Alkotmányjogászként dr. Karsai Dániel a jogszerű utat szeretné követni egy jogilag lehetetlenné tett helyzetben. Mert hiszen megtehetné, hogy csendben elvonul és a homályban elintézi a sorssal és saját magával végső elhatározásának a kivitelezését. Magyarországon mindig is magas volt az öngyilkosságok aránya. Fel sem tűnne, hogy újabb valaki döntött a saját sorsáról. Viszont akkor a jogi környezet maradna mindenki más számára, megfosztva őket az emberhez méltó életvégtől. Miközben a hivatalos álláspont azt a minősíthetetlen fenyegetést is tartalmazza, hogy aki jobb híján külföldön kényszerül eutanáziára, annak a segítői is büntetendők. Karsai azonban nem a saját, egyedi ügyére gondolt, amikor a strasbourgi bírósághoz fordult. Nem kivételes bánásmódot és ítéletet szeretne, hanem a negyedszázaddal ezelőtt beiktatott törvény megváltoztatását és a mai helyzethez való szerves illesztését.
E helyzet nem mindennapi különlegessége, hogy Karsai Dániel korábban négy évig dolgozott a strasbourgi bíróság munkatársaként. Most egy kis lakásban fogad, asztalnál, támlásszéken ülve, kézfogása olyan, mint bármely, egészséges emberé, de mozgása, beszéde már érezhetően lassabb ritmusú.
Saját érzékelése szerint betegsége mintegy két éve mutatkozott meg észrevehetően a számára is, tavaly augusztusban diagnosztizálták az ALS-t egyértelműen.
Mennyire bízik a saját szaktudásában és az ottani körülmények, valamint egykori kollégái ismeretségében, hogy belevág ebbe a strasbourgi kalandba?
A szaktudás az adott dolog, a helyzet- és kollégaismeret pedig szerintem nem lényeges. Ennek az ügynek akkor is sikerrel kell végződnie, ha bárki más vágna bele.
Valóban, hiszen azzal együtt, hogy ez az Ön ügye, sok-sok más emberé is lehetne, vagy nyilvánvalóan az is.
Mivel a saját életének a befejezéséről előbb-utóbb mindenkinek el kell gondolkodnia, ezért ez Magyarországon közel tíz millió, világszerte pedig nyolc milliárd embert érint. Nem feltétlen az ASL miatt, hanem számos más, olyan betegség és élethelyzet miatt, amely nagyon nehéz helyzetbe hozhatja sok-sok embertársunkat.
Ha jól értem, akkor ez érvényes lehet bármely élethelyzetre, amely az emberi jogokról szól és arról is, hogy kibékíthetetlen ellentét van az állam és állampolgárai közt.
A strasbourgi bíróság gyakorlatában nem az én ügyem lesz az első, az úgynevezett életvégi döntésekkel kapcsolatban. Volt már Svájcból, Németországból, Belgiumból, Franciaországból származó is, és minden ilyen ügy az előző ítélet folytatásaként megy szinte tovább.
Ezek nagyon kényes helyzetek. Ugyanis az állampolgár azzal az állammal kerül szembe, amelyet ő tart el az adóbefizetéseiből és akkor, amikor az államnak kellene őt megóvnia egy-egy rossz jogértelmezéstől, vagy egyenesen jogsérelemtől, akkor nem tesz semmit.
Igen, az emberjogi bíróság a legelőremutatóbb nemzetközi jogi mechanizmus, mert valódi, gyakorlati jogvédelmet szolgáltat az egyezményhez önként csatlakozott országoknak (köztük Magyarországnak is immár harminc éve), amelyek vállalták, hogy alávetik magukat az ellenőrző mechanizmusnak. S ha a bíróság látja, hogy az adott ország nem teljesíti az elvárható emberjogi minimumot, akkor azt elmarasztalja.
Feltétlenül a strasbourgi bíróságnak kell kimondania, hogy az adott országban gond van az emberi jogoknak ezzel a fajta értelmezésével?
Nem, ha az adott ország, ez esetben Magyarország megoldja a problémát.
Önnek nemcsak jogászként, de olyan jogászként is, aki az említett emberjogi bíróságon dolgozott, nyilván jelentős elméleti és gyakorlati tapasztalata is van.
Van saját ügyvédi praxisom, négy évig dolgoztam Strasbourgban, elmondhatom, hogy elég jól ismerem a bíróság működését. Valószínű, hogy a bíróság működése nem tökéletes. Azt viszont felelősséggel állíthatom, hogy a bíróságon belül mindíg megvolt és ma is megvan a szándék, hogy jól dolgozzanak.
Erről ön is, mi is meggyőződhetünk november végén, amikor meglesz az ítélet.
Helyesbítenem kell: november 28-án az ügyem tárgyalása lesz, ítéletet valószínűleg csak jövő tavasszal hoznak.
Nem túl lassú és hosszadalmas ez az út éppen az ön ügyében?
Már az is gyors ügyintézésnek számit, hogy november 28-ra tűzték ki a tárgyalás napját. Nem kértem, nem kérek kivételezést, mert igazából nem (vagy nem csak) az én személyes ügyem a fontos, hanem az, hogy mások életvégi döntéseit megfelelő jogkörnyezetbe lehessen helyezni.
Rengeteg ügy kerül Strasbourgba és ugyanakkor rengeteg ügyet elutasítanak, vagy figyelembe sem vesznek. Miért?
Alaki, formai, időhatár-beli szabályok és előírások be nem tartása miatt. Sok beadványt az emberek például a hazai hatékony jogorvoslatok kimerítése után több mint négy hónap késéssel adnak be, ami szabálytalan.
Ilyesmit a panaszos ügyvédje nem tud?
Az elutasított panaszok nagy részét a panaszos maga adja be, nem ügyvéd.
Hogyhogy? Értelmes ember már alsóbb fokú bíróságra sem megy ügyvéd nélkül. Hát még Strasbourgba ...
Az ügyvédi költségeket, legyenek akár alacsonyak, nem mindenki tudja kifizetni. Szerintem az sajnos az élet egyik legszörnyűbb ténye, hogy mióta világ a világ, az emberek anyagi helyzete egyenlőtlenségeket szül. Tökéletesen egyenlő esélyeket biztosító jogrendszereket még nem tudtunk kitalálni, de az biztos, hogy erre törekedni kell.
Térjünk vissza Önhöz. Mit szólt a családja, amikor kiderült, hogy milyen betegsége van?
Meg voltak döbbenve, le voltak sújtva és első pillanattól kezdve mindenben támogattak. Itt kell megemlíteni a barátaimat is, akiktől fantasztikus segítséget kaptam és hihetetlen az, ahogy kitartanak mellettem.
Nemrégiben felbukkant egy fotó a nemzetközi kommunikációs térben, a hozzá tartozó történettel együtt, amely arról szólt, hogy Stephen Hawkingot meglátogatta II. Erzsébet angol királynő. Önt mikor fogja meglátogatni a magyar államfő?
Úgy vélem, ezt tőle kell megkérdezni, én nem várom el tőle. Korábban már elmondtam, hogy mindazokat, akik érdemi párbeszédet akarnak velem folytatni, nagyon szívesen látom. Amint azt mondtam, van kellő segítségem, konkrét, fizikai és lelki egyaránt. Megfelelő lelki támaszt kapok és ez kiegyensúlyozottságot biztosít a számomra.
Az államelnök szimbolikus segítséget tud adni. Elvileg kezdeményezhet törvényt de az teljesen idegen a köztársasági elnök államszervezetben elfoglalt helyétől. Nagyon helyesen ezért harminc éve egyik köztársasági elnök sem élt ezzel a hatáskörrel. Az én esetemben sem kéne.
Mi az oka annak, hogy Magyarországon ennyire eutanázia-ellenes a törvény?
Ez a törvény idestova 25 éves. Azóta sok víz lefolyt a Dunán. Közben változott a társadalom, változott az emberek jogértelmezése és ezzel kapcsolatos elvárása az állammal szemben. Közben a jogalkotónak is volt sok más dolga, sem ideje, sem pedig energiája nem volt, hogy ezzel foglalkozzon. Miközben sok-sok más problémát sem oldottak meg, amit kellett volna. Nyilvánvaló, hogy mindig mindent nem lehet megoldani. Most úgy tűnik, hogy az ügyemmel kapcsolatban megindul egyfajta párbeszéd, mert ez és az ehhez hasonló ügyek az egész magyar társadalmat megérintik, világnézettől és politikai hovatartozástól függetlenül. Nagyon megtisztelőnek vélem, hogy a sok ezer e-mail, sms, komment között egyetlen olyannal sem találkoztam, amely a személyemet támadta volna.
Ez tényleg figyelemre méltó és megbecsülendő a mai Magyarországon.
A nézeteimet támadhatták volna. Mert ki vagyok én? Senki…
… már bocsánat, hogy közbevágok. A „Ki vagyok én?” kérdésre a helyes válasz az, hogy: VALAKI. Úgy vélem, mindannyian valakik vagyunk, nem pedig senkik. Csak a senkinek nincs joga. A valakinek van. Különben Ön sem fordult volna Strasbourghoz.
Nekem sincs a kezemben a bölcsek köve. Csak azt látom és tapasztalom, hogy sok-sok ember biztosít a rokonszenvéről és a támogatásáról.
Az összes földi élőlény közül egyedül mi, emberek vagyunk tisztában a mulandóságunkkal, mert tudjuk, hogy elkerülhetetlen.
A kutyámmal még nem beszélgettem erről…
Csányi Vilmos már sokszor beszélgetett a kutyájával…
Biztosan sokkal okosabb, mint én.
Az a helyzet viszont, amikor a valamikori távoli jövő ködébe vesző elmúlásunk nem csak egy változtathatatlan feltétel, hanem konkrét, időben behatárolható valóság, nos, az teljesen átrendezi ezt a dolgot. Valahogy így lehetnek vele a gyógyíthatatlan rákbetegek is.
Ez a betegség jelenleg valóban gyógyíthatatlan. Pont. Kettőtől öt évig van az embernek kilátása az életben maradásra. Én már több mint két évnél tartok. Pont. Senki nem tudja, mert nem tudhatja, hogy meddig fogok élni, milyen állapotban leszek. Minden embernél más és más a lefolyás.
Ez van ma a tudomány mai állása szerint. De ki tudja, mikor derülhet ki, hogy a genetikának még vannak lehetőségei és eszközei.
Ezt nálam sokkal okosabb neurológusokkal és genetikusokkal kell megbeszélni. Ami engem illet, úgy vélem, hogy nem nagyon okos dolog a betegségtől magáról beszélni egy interjúban. Ugyanis azt bizonyára olyanok is olvassák, akik sokkal kiszolgáltatottabb helyzetben vannak, mint én és még csak véletlenül sem akarom őket összezavarni, vagy hiú reményeket kelteni bennük. Ezért azt szeretném, hogy orvosi szakkérdésekről csak az orvosok beszéljenek.
Ön istenhívő?
Abban hiszek, hogy van egy nálunk sokkal nagyobb entitás, aki a szabad akaratot biztosítja a számunkra.
Ő határozza meg, hogy meddig tart az ön élete?
Én erre úgy szoktam gondolni, hogy van fölöttes hatalom, de mi döntjük el, hogy az egyes eseményekre hogyan reagálunk. Ha nem így volna, akkor nem lenne értelme az életnek. Mert akkor az sem az én döntésem, hogy most leteszem ide az asztalra a kezemet.
Stephen Hawking ateista volt…
Mindenkinek szíve joga, hogy mit hisz, mit nem, miben hisz, miben nem. Ha Strasbourgban úgy döntenek, hogy lesz lehetőség Magyarországon az eutanáziára, az csak egy lehetőségként fog működni. Nem lesz kötelező. Ha valaki ezzel a lehetőséggel vallási, vagy világnézeti okból nem akar élni, akkor tegyen úgy.
A születésünkről nem mi döntünk. Sőt, közre sem működünk benne, legfeljebb annak utolsó stádiumában. A halálunkról viszont adott helyzetben már dönthetünk. Hogyan férhet ez össze az istenhittel?
Az enyémmel, legalábbis amit mondtam róla, könnyen. Mások hitéről meg nincs mit mondanom, mert az az ő hitbéli, erkölcsi, etikai ügyük.
Mi történik akkor, ha a strasbourgi bíróság hoz egy ítéletet, amelyet aztán az érintett állam nem fogad el, nem tart be?
Általában végre szokták hajtani, ez a következő lépés. Azt javaslom, hogy erről beszélgessünk akkor, ha meghozzák a döntést Strasbourgban és látjuk, hogy abban mi van és mi következik belőle.
Az amiotrófiás laterálszklerózis (,rövidítve ALS), motoneuronbetegség, a köznyelvben gyakran csak „idegsorvadásos betegség”. Ez a motoneuron-betegségek leggyakoribb fajtája, amikor a központi idegrendszer mozgató idegsejtjei pusztulása következtében az akaratlagos izmok fokozatosan elgyengülnek, majd végül elsorvadnak. A betegség kiváltó oka nem ismert és 2023-ban nem gyógyítható. de az esetek 5-10 százalékában felmerül az öröklés eshetősége.
Statisztikailag 100 000 emberre átlagosan 5 megbetegedés jut. A legtöbb esetben 40 és 65 év között jelentkeznek a tünetek, ám más életkorban is kifejlődhet a betegség. A túlélési időt nehéz meghatározni, mert egyén-, és korfüggő, de az esetek zömében a középérték 3,5 év. Vannak azonban olyan betegek is, akik több évtizeden át éltek együtt ezzel a betegséggel. Közülük közismert a híres fizikus, Stephen Hawking (1942-2018) esete, akinél huszonéves korában kezdődött.
Az ALS esetén, ahogyan az előbbiekben említettük, a központi idegrendszerben (az agyban és gerincvelőben) található motoneuronok elpusztulnak. Ennek következtében az akaratlagos izmok – amelyek többek között a mozgásért, a beszédért, a nyelésért és a légzésért felelősek – egyre jobban gyengülnek, majd a betegség előrehaladtával leállnak A szemizom viszont a végstádiumig működőképes marad és a szívizom sem sérül (Stephen Hawking). Az esetek zömében az izomzavarok a felső végtagból indulnak ki és folyamatosan haladnak a törzs, majd a fej felé.
