7p

Szép szavak, peren kívül kifizetett, ismeretlen összegű kártérítések, néhány napra leálló forgatások. A filmiparban nem szoktak túlzottan nagy ügyet csinálni a halálos balesetekből. Baldwin producerként felelős lehet a tragédiáért, de karrierje vagy személyes szabadsága nincs nagy veszélyben.

Folyamatosan derülnek ki újabb részletek a Rust című film forgatásán történt halálos balesetről. Bár mostanra már nagyjából lehet tudni, hogyan zajlott le a tragédia, annak a megállapításával, hogy pontosan ki és milyen mértékben felelős, meg kell várni a nyomozás, illetve az esetleges büntető és polgári peres eljárások végét. Ha a filmforgatásokon történt korábbi halálos balesetekből indulunk ki, akkor abban viszont szinte biztosak lehetünk, hogy a filmet be fogják fejezni, a kiosztott büntetések pedig nem lesznek túl szigorúak.

Vaktöltények éles következményei

A mostani esethez talán Brandon Lee 1993-as halála hasonlítható a leginkább. Bruce Lee ígéretesnek látszó színészi karrierjének elején tartó fiát egy csőben maradt kellékgolyó ölte meg, amit az utána betöltött vaktöltény robbanásának energiája lőtt ki. Lee-nek a balesete idején már csak néhány forgatási napja lett volna hátra A holló című alkotásban, a stáb pedig úgy döntött, befejezik a filmet. Néhány jelenetet átírtak, néhányat újraforgattak, egyes részeket pedig Lee dublőrével vettek fel, majd a halott színész arcát számítógépes trükk segítségével tették rá az elkészült képsorokra.

Brandon Lee utolsó szerepében (Wikimedia)
Brandon Lee utolsó szerepében (Wikimedia)

Több hónapos vizsgálódás után az ügyészség úgy döntött, nem emel vádat az ügyben, mert bűncselekmény nem történt, csak végzetes hanyagság. A filmet készítő cég végül 55 ezer dolláros bírságot kapott a munkavédelmi előírások megsértéséért. Ez már első látásra sem tűnik túlzottan nagy büntetésnek, hát még ha azt nézzük, hogy 23 millió dolláros költségvetéssel készült film végül közel 94 milliós bevételt hozott világszerte. A hollót eredetileg forgalmazni tervező Paramount ugyan a baleset után elállt az üzlettől, de a Miramax gyorsan a versenytárs helyére lépett, és forrást is biztosított az alkotás befejezéséhez. Brandon Lee családja beperelte az összes, a forgatásban érintett céget, illetve a producereket és a rendezőt is, ez az eljárás peren kívüli megegyezéssel ért véget, a kifizetett kártérítés összege nem ismert.

Vaktöltény okozta Jon-Erik Hexum halálát is, aki 1984-ben a Cover Up című sorozat forgatásán viccből sütött el egy fegyvert saját halántékához tartva. A robbanás erejétől koponyájának egy darabja az agyába ékelődött, életét nem tudták megmenteni. A balesetért hivatalosan senkit nem találtak felelősnek, de családja peren kívül kapott valamilyen összeget a stúdiótól és a produkciós cégtől. A sorozat forgatása két héttel később újraindult, Hexum karakterét kiírták a történetből, szerepét más vette át, a Cover Up pedig megélt egy második évadot is, mielőtt elkaszálták.

Homályban maradt felelősök

A legtragikusabb filmes baleset talán a Homályzóna (Twilight Zone) című sci-fi horror forgatásán történt 1982 júliusában. Az egyik főszereplő, Vic Morrow és két ázsiai származású gyerekszínész, Myca Dinh Le és Renee Shin-Yi Chen éppen azt a jelenetet vették fel, amikor a Morrow alakította Bill Connor kiment két vietnámi gyereket egy faluból, amit egy amerikai helikopter tesz éppen a földdel egyenlővé. Egy rosszul időzített robbanástól irányíthatatlanná vált a helikopter, majd a három színészre zuhant. Mindhárman meghaltak.

A Homályzóna forgatásán történt baleset helyszíne (Wikimedia)
A Homályzóna forgatásán történt baleset helyszíne (Wikimedia)

Mint a vizsgálatok során kiderült, a két gyermeket zsebből fizették, hogy ne kelljen betartani az alkalmazásukra vonatkozó szabályokat (például nem dolgozhattak volna éjszaka, amikor a baleset is történt). John Landis rendező mellett a pilóta és a stáb három másik tagja is gondatlan emberölés vádjával állt bíróság elé, de a több évig elhúzódó eljárás végén felmentették őket. A két gyerek családja peren kívüli megegyezés keretében, állítólag nagyjából 2-2 millió dolláros kártérítést kapott. A Homályzóna elkészült, de a társproducer, Steven Spielberg nemcsak a filmből szállt ki, hanem meg is szakította a kapcsolatot korábbi barátjával, Landisszel. A 10 millió dolláros költségvetéssel készült film a nem túlzottan elragadtatott kritikák ellenére 42 millió dolláros bevételt hozott.

 

Visszavágott kockázatok

A Homályzóna-tragédiának volt pozitív hatása is. A baleset után a Warner Bros. egy alelnöke, John Silvia elhatározta, hogy a forgatásoknak biztonságosabbnak kell lenniük. Korábban a rendezők és a producerek szinte bármit kérhettek a stáb tagjaitól, Silvia viszont egy bizottságba hívta össze a forgatásokon dolgozó összes szakmai szervezet képviselőit, biztonsági szakembereket és kockázatelemzőket, hogy felállítsanak egy szabályrendszert. Az általuk megfogalmazott, a tapasztalatok alapján folyamatosan frissített irányelvek ma is érvényben vannak.

A változás nyomán aztán a biztosítótársaságok is hajlandók lettek a korábban túlságosan nagy kockázatúnak ítélt filmes produkciók biztosítására. A szerződéseknek viszont feltétele lett, hogy a biztosítási szakemberek belelássanak a forgatások ügyeibe, átnézik a stábtagok korábbi munkáit, a tervezett jeleneteket, a kockázatot jelentő kellékeket. Ahhoz pedig, hogy a biztosítók díja ne legyen túl magas, a produkciók kockázatelemző szakembereket is alkalmaznak, akik már a forgatókönyvet és a tervezett helyszíneket is átnézik még a forgatás megkezdése előtt.

Néhány napos leállások

Ha az áldozatok nem főszereplő színészek, hanem a stáb egyéb tagjai, akkor a forgatás folytatása még kevesebb akadályba ütközik. 2017 nyarán két kaszkadőr is életét vesztette munka közben: Joi Harris a Deadpool 2, John Bernecker pedig a The Walking Dead sorozat forgatásán halt bele egy-egy rosszul sikerült akciójelenet felvételébe. Harris halála után két nappal, Berneckeré után hat nappal folytatódott a két alkotás forgatása, Harris családja peren kívül egyezett meg a Fox stúdióval, a producerek nagyjából 300 ezer dolláros bírságot kaptak. Bernecker hozzátartozóinak először 8 millió dolláros kártérítést ítélt meg a bíróság, de a fellebbezés után ezt az ítéletet megsemmisítették.

Volt azért olyan rendező, akit el is ítéltek egy stábtag haláláért: a Midnight Rider című film forgatásán 2014-ben meghalt Sarah Jones operatőr, akit egy vonat ütött el, amikor engedély nélkül vettek fel egy jelenetet a síneken. A rendező, Randall Miller bűnösnek vallotta magát gondatlan emberölés bűntettében, a kiszabott két évből végül egyet letöltve szabadult a börtönből, illetve 75 ezer dolláros bírságot is fizetett. Jones családja szintén peren kívül egyezett meg a balesetért felelősnek tartott 11 céggel és magánszeméllyel.

Az alapján, amit most tudunk Halyna Hutchins halálának körülményeiről, Baldwinnak színészként valószínűleg nincs félnivalója attól, hogy felelősnek találják a tragédiáért. Producerként viszont minden bizonnyal fel fog merülni a felelőssége, de a korábbi hasonló esetek alapján meglepő lenne, ha némi bírságon kívül komolyabb következményekkel is szembe kéne néznie. A filmet készítő cég, a Rust Movie Productions minden bizonnyal komoly kártérítést fog fizetni a szerencsétlenül járt operatőr családjának, de a forgatás feltehetően azonnal folytatódni fog, amint Baldwin készen áll újra a kamerák elé állni, a hírverés pedig biztosan növelni fogja a film iránti érdeklődést.

 

 

 

 

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!