlítjuk össze a nyugdíjjal), illetve valamivel magasabb 50 százaléknál, ha a nettókat vetjük össze.. Vagy arra, hogy miközben a minimálbér növekedése (igaz, hogy bruttóban) 12 év alatt 127 százalékos volt, a szakmunkás minimálbér emelkedése 147 százalékos, addig a nyugdíjak ugyanennyi idő alatt 73 százalékkal nőttek. És ezen a beígért, novemberi nyugdíjbónusz sem fog segíteni hosszútávon.

„Ebben a helyzetben mi szélmalomharcot vívunk a lakók ellátása során. Az itt dolgozók munkabére az őszi bevételeink 60 százalékát teszik ki. Tehát a tervezett 20 százalékos minimálbér-emelés, az eddigi folyamatos élelmiszer-, építőanyag-, üzemanyag-, fűtés és a Covid védekezés miatt várhatóan 15-20 százalékos összköltség-növekedést is eredményezhet intézményeink napi díjában” – magyarázza ki az elnök, miért elkerülhetetlen a nagyobb mértékű emelés.

A térítési díjakat a gárdonyi szociális intézményekben évente egyszer, minden év január 1-jén emelték eddig. Hogy jövőre mennyit kell majd rátenniük, az az állami normatíva, vagy kompenzáció függvénye lesz.

„Ha a minimálbér a bejelentett mértékben emelkedik, van esély arra, hogy a kormány kizárólag a minimálbér-emelést finanszírozza. Ezért nem lehet pontosan kiszámítani az emelés mértékét, de az már most látszódik, hogy ez akár 20 százalék körül alakulhat. Az is lehet, hogy ezentúl kétszer emeljük majd a térítési díjakat, amit a jogszabály lehetővé tesz, bár eddig ezt soha nem alkalmaztuk” – mondja Hargitai Sándor.

Nemcsak az élelmiszerek ára nőtt

Az alapítványi fenntartású mezőkövesdi Szent József Idősek otthonában a napi díj jelenleg 4800 forint, de telefonon azt az információt kaptuk, hogy év végén vizsgálják felül a költségvetésük alapján, s érdekes módon csak minimális emelést prognosztizálnak.

A csobánkai Holdfény Idősek Otthona magánvállalkozás, így Drajkó István tulajdonost a minimálbér-emeléssel járó pozitívumok és negatívumok nemigen érintik és érdeklik, ám az inflációt ő is megérzi.

„Évente egyszer emelünk díjakat, ami most valóban magasabb lesz, olyan 8-10 százalékos növekedést fog jelenteni januártól. A legalacsonyabb havidíjunk, a 3 ágyas elhelyezésért felszámított 240 ezer forint helyett jövőre 255 ezer forintot kell kérnünk, a 2 ágyas szobákért fizetett 280 ezer forint pedig 305 ezer forintra változik. Ugyanis nem csak az élelmiszer-, vagy benzinárak nőttek, hanem a gyógyszereké vagy a pelenkáké is” – mondja a vállalkozás vezetője.

Az önkormányzati fenntartású intézményeket azonban az áremelkedés egyelőre nem érinti, így az 52 főt ellátó balmazújvárosi Nefelejcs Idősek Otthonát sem.

„Egy kormányrendelet értelmében a pandémia miatt idén nem emelhetünk árakat. Jövő év március 31-ig az utolsó megállapított napidíjjal tudunk csak gazdálkodni” – tájékoztatta lapunkat Tarné Lajter Angéla intézményvezető.

Az igen kedvezményes 2650 forintos napidíjban még a pelenkák ára is benne van. Ugyanakkor a szállítók már jelezték, hogy drágult a termék ára, s nemsokára valóban erről az emelt díjról kap majd számlát az otthon vezetője.

„Ki kell gazdálkodnunk majd azt is” – teszi hozzá a vezetőnő, aki szerint leginkább a vényköteles gyógyszerek napi szintű drágulását érzik meg a bentlakók. Az igen kedvező napidíj miatt azonban az idős lakók ezt még ki tudják gazdálkodni a nyugdíjukból. Bár megjegyezzük, hogy a gyógyszerek, gyógyáruk részaránya a hivatalos fogyasztóiár-indexben 2,7, a nyugdíjasok tapasztalatai szerint viszont 5,8 százalék. 

Az állami és önkormányzati idősotthonokban tehát az áremelés kérdése átnyúlik a jövő évre, ám nem mindegy, mekkora napidíjra jön rá az emelés. A Szadán található, állami fenntartású Pest megyei Viktor Egyesített Szociális Intézményben például már így is 4075 forint a napidíj. A katolikus egyház által működtetett Boldog Gertrúd Központban 5000 forint, ahogy az alapítványi fenntartású, noszvaji Kincses Sziget Szépkorúak Otthonában is ennyit kérnek el.

De hallottunk olyan budapesti, kiemelten közhasznú egyesület által fenntartott otthonról is, ahol most novembertől emelik meg a 6000 forintos napidíjat 6800 forintra.

A nonprofit szervezetek között pedig találunk olyat, amely már most 6800 forintos napidíjjal működik. Ilyen például az Ambrózia Pesterzsébeti Akácfa Gondozóház, de itt 12 főre 6 ápoló jut, és napi négyszeri étkezést biztosítanak.

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!