Egyre-másra jelentik be a nyugati kormányok az Oroszország elleni újabb szankciókat, de a különböző intézkedések hatékonyságáról megoszlanak a vélemények. Az egyik sarkalatos pontnak az orosz pénzintézetek a SWIFT-rendszerből történő kizárása látszik, ennek ügyében egyelőre megoszlani látszik a nyugati vezetők véleménye. Akár megtörténik végül ez, akár nem, az biztosnak tűnik, hogy ez a lépés sem lenne az a csodafegyver, aminek sokan hinni szeretnék. (Erről bővebben alábbi cikkünkben olvashat.)
Az elemzők egy része egy másik irányból történő megközelítéstől várná azt, hogy megrendítse Putyin rendszerét, és ezzel az Ukrajnával kapcsolatos eltökéltségét. A különböző orosz intézmények helyett ezek a szankciók személyeket vennének célba, méghozzá azokat, akiket a putyini rezsim legfontosabb haszonélvezőinek, és ennek nyomán támogatóinak tartanak, azaz az orosz oligarchákat.
„Putyin úgy vezeti Oroszországot, mint egy bűnszervezetet, a zsákmányból részesülnek az alvezérei és barátai, de az orosz népesség alig. Ez a rendszer hihetetlenül gazdaggá tette az orosz elnököt és barátait. Az átlag orosz emberek életminősége kevésbé érdekli Putyint, mint az, hogy megvédje a belső körét. Az ide tartozók pedig addig tarthatják meg kiváltságaikat és hatalmukat, amíg lojálisak a rezsimhez” – írja a Wall Street Journal szerkesztőségi cikkében.
Piszkos 35
Kik is ezek az emberek? Ezt nagyjából tudjuk, köszönhetően a különböző orosz ellenzéki politikusok és sajtótermékek, valamint nyugati oknyomozó újságírók által feltárt adatokból. Alekszej Navalnij, aki szabadságával és majdnem az életével is fizetett ehhez hasonló kellemetlenkedései miatt, össze is állított egy 35 névből álló listát a rezsim legfontosabb oligarcháiról. Ezen az első helyen Roman Abramovics szerepel, de ott van rajta Aliser Uszmanov, vagy éppen Denisz Bortnyikov, az orosz állami VTB Bank első embere mellett jó néhány miniszter, állami vezető és világszinten is a legvagyonosabbak közé tartozó, kétes módon meggazdagodott milliárdos is.
Közös jellemzőjük, hogy vagyonuk egy jelentős részét külföldön, méghozzá a "hanyatló" nyugaton tartják, részben nyílt, de nagyobb részt jobban vagy kevésbé jobban titkolt formában. Mekkora összegekről is van szó? Röviden: elképesztően hatalmasokról. Természetesen csak becsléseink lehetnek, de ezek elég meggyőzőek. Egy 2018-as tanulmány abból indul ki, hogy az 1990-es évek első fele óta Oroszország évről évre jelentős külkereskedelmi többletet tudott felmutatni. Ha minden normálisan működne, akkor ennek óriási külföldi eszköz- és befektetésállományban kéne megmutatkoznia, ám a hivatalos orosz adatok szerint alig több az orosz vagyon külföldön, mint az adósság. Hova tűnt a pénz? Minden valószínűség szerint vagyonos oroszok kezére került, akik ilyen-olyan módokon külföldön parkoltatják és fialtatják.
Ha hihetünk a tanulmány szerzőinek, akkor 2015-ben az orosz milliárdosok külföldi vagyona az orosz GDP 85 százalékára rúgott, ez számszerűen – kapaszkodjunk meg – nagyjából 1,16 billió, azaz 1,160 000 000 000 dollár. „Ez olyan külföldi kitettséget jelent az orosz elit részéről, amire tudomásom szerint soha nem volt még példa a történelemben” – írja Paul Krugman „A mosott pénz lehet Putyin Akhilleusz-sarka” sokatmondó címet viselő cikkében.
Aztán viszont felteszi a kérdést, hogy mennyire hajlandók utánamenni ennek a hihetetlen vagyonnak a demokratikus országok kormányai, hatóságai. Sokáig úgy tűnt, nem igazán. Miközben úgy nagyjából mindenki tudta és tudja, honnan is származik például Abramovics és Uszmanov vagyona, a két oligarcha angol focicsapatokat vásárolhatott meg, szuperjachtjaik békésen ringatózhattak az európai kikötőkben, Abramovics egy EU-s ország (Portugália) állampolgárságát is megkapta. Ugyan az oligarchák elleni fellépés már a hét elején, a nyílt orosz támadás előtt bejelentett szankciók kapcsán is előkerült, az első, majd a második nyugati szankciós hullám is csak néhány nevet érintett Navalnij listájáról.
Csak egy kis ízelítő az oligarchák életéből: íme a világ egyik legnagyobb jachtja, amelyen Aliser Uszmanov szokta tengetni napjait:
Most talán-talán úgy tűnik, az európai államok hajlandók lesznek egy kicsit komolyabban a körmére nézni Putyin legszűkebb körének. Ha így lesz, az végre valóban azt fogja jelenteni, hogy az orosz kiskatonák és az egyszerű orosz állampolgárok mellett a hatalmi elit is meg fogja valamennyire érezni az orosz lépések következményeit.
Ha úgy vesszük, a világ biztosan kicsit igazságosabb hely lesz, ha az orosz oligarchák nem férhetnek majd hozzá egykönnyen a nyugaton parkoltatott, tisztára mosottnak hitt vagyonukhoz, nem üdülhetnek zavartalanul Európa legfelkapottabb tengerparti városkáiban, és nem térhetnek haza sokmilliárdos londoni házaikba, hogy kipihenjék a fáradalmaikat.
Belülről bomlasztani
De ha az a kérdés, hogy ez megingathatja-e Putyin hatalmát, vagy legalább rákényszerítheti-e arra, hogy visszakozzon Ukrajna ügyében, arra már nehéz igennel válaszolni. Ahogy a The Guardianen megjelent cikkében Angus Roxburgh fogalmaz az oligarchák elleni szankciók kapcsán: „Valóban ezek a megfelelő szankciók? Valóban a jó embereket célozzák? És végül a legfontosabb: volt valaha bármilyen hatásuk Putyin cselekedeteire? A válasz mindhárom kérdésre a nem.”
A szerző szerint az oligarchák egy része valóban személyesen is jó viszonyban van Putyinnal, és minden bizonnyal segítenek is az elnöknek a saját vagyonát az övékhez hasonlóan kijuttatni a megfelelő offshore számlákra. Jól jönnek az oligarchák akkor is, ha gyorsan szüksége van Putyinnak pénzre valamilyen beruházáshoz, például a Szocsiban rendezett olimpia létesítményeinek felhúzásához, de a viszony hatalmi szempontból egyirányú.
„Putyin két feltétellel engedi őket gazdagodni: felköhögik a pénzt, ha szükség van rá, és távol tartják magukat a politikától.”
Egyre nyilvánvalóbb, hogy a korábban is elsősorban szűk tanácsadói körére támaszkodó orosz elnök mára nemcsak minden hatalmat a saját kezébe összpontosított, de a döntéseket is szinte egyszemélyben hozza. A Covid-járvány kezdete óta az egészségére már-már mániákusan ügyelő elnök fizikailag is nagyon keveseket enged a közelébe, a felvételek tanúsága szerint legfontosabb online megbeszéléseit is egyedül szereti bonyolítani. A Kreml környékéről szivárgó szórványos információk szerint az elnök szűk környezetének nagy részét is meglepte, hogy az Ukrajna elleni készülődés nem egy ügyes, a Nyugatot beugrató blöff volt, hanem egy valódi háború előjátéka.
Ha az általa felemelt oligarcháknak nem tetszik, hogy szankciók sújtják őket, akkor valószínűleg egy dolgot tehetnek: lenyelik a békát. Esetleg panaszkodhatnak is Putyinnak, ha más nem hallja, de pontosan tudják, hogy sokkal rosszabb is történhet velük, mint az európai vagyonuk befagyasztása, ha esetleg politikailag is fel mernének lépni az elnök ellenében. Érdemes megnézni, hogyan bánt a látványosan unatkozó Putyin az orosz biztonsági tanács tagjaival, amikor egyesével, személyesen kellett kimondaniuk, hogy támogatják a szakadár ukrán régiók elismerését.
A tanács elnöke az a Nikolaj Patrusev, aki korábban a rettegett orosz szövetségi biztonsági szolgálat, az FSZB vezetője volt, fia, Dimitrij Patrusev pedig agrárminiszter, bankár, Navalnij 35-ös listáján is szereplő oligarcha, aki a megalapozott gyanú szerint nagyrészt az apja vagyonát „kezeli”. Ha a Nyugat abban reménykedik, hogy ezek az emberek komoly nyomást gyakorolhatnak Putyinra, akkor valószínűleg elég rossz irányba próbálkozik.
A Guardian szerzője szerint nem is erre kéne mozdulni, hanem az egész orosz államigazgatást kéne célba venni.
„A Duma, a szenátus, az elnöki tanács tagjai, a biztonsági erők és a hadsereg felsőbb szintjei, az állami média vezetői – több ezer ember. Ők azok, akik leírják, lepecsételik, kihirdetik és betartatják Putyin döntéseit. Egyesek közülük – az oligarchákkal ellentétben – még tanácsokat is adnak neki.”
Bár e réteg nagyobbik része kevésbé van a nyugati közvélemény szeme előtt, azért a többségük valamilyen mértékben részesedik az államot átható korrupcióból, és ha más nem, igen jó fizetést kap a szolgálataiért. Ha nem is hadihajó-méretű jachtokon, de szeretnek Európába, Amerikába utazni, esetleg van is itt-ott egy szép házacskájuk, gyerekeiket is előszeretettel taníttatják nyugati iskolákban.
„Ha tőlük megtagadjuk a vízumokat, és gyakorlatilag bebörtönözzük őket Oroszországban, nem fog sokáig tartani, hogy az elégedetlenség a teljes politikai vezető réteget áthassa. Az üzenet világos lenne: ha élvezni akarjátok a nyugati életformát, akkor olyan vezetőt kell találnotok, aki tiszteletben tartja a nyugati értékeket. Addig ki vagytok tiltva” – fogalmaz Roxburgh, aki korábban a BBC moszkvai tudósítója, illetve a Kreml tanácsadója is volt.
Persze akárkit és akármit is vesznek célba a nyugati szankciók, Ukrajnán ez most már rövid távon nem segít. A jövőre vonatkozóan azonban fontos lenne, hogy a nyugati világ fel tudjon mutatni olyan intézkedéseket, amelyek legalább elbizonytalanítani képesek a nemzetközi jogot és az emberéleteket egyaránt figyelmen kívül hagyó rezsimek vezetőit.
Az orosz-ukrán háborúról itt találja folyamatosan frissülő híreinket összegyűjtve:
