2p

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Fel kell gyorsítani a haderő fejlesztését, mert az ukrajnai háború "alapvetően megváltoztatott mindent" - jelentette ki a honvédelmi miniszter pénteken Csongrádon.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf a Diana Fegyvertechnikai Technikum és Kollégium új oktatási központjának átadásán azt mondta, az a feladat, hogy képessé tegyék a magyar hadsereget és közvetve a társadalmat is Magyarország védelmére és a magyar emberek biztonságának garantálására.

Saját erőből és a nemzetközi védelmi rendszerhez kapcsolódva, hiszen a kettő egymás nélkül nem megy - fűzte hozzá. A haderőfejlesztés lépései közül a politikus elsőként a magyar haderő átfegyverzését emelte ki.

Az alapoktól induló fejlesztések érintenek minden haderőnemet és minden eszközt - mondta a miniszter, és a Lynx páncélozott gyalogsági harcjárművek mellett a Gestamen fegyvercsaládot említette, mely pisztolyváltozatának csapatpróbái már elkezdődtek.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf szerint fel kell gyorsítani a haderő fejlesztését. Fotó: MTI/Soós Lajos
Szalay-Bobrovniczky Kristóf szerint fel kell gyorsítani a haderő fejlesztését. Fotó: MTI/Soós Lajos

Szalay-Bobrovniczky Kristóf hangsúlyozta, a hadiparnak komoly hagyományai vannak Magyarországon, ám azt részben a korszellem, részben a kormányok "hanyagsága" miatt gyakorlatilag a semmiből kell újjáépíteni.

A magyar hadipar komoly mértékben hozzájárul a haderő átfegyverzéséhez, harcképességének növeléséhez - közölte a miniszter.

A politikus a legfontosabbnak azonban a haderő "emberi oldalának" átalakítását nevezte.

Ehhez egyaránt szükségesek szervezeti változások, a harci morál fejlesztésére, hogy tekintélye és tisztelete legyen a magyar katonának. Ennek érdekében korábban nem alkalmazott gyakorlatokat hajtanak végre, a kiképzésben új elemek jelennek meg - mondta.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf felhívta a figyelmet a közelmúltban megalakult Területvédelmi Erők Parancsnokságára, amely az egész országot lefedő, helyi tartalékosokra épülő szervezeti egység.

A miniszter szólt a Honvéd kadét programról is, amelyhez idén 125 középfokú intézményben 7109 fiatal csatlakozott.

(MTI)

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!