2p

Bóka János egyeztetett, de közölte, hogy a kormány nem hajlandó kifizetni a 200 milliós bírságot.

Magyarország az uniós bíróság által hozott migrációs ítéletében kiszabott bírságot nem fogja befizetni, törekszik arra, hogy megoldja ezt a kérdést, ezért megkezdte a tárgyalásokat, hogy a napi egymillió eurós bírság megszűnjön – közölte európai uniós ügyekért felelős miniszter Strasbourgban, az Európai Parlament alkotmányügyi bizottsága (AFCO) ülését követően csütörtökön.

Azzal összefüggésben, hogy Európai Unió Bírósága június közepén 200 millió euró, valamint további napi egy millió euró megfizetésére kötelezte Magyarországot arra hivatkozva, hogy nem teljesítette a befogadási feltételekről szóló irányelv és a visszatérési irányelv rendelkezéseit, Bóka János magyar újságíróknak nyilatkozva azt mondta: megkezdődtek a tárgyalások Ylva Johansson belügyi biztossal a migrációs ítélet végrehajtásáról.

Közölte: a megbeszélésen egyértelművé tette, hogy Magyarország a kiszabott bírságot nem fogja befizetni.

"Megállapodtunk abban, hogy milyen csatornákon keresztül zajlanak az ítélet végrehajtásával kapcsolatos további megbeszélések. Fölállítottunk egy menetrendet, a megbeszélések ennek megfelelően fognak folytatódni a továbbiakban" - fogalmazott.

Aláhúzta:

Magyarország törekszik arra, hogy megoldja a kérdést, és a napi egymillió eurós bírság megszűnjön.

Magyarország pozícióját a migrációs ítélet végrehajtásával kapcsolatban a népszavazáson, a nemzeti konzultáción, illetve a választásokon kifejezett politikai akarat jelenti – hangsúlyozta Bóka János, majd úgy fogalmazott: "ez nagyon határozott, egyértelmű felhatalmazás számunkra. Nekünk ennek mentén kell tárgyalásokat folytatnunk az uniós bizottsággal a továbbiakban is".

(via MTI)

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!