Az utóbbi időben Orbán Viktor, Gulyás Gergely és Varga Mihály is rendre azt hangoztatta, hogy a hazai árszabályozás sikeres volt. A lakossági terhek csökkentek, és az inflációt is sikerült ilyen módon visszafogni. Nem véletlen adtak hangot az érintettek annak a szándékuknak, hogy folytatódjék a kamat- és árstop rendszere.
Marad – nem marad?
A helyzet persze meglehetősen képlékeny, hiszen a rezsicsökkentés a mostani formájában fenntarthatatlannak tűnik. A kormány ugyan váltig állítja, hogy nem lesz megszorítás, azt az irdatlan hiányt, ami a gázárak beszerzése és a lakossági árak között van (csak az idei fűtési szezonban 6-800 milliárd forintról van szó), valahonnan finanszírozni kell. Persze megoldás lehet az is, hogy olyan adóemelések lesznek (például újabb szektoriális különadók), amelyek nem közvetlenül a lakosságot terhelik, ám ezek előbb-utóbb vissza fognak ütni a fogyasztókra is.
Amennyiben ez sem elég, akkor pedig a kormány kénytelen lesz belenyúlni a rendszerbe, erre utal, hogy az Európai Unióval szemben a rezsicsökkentés kapcsán teljesíthetetlen kéréseket fogalmazott meg a magyar kabinet. Amennyiben pedig, ahogy az várható, Brüsszel nemet mond ezekre, meglesz a bűnbak is, miért kell a rezsicsökkentéshez hozzányúlni.
Az élelmiszerárak emelkedésének megállítása is viszonylagos, hiszen emiatt egyrészt a Magyar Falu program keretében dotálnak vidéki kisebb üzleteket. Míg a nagyobb láncok egyszerűen terítik a 6 alaptermék veszteségét, és más termékek árait növelve szedik ezt be a fogyasztóktól. Ez a kormány számára viszonylag kényelmes helyzet, hiszen továbbra is kommunikálhatják, hogy megvédik a magyar családokat, és a megszorítás balos ármány, miközben a fogyasztók valójában megfizetik a látszólagos árcsökkenést.
A kamatstop esetében nagyjából ugyanez történik pepitában, hiszen a bankok a rögzített törlesztőrészletek veszteségét a betéti kamatok nevetséges szintjén hozzák be. Miközben az infláció szárnyal, hónapok óta 8 százalék feletti a pénzromlás üteme, és az irányadónak számító egyhetes jegybanki betétek kamata is 6 százalék felett van, addig a kereskedelmi bankok 2,5-3 százalékot fizetnek a náluk elhelyezett betétekre.
A legérdekesebb helyzet az üzemanyagoknál alakult ki. A piac árak emelkedéséből fakadó veszteségeket a kormány első körben a töltőállomásokra tolta, ők viszont a választások előtt hangos tiltakozásukkal elérték, hogy a kiskereskedelmi árstop mellett legyen egy nagykereskedelmi is. Vagyis az őket kiszolgáló társaságok nem adhatják számukra 480 forintnál drágábban a gázolajat és a 95-ös benzint.
Ezzel, a jövedéki adó csökkentésével és az ITM által biztosított értékesített mennyiség után adott támogatással információink szerint a kutak a veszteséget el tudják kerülni, igaz, az üzemeltetők szerint a „plusz nullás” eredmény egy vállalkozás esetében aligha lehet a tulajdonosok célja.
Nem véletlen, hogy a Mol és a kisebb benzinkutak tulajdonosai és üzemeltetői is azon vannak, hogy újra piaci áron adhassák az üzemanyagokat. Eközben a kormány aligha szeretné, hogy május 15. után egyik napról a másikra akár 200 forintos áremelkedés jöjjön. Amennyiben a nagykereskedelmi ár tartható, úgy nagy eséllyel a hatósági ár május 15. után is megmarad, azt viszont szintén aligha akarhatják a döntéshozók, hogy az olcsó benzinbe belerokkanjon a Mol.
Hogy áll most az olaj?
A nagykereskedelmi ár két legfontosabb meghatározó tényezője az alaptermék, vagyis a nyersolaj ára, illetve a forint árfolyama, amelyen esetünkben a Mol meg tudja venni az energiahordozót. Erre rakódik a finomítói marzs, ami normál esetben 1 és 5 dollár között szokott hullámozni hordónként. Ha megnézzük a társaság által közzétett adatokat, akkor azt láthatjuk, hogy márciusban a finomítói árrés „irreálisan” kilőtt. Hiszen a csoportszintű finomítói árrés (frissített számítási módszerrel kalkulált) értéke az egy hónappal korábbi érték tízszeresére ugrott.
A meglepő változás mögött nem valamiféle gazdasági csoda, vagy a Mol drasztikus hatékonyság-növekedése áll, hanem az olajárak piaci változása. Ez persze sokak számára furcsának tűnik, hiszen a hírekben rendre a szárnyaló olajárakról van szó. Ez valóban így van, hiszen az Egyesült Államokban irányadó WTI és az európai piacokon etalonnak tekintett Brent számottevően drágult a háború miatt. Igaz, a Brent a március első felében látott 130 dolláros szinthez képest jelentősen visszaesett, hiszen hétfőn 100 dollár alatt forgott a nagy árutőzsdéken. Érdemes ugyanakkor megemlíteni, hogy a tavalyi évet 78 dolláron zárta, tehát ahhoz képest még mindig erős pluszban van.
Ugyanakkor a Mol nem Brent olajat hasznosít a százhalombattai, illetve szlovák leányvállalatának, a Slovnaft pozsonyi finomítójában. Azok egy orosz típusra, az Ural (REB) olajra vannak optimalizálva. Ennek ára viszont élesen elvált a fent említett két olajtípustól. Áprilisban az első napokat kivéve folyamatosan 80 dollár alatt volt ennek a típusnak a tőzsdén jegyzett ára, ami információink szerint nem csak a hatósági ár fenntartását teszi lehetővé, de ezen az árszinten a magyar társaság a nagykereskedelmi lábon is nyereséget tud termelni.
Az olajárak nagyon hektikusan mozogtak az utóbbi napokban, így arra nem vállalkoznánk, hogy megtippeljük a rövidtávú tőzsdei mozgást. Ugyanakkor a Kínában a Covid miatt alkalmazott szigorú karanténpolitika, továbbá az ukrajnai háború is a globális gazdasági növekedés lassulása felé mutat. Ha pedig a várnál kisebb lesz a világ GDP-jének a növekedése, akkor nagy valószínűséggel az olaj iránti kereslet is alacsonyabb lesz annál, mint amit prognosztizáltak.
A 100 dollár körül áraknak köszönhetően viszont a drágábban kitermelhető kőolajat, például a palaolajat is nyereséggel lehet bányászni, így a kínálati oldalon a mostani körülmények között nem várható visszaesés. Sőt, az USA által propagált venezuelai és az EU által preferált iráni olaj akár plusz kínálatként jelenhet meg a piacon.
Egyedül marad Magyarország?
A helyzet viszont sajnos nem ilyen egyszerű! A levegőben lóg ugyanis, hogy Oroszországra újabb fájdalmas szankciót vet ki az Európai Unió, ami akár az olaj importját is érintheti. Ez a hír hetek óta fel-felröppen, ám a pletykák szerint a döntéshozók meg akarták ezzel várni a francia elnökválasztást. Miután nem az oroszbarát szélsőjobbos jelölt, Marine Le Pen, hanem a regnáló elnök, Emmanuel Macron diadalmaskodott, a szankciók előtt akár megnyílhat az út. Angela Merkel visszavonulásával a régi-új francia elnök lett Európa erős embere, vezetésével fontos csapást mérhetnek egy olajembargóval az orosz gazdaságra.
A két fontos, Oroszországból importált energiahordozó közül ugyanis az olaj pótlása sokkal könnyebben megoldható, miközben az ebből származó bevételek kiesése végképp megakaszthatja az orosz hadigépezetet. Hozzá kell persze tenni, hogy egy orosz importstop nem azonos módon fogja érinteni az egyes tagországokat, a kelet-európai államok számára ez sokkal érzékenyebb kérdés. Az Eurostat korábbi adatai szerint Magyarország mellett Bulgária, Szlovákia, Finnország, Litvánia és Lengyelország esetén van erős függőségi viszony az orosz kőolajjal.
Ugyanakkor Lengyelország az elmúlt hetekben többször kijelentette, hogy még az idén búcsút vesznek az orosz olajtól, és a finn NATO-csatlakozás gyorsított üteme is azt sejteti, hogy Helsinkinek is van vészforgatókönyve. Napvilágot láttak az elmúlt időszakban olyan kijelentések is, hogy Bulgária és Litvánia ellátása megoldható tengeri úton, ami akár arra is utalhat, hogy ezek az országok valamiféle garanciát kaptak erre, ha támogatják az orosz import betiltását.
Így két ország marad, amelyeket meg kellene győzni: Szlovákia, amely egyértelműen állást foglalt az orosz invázió kapcsán, illetve a sokak szerint továbbra is hintapolitikát folytató Magyarország. Ráadásul Orbán Viktor és külügyminisztere, Szijjártó Péter is naponta elmondja, hogy az energetikai termékek bojkottja Magyarország számára vörös vonal, azt soha nem fogják megszavazni. Nagy kérdés persze, hogy a magyar diplomácia mit lép, ha egyedül marad ebben a kérdésben, hiszen kulcsfontosságú lenne, hogy kiegyezzen Brüsszellel, és a járvány utáni újjáépítést szolgáló (RRF) alapból elvileg járó pénzt lehívhassa.
De mi lesz a Mollal?
A kormánnyal kommunikációs szinten is egy hullámhosszon lévő magyar olajvállalat az utóbbi hetekben már megkongatta a vészharangot, azt közölte ugyanis, hogy amennyiben nem érkezik orosz olaj, akkor a Százhalombattán lévő Dunai Finomító és a Slovnaft pozsonyi egysége is bajba kerül. A vállalat ugyan kommunikációjában utalt arra, hogy az Adria kőolajvezetéken mindkét finomító ellátása megoldható, csakhogy a REB olajra vannak optimalizálva ezek az üzemek és az átállításuk gyakorlatilag megoldhatatlan feladatot jelent. Ennek ugyanis nagyon jelentős az időbeni átfutása, és óriási költséggel is járna. Mindezek miatt pedig veszélybe kerülne mind gázolajból, mind benzinből Magyarország ellátásbiztonsága.
Az utóbbi napokban ugyanakkor találkozhattunk a Mol állításával ellentétes szakmai véleményekkel is. A lapunknak korábban nyilatkozó energiapiaci szakértő, Holoda Attila a legnagyobb közösségi oldalon tett reakciójában sem osztotta a magyar olajvállalat véleményét. Miklós László, aki korábban az MVM felügyelőbizottságának és az FGSZ igazgatóságának is hosszú ideig tagja volt, a G7-en megjelent írásában egyenesen cáfolta a Mol állítását, mely szerint az orosz olaj pótolhatatlan. A szakértő szerint számos olyan olajfajta van a világpiacon, amelynek összetétele (például az egyik legfontosabbnak számító tulajdonságban, a kéntartalomban) nagyon hasonlít a fent emlegetett Ural-olajra, így az esetlegesen kieső orosz olaj viszonylag rövid időn belül pótolható.
Azt ugyanakkor Miklós László is leszögezte, hogy ebben az esetben a magyar társaságnak magasabb árat kellene ezért fizetni, mint amennyiért most az orosz olajhoz hozzájut. Ennek következtében pedig (főleg, ha az üzemanyagok esetén is fennmarad az árstop) a profitja biztosan jelentősen csökken majd.
Egy ilyen forgatókönyv egyébként valószínűleg a kormány számára okozná a legnagyobb fejfájást, hiszen döntési szituációba kerülne, hogy a Molt mentse, amelynek versenyképessége és nyeresége az ő számára sem érdektelen, vagy a lakosságnak kedvezzen és tartsa fenn a nyomott üzemanyagárakat. Mindkét opció mellett vannak érvek, ugyanakkor a következő hetekben Orbán Viktor és a magyar diplomácia valószínűleg azon fog dolgozni, hogy megtorpedózzák valahogy az importtilalmat és ne kerüljenek a belpolitikai porondon döntési kényszerbe.
