2p

Meghallgatta az Országgyűlés Gazdasági Bizottsága Búza Évát és Kovács Zoltánt, akik a lejáró mandátumú Parragh Biankát és Kocziczky Györgyöt váltják a Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsában.

Búza Évát és Kovács Zoltán javasolta új tagoknak a Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsába az Országgyűlés gazdasági bizottsága hétfőn – írja a Világgazdaság. Az Országgyűlés Gazdasági Bizottságának tagjaitól ők 12 igen szavazatot kaptak, a Mi Hazánk által jelölt Csath Magdolna 4-et, így őt nem támogatta a plénum.

Lapunk egy hete értesült arról Parragh László felesége helyett Búza Éva lehet a Monetáris Tanács tagja.

Parragh Bianka mellett Kocziczky György mandátuma is lejár, így Kovács is a testület tagja lesz. A bizottsági tagok kérdésére mindkét jelölt hangsúlyozta, hogy független szellemiségben kívánják végezni munkájukat, ha kell, az érveket ütköztetve.

„Matolcsy György jegybankelnök nem a főnökünk lesz, hanem a kollégánk, az ő felvetéseit is meghallgatjuk”

– idézte a jelölteket a Világgazdaság.

Búza Éva a bizottság előtt azt mondta, rendkívül nehéz időket él a globális gazdaság, ami a Covidból még nem épült fel, de máris a nyakába kapta az orosz-ukrán háborút és ennek nyomán az energiaválságot. Az inflációért az élelmiszerek és az energia árát okolta, ezért célként jelölte meg annak letörését, a gazdasági növekedés támogatását az árstabiliátás veszélyeztetése nélkül, illetve a kormányzat gazdaságpolitikájának a támogatását. Kiemelte, hogy a magyar bankrendszer stabil és válságálló, ráadásul nem rendelkezik számottevő kitettséggel a bankcsődben érintett szereplők felé.

Kovács Zoltán azt mondta, soha ilyen kihívásokat nem élt meg a pénzügyi rendszer, mint az elmúlt pár évben. Úgy fogalmazott,

„a fiskális és a gazdasági politika közötti nézeteltérések nem a célokban vannak, hanem az adott helyzethez igazított megközelítésekben”.

A jelölt hangsúlyozta a stabil árfolyam fontosságát is.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!