Ha van olyan terület, melynek költségvetése 2010 óta soha semmikor sem szenvedett hiányt, és amellyel kapcsolatban ismeretlen fogalom a "megnyirbálás", az a magyar sport és azon belül is a labdarúgás. Orbán Viktor a 2010-es hatalomra kerülése óta több csatornán keresztül is rengeteg pénzt irányított a területre, focirajongó miniszterelnökként pedig végig kitartott a "kis pénz, kis foci, nagy pénz, nagy foci"-elmélet mellett. Még akkor is, amikor klubcsapataink idejekorán elvéreztek a nemzetközi párharcokban, vagy amikor a nemzeti válogatott csúfos vereséget szenvedett egy nálunk alacsonyabban jegyzett válogatottól. Igaz, a kezdeti nagyívű álmokból idővel kicsit lefaragott és azokat az eredményeken nyugvó valósághoz igazította - miközben a pénzcsapokat még jobban megnyitotta. Gyakorlatilag ugyanaz történt NBI-szinten, mint a felcsúti Puskás Akadémia mögött álló A Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány esetében.
2007-ben alapítóként még azt ígérte Orbán Viktor, hogy 7-8 éven belül (vagyis a 2014-2015-re) az akadémiák 50 olyan játékost fognak kinevelni Magyarországon, akik a négy legkomolyabb európai bajnokságban játszanak majd. 2013-ban, amikor látszódott, hogy ebből már semmi nem lesz, évi 2-3, Felcsúton kinevelt játékost szeretett volna látni, akik nemzetközi szinten is megállják a helyüket.
Ugyanígy a Puskás Akadémia is utánpótlás-nevelő műhelyként indult, amely a fiataloknak adott volna játéklehetőséget. 2007-ben nemhogy irreálisnak tartotta az NBI-es dobogós helyzést, de még a legmagasabb osztály sem volt beilleszthető az akkori tervekbe. De 2007 régen volt, a pénz ömlött Felcsútra és ma már mindenki tudja, hova fejlődött a történet: a fiatalokat nyomokban tartalmazó csapat, hamarosan az Európa Liga selejtezőköreiben mérettetheti magát.
És nagyon hasonló "igazodás" érhető tetten a labdarúgás egészét tekintve. Általánosságban elmondható, hogy a magyar utánpótlásból kikerült tehetséges fiatalokra építő csapatok helyett ma már többnyire magas fizetésért leigazolt, NBI-es szinten erősítésnek számító külföldiekre alapozó tizenegyek néznek egymással szembe a pályán. Hiába volt itt légiós-szabály, produktivitási rendszer és különböző ösztönzők. A NER-pénztárcákból gazdálkodó klubok - hátuk mögött jó kapcsolatokkal rendelkező tulajdonosokkal - nem érezték az anyagi felelősség terhét. És ezáltal rákényszerítve sem voltak a szakmai klubvezetésre, szakmai irányításra, hovatovább, a költségvetésük piaci lábának erősítésére, így pedig a pénzpumpa és a NER eredménye a balkáni és törpeállamok finanszírozási szintjére zsugorodó magyar bajnokság lett.
Hogy az elmúlt 10 évben mi történt a magyar NBI-ben, arra nem a legegyszerűbb higgadt jelzőket és elfogulatlan szavakat találni.
A magyar első osztályú focibajnokság ugyanis a NER-lovagok tulajdonában lévő, NER- vagy állami cégek által dotált bajnoksággá avanzsált, ahol 8-10 milliárdos büdzsé alatt csak a szerencse lökheti a csapatot a dobogó legmagasabb fokára.
Mindezek ellenére kétséges, hogy a magyar labdarúgásba ölt elképesztő összegek beváltották a hozzáfűzött reményeket. Legalábbis jelen állás szerint, mivel az elmúlt időszakban egy 2016-os EB-menetelést és néhány nemzetközi kupákban megélt őszi szezont leszámítva meglehetősen döcögösnek tűnik a sportág felívelő pályája. Az elmúlt két év azonban mintha reménysugárral kecsegtethetné a miniszterelnököt és a többi focirajongót. Előbb a Mol Fehérvár FC, majd tavaly ősszel a Fradi élte meg az őszt a nemzetközi kupában, ami nemcsak a két érintett klubnak járt jelentős anyagi haszonnal, de a NER-rel átszőtt bajnokság is profitálni tudott belőle. Nem is keveset. De csak első ránézésre.
Az Orbán-érában sose volt ilyen előkelő helyen és ennyire erős se volt még a magyar bajnokság
Miközben más, régiós országok bajnokságai sokkal kevesebb közpénzből, kisebb oligarcha-részvétellel és jóval inkább a piacról finanszírozva tudják erősíteni a helyi élvonalat, addig a magyarnak ehhez tetemes közpénz kellett. Mindenesetre a részsiker - még ha csak átmeneti is esetleg - megérkezett, hiszen az UEFA számításai szerint a legutóbbi szezont tekintve a magyar bajnokság a 20. legerősebb volt Európában a számított koefficiensek alapján. Előző évhez képest ez hatalmas ugrás: a 2018/2019-es szezonban még csak a régiós országok között a sereghajtók között kullogott a 27. helyezésével.
Mostanra ha csak egy hellyel is, de megelőzte Horvátországot és a tizenegy országot soroló szűkített régiós listánkon az ötödik legerősebb volt a régióban. A horvát élvonal mellett többek között megelőztük még a szlovák, a lengyel, de még a bolgár bajnokságot is. Plusz adalék a friss magyar helyezéshez, hogy 2002-ig visszamenőleg csupán egyszer volt a mostaninál erősebb a magyar bajnoki szezon. 2004/2005-ben Európában a 17. helyre rangsorolta az NBI-et az UEFA.
Őrült összegbe fájt ez a részsiker
Egy tavaly novemberi összesítésünk szerint a 2010-ben hatalomra került Orbán-kormány csak a labdarúgásba mintegy 791 milliárd forintot pumpált; közvetlenül a központi költségvetésből, a TAO-pénzeken keresztül és rendeleti úton. Az adóforintok egyaránt szolgálták az infrastruktúra-fejlesztést, a működési támogatásokat, az egyszeri támogatásokat, valamint az utánpótlás-fejlesztést is.
Ha 2011. júliusától - a TAO-rendszer bevezetésétől kezdve - tavaly november végéig tartó időszakot vesszük figyelembe, akkor ez havi szinten egymilliárd forintos költséget - vagy támogatást - jelent.
Több mint 8 éven keresztül tehát gyakorlatilag minden egyes hónapban egymilliárd forinttal segítette a sportág fejlődését a kabinet.
Érdekes összevetés, hogy mint az a fenti grafikonon is látható, 2002 óta a magyar élvonal szezononkénti erőssége nemzetközi viszonylatban meglehetősen hektikusan alakult: a 17. - eddigi legjobb helyezéstől a 47. helyig változatos erősséget és minőséget képviselt Európában. A 2013/2014-es szezonban elért mélypont után némi stagnálást követően a 2017/2018-as szezon után kezdett hirtelen - némi túlzással élve - szárnyalni a magyar élvonal.
Ha az ingadozásokat nem vesszük figyelembe, csak két adott szezon minőségét, akkor nagyon nagy javulás nem mutatkozik a magyar bajnokság színvonalát tekintve. 2010/2011-ben, a pénzcsapok megnyitása előtti szezonban az NBI a 27. legerősebb volt Európában. Most a 20. A mélypont elérése után a legutóbbi szezon csak hét hellyel volt minőségibb a sok százmilliárd forint ellenére is, mely a sportág minden területére áramlott. Valójában azonban ez az eredmény és siker is rendkívül megtévesztő.
Látszik: sok fecske kell a nyárhoz
Az NBI tartós - ingadozásoktól kisimított - fejlődésére azonban az európai szövetség egy másik koefficiense mutat rá, mely az előző öt BL- és EL-szezonon alapul. Ebből az látszik, hogy hiába a 2019/2020-as erős szezon, a Fradi nemzetközi menetelése és a 2018/2019-es Fehérvár-menetelés, mindez kevés volt.
A magyar bajnokság változatlanul a 33. helyet foglalja el Európában és a tágabban vett régiónkat nézve továbbra is sereghajtó. Ez az elmúlt két év sikerei ellenére azért történhetett, mert a koefficiensbe számított legutóbbi öt szezonban más érdemi eredmény nem volt, a kijutó csapataink rendre elvéreztek a párharcokban, így 2017/2018-ban a 36. helyre került Magyarország.
Mindez egyben azt is jelenti, hogy ha az új BL- és EL-szezonban (a 2020/2021-esben) a Fradi, a Fehérvár, a Puskás Akadémia, valamint a Honvéd képes megélni az őszt valamelyik kupasorozatban, és ez még a következő néhány évben megismétlődik, akkor az érdemben erősíthetné a teljes NBI-et is. Ennek eredményeként több helyet javítana a hazai élvonal nemzetközi megítélésben annak ellenére is, hogy számos sebből vérzik, és több szempont miatt sem nevezhető fenntarthatónak, vagy stabilnak a finanszírozása.
Egész megdöbbentő ugyanakkor, hogy az évek - lassan egy évtized - alatt a focira zúduló pénzáram ellenére tartósan nézve mennyire eredménytelenek a nemzetközi porondra kijutó hazai csapatok. Míg 2010/2011-ben a magyar bajnokság az ötéves átlagot tekintve a 32. helyen volt, mostanra egy hellyel csúszott lejjebb, a 33. helyre. A két időpontot tekintve olyan, mintha az ablakon kidobott pénz lett volna a 791 milliárd forint. Ugyan vannak látható eredmények, mint például a stadionok, vagy ismert következmények, mint a brutálisan megemelkedett focista fizetések, ám mindez mégis arra utal, hogy valahol félresiklanak a történések.
Az, hogy hosszabb távon előrelépés helyett egy helyben toporog a magyar bajnokság színvonala, nem túl szívderítő, ugyanakkor mélyben gyökerező problémákra is következtetni enged. Mintha hiányozna az a szakértelem amely tudja, hogyan és mire kell megfelelően ennyi pénzt elkölteni, hogy az klubszinten megtérüljön és nemzetközi eredménnyel járjon. Ne 10 évet is meghaladó távlatban, hanem mondjuk 5-6 év alatt. (szerk.: A hazai utánpótlás és szakmai tudás hiányosságairól már többször, több edző is kifejtette nem túl hízelgő véleményét. És nem is kell túl régre visszatekinteni, hiszen legutóbb tavaly ősszel a Felcsút edzője fakadt ki azon, hogy mennyire hiányoznak a szakmai alapok a felnőtt csapatnál próbálkozó fiataloknál.) Ennyi elköltött pénz és ennyi idő távlatában bár Orbán Viktor, a focirajongó miniszterelnök biztosan örül annak, hogy a legutóbbi szezon rég nem látott minőséget hozott, joggal kérhetné számon a saját maga által megfogalmazott célt is. 2013-ban azt mondta, lesz 2-3 olyan csapat, mely az európai mezőnyben is képes boldogulni. Nemcsak egyszer-egyszer, a csillagok szerencsés állásakor, mint az eddig történt. Ám a nemzetközi menetelésben rendszeresen résztvevő stabil csapatot még nem sikerült "kinevelni", de még csak összevásárolni sem. Hiába költöttünk el 791 milliárd forintot. Minden bizonnyal a számonkérésre is ugyanúgy várhatunk, ahogy a milliárdok eddigi hasznosulására.
