5p

A benzinárstop láthatóan fenntarthatatlan, az ellátási problémák miatt mára inkább bosszankodást okoz. Mivel így nem jelent már politikai előnyt, januártól biztosan kivezetik - mondta Holoda Attila energiapiaci szakértő, korábbi energetikáért felelős helyettes államtitkár a lapunknak adott interjúban.

Az egyre fokozódó áruhiány miatt ön szerint rákényszerül a kormány az üzemanyagár-stop kivezetésére?

Véleményem szerint bizonyosan igen. Nem véletlen, hogy már a Mol is többször elmondta, és ismét megerősítette, hogy az ársapka kivezetése segítene az ellátási problémákon. Fontos tudni ehhez, hogy jelenleg a Mol egyedül kénytelen ellátni a benzinkutakat, holott a hatósági árak bevezetése előtt csupán a 70 százalékukat szolgálta ki.

Holoda Attila: Nem csupán a Mol számára ellátandó kutak száma növekedett, de a nyomott árak miatt az ország üzemanyag-fogyasztásának mennyisége is több mint 20 százalékkal emelkedett a tavalyihoz képest.
Holoda Attila: Nem csupán a Mol számára ellátandó kutak száma növekedett, de a nyomott árak miatt az ország üzemanyag-fogyasztásának mennyisége is több mint 20 százalékkal emelkedett a tavalyihoz képest.

Ez a változás azért történt, mert a Molon kívül jelenleg nincsenek olyan nagykereskedők, akik külföldről hoznak be üzemanyagot, hiszen a hatásági ár miatt jobban megéri nekik a környező országokban értékesíteni, míg itthon a 480 forintos árral veszteséget termelnének. Ugyanakkor a finomítók karbantartásával kapcsolatos problémák miatt a Mol sem tud teljes kapacitással besegíteni a korábban más nagykereskedőkkel szerződött benzinkutak ellátásába. Sőt, az utóbbi időszakban gyakorlatilag egyáltalán nem szállít nekik. Mindez egyértelműen az ársapka negatív következménye, ha pedig azt a kormány nem vezeti ki, akkor a jelenleginél is komolyabb zavarok lehetnek.

Hogyan függ össze az árstop problémája a finomítók karbantartásának kérdésével?

A Mol más nagykereskedőkkel szemben nem tud elmenekülni, de mára egyre nehezebben tudja kezelni a kialakult helyzetet. Komoly gondot jelent számára például, hogy a finomítók karbantartása, amelyet tavaszról nyár végére halasztottak, olyan plusz problémákat okozott, amelyek a tavaszi karbantartás esetén nem jelentkeztek volna, a halasztás miatt azonban előjöttek. Ezért is okoz nagy gondot a Mol számára a plusz 30 százalék kúthálózat ellátása. Hozzá kell tenni azonban, hogy nem csupán az ellátandó kutak száma növekedett, de a nyomott árak miatt az ország üzemanyag-fogyasztásának mennyisége is több mint 20 százalékkal emelkedett a tavalyihoz képest. Így pedig a Molnak jóval 30 százalékkal többet kell szállítania.

Az elmúlt években átlagosan 5 millió liter üzemanyag fogyott naponta Magyarországon, az utóbbi időben azonban az ársapka hatása miatt 8 millió is gazdára talál, míg tavasszal, amikor az emberek megrohamozták a kutakat, akkor ez közel 15 millió literre ment fel.

Okozhat-e további ellátási problémát az orosz olajra kivetett európai embargó?

Egyértelműen igen. Ehhez tudni kell, hogy a Mol az üzemanyag-ellátást két finomító, a százhalombattai és a pozsonyi összehangolt működésével állítja elő. Ez például azt jelenti, hogy míg a pozsonyi finomító több benzint, addig a százhalombattai több dízelt termel. A problémát pedig az fogja jelenteni, hogy az olajtermékekre vonatkozó embargó életbelépését követően az orosz alapanyagból finomított termékekkel tilos lesz az országok közötti kereskedelem. Így a Mol két EU-s országban működő finomítójából nem tudja majd összehangoltan ellátni a nekik otthont adó országokat sem, hiszen például a pozsonyi finomítóból nem szállíthat Magyarországra benzint, onnan nem elégítheti ki majd az itteni fogyasztók igényeit.

Tehát hiába jön vezetéken keresztül orosz nyersolaj a Mol finomítóiba, ha az embargó kifejezetten megtiltja az orosz olajból előállított üzemanyagok országok közötti forgalmát.

Ez azt jelenti, hogy míg a Mol eddig ellátásilánc-menedzsmenttel optimalizált a finomítói között, az embargó életbelépését követően ezen eljárása tilalom alá esik, ami tovább fokozhatja az ellátási problémákat.

Mit gondol, a kormány januártól teljes mértékben kivezeti az üzemanyagár-stopot?

Sajnos, ezt ma még nem lehet tudni, holott mind a Független Benzinkutak Szövetsége, mind a Mol tett javaslatot a kivezetésre.

Amennyiben a támogatás fennmarad, annak véleményem szerint mindenképpen célzottan, például szociális alapon kellene működnie, de semmiképpen sem a kiskereskedelmi áron keresztül.

Tehát nem közvetlenül a kiskereskedelmi árakat kellene lenyomni, hanem kompenzációt kellene biztosítani, célzottan. Van erre rengeteg módszer, a magyar kormány azonban eddig kizárólag a kiskereskedelmi árak korlátozásában gondolkodott az ársapkával, mára pedig látszik, hogy ez nem működik. Az embargót követően pedig biztosan még kevésbé fog működni.  

Mekkora elégedetlenséget szülhet az árstop kivezetése?

Szerintem ma már sokan úgy vannak ezzel, hogy az ellátás fontosabb, mint az ár. Azaz, hiába olcsó valami, ha nem lehet kapni. Sokan már azon az állásponton vannak, inkább fizetnének piaci árat, autóznának kevesebbet, csak legyen elérhető számukra a közlekedés lehetősége. Ezt adná az üzemanyag-ellátás biztonsága, és ez az, ami most sérült. Ráadásul problémák vannak a Barátság-kőolajvezetékkel is, ami további ellátási gondokat okozhat. Ezért már a Mol is jelezte, hogy az ársapka kivezetésére lenne szükség. Eddig a kormány ezt nem tette meg, mert gondolták, hogy így még mindig több a politikai haszon.

Ez a politikai haszon azonban mára a visszájára fordult, ma már sokkal inkább a „bosszankodás” időszakában vagyunk.

Érdemes ehhez tudni, hogy vannak olyan kisebb települések, ahol egyetlen benzinkút volt a környéken, de mivel nem szállít nekik a Mol, ezért átmenetileg be kellett zárniuk. A környéken élőknek ezért be kell mennie a közeli városba tankolni, ami esetenként akár 40 kilométer plusz utat is jelent. Így, amit a 480 forintos árral nyernek, azt el is veszítik azáltal, hogy többet kell hozzá autózniuk. Ezt így már nem érdemes fenntartani.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!