4p

Több mint tízéves visszatekintésben soha ennyi fogvatartott nem volt a magyar börtönökben, miközben egyre kevesebben vállalnak ott munkát. De a 2021. évi zárszámadásból az is kiderült, hogy a radikális fogvatartottak miatt szükség volt három fő felvételére is.

A magyar büntetés-végrehajtás 2021. évi kiemelt feladatai között szerepelt a férőhely-bővítési program, amelynek köszönhetően 237 fő fogvatartott részére alakítottak ki újabb férőhelyeket. Mindez 258 millió forintba került – áll a tavalyi költségvetés zárszámadásában. Például a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Büntetésvégrehajtási Intézet tavaly új könnyűszerkezetes épülettel gyarapodott, ahol plusz 100 főt tudnak elhelyezni.

Hogy miért nőtt az elítéltek száma, arról nem ír a zárszámadás. Fotó: Depositphotos
Hogy miért nőtt az elítéltek száma, arról nem ír a zárszámadás. Fotó: Depositphotos

Megugrott a fogvatartottak száma

Jó is, hogy a fókuszban a minél több férőhely kialakítása állt, hiszen 2021 év végén 18 623 főt tartottak fogva Magyarországon, ami 11,2 százalékos, azaz 1871 fős emelkedés a 2020. december 31-i nyilvántartáshoz képest.

De ez a szám a legmagasabb is 2010-ig visszatekintve, azaz több, mint egy évtizede nem volt ennyi elítélt Magyarországon.

A büntetésvégrehajtási intézetek telítettsége 2021. december 31-én 99 százalék volt, ami viszont nem is olyan rossz, hiszen korábban többször voltak ennél jóval túlzsúfoltabbak az intézetek. 2021-ben 135 százalékon, 2013-ban 140 százalékon működtek a börtönök és egyéb intézetek. 

Az is pozitív tendencia, hogy a tavaly bevezetett intézkedéseknek, a gyakoribb és alaposabb biztonsági vizsgálatok végrehajtásának köszönhetően a megtalált tiltott tárgyak száma jelentős mértékben csökkent a rabok körében.

Míg 2020-ban 1052 darab nem engedélyezett mobiltelefon, illetve 191 darab kábítószergyanús anyag került elő, addig 2021-ben 767 darab mobiltelefont és 139 darab kábítószer gyanús anyagot találtak a börtönökben.

Börtönőrök is hiányoznak a rendszerből

2020-ban 1038 fős munkaerőhiánnyal küzdött a rendszer, ami 2021. december 31-re 1267 főre növekedett. Ehhez tudni kell, hogy 1308 fő kilépett, viszont 1257 főt év közben állományba vettek, börtönőri és egyéb pozícióban. A büntetésvégrehajtásban 2021-ben összesen 9402 fő dolgozott, ami a munkakörök 88,52 százalékára elegendő, sőt, a hivatásos státuszokon szolgálatot teljesítő tiszthelyettesek létszámaránya a 2020. évi 76,13 százalékhoz képest 76,05 százalékra csökkent.

A tavalyi év során 1786 környezettanulmányt és pártfogó felügyelői véleményt készítettek a büntetésvégrehajtási pártfogó felügyelők, akik 4961 fő elítélt reintegrációs gondozását (szabadulásra történő felkészítését) látták el.

Mindez 2020-hoz képest jelentős, 53 százalékos növekedés, de a zárszámadás szerint ennek az az oka, hogy 2021. január 1-jétől módosításokat vezettek be, aminek köszönhetően a szabadulásra történő felkészítések a pártfogó felügyelők hatáskörébe kerültek.

Új munkatársak a radikálisokhoz

Ami újdonság: a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságára 2021. május 1-jétől felvettek 3 főt, akik a radikalizálódott, szélsőséges eszméket valló, illetve a kiemelt, személy elleni erőszakos, nagy médianyilvánosságot kapott fogvatartottak sajátos kezelésével kapcsolatos feladatokat hajtják végre.

A börtönökhöz hozzátartoznak az őrök által használt fegyverek, emiatt a zárszámadás szerint tavaly a fegyvercsere program keretein belül 50 db CZ P-09 típusú maroklőfegyvert, és 20 db CZ Scorpion EVO típusú kisgéppisztolyt és azok kiegészítőit szereztek be az ország különböző intézményeibe, de 150 db vezetőszárt, 140 db lábbilincset és 150 db bilincsrögzítő övet is vásároltak.

A napi szolgálatellátás biztonságának fenntartása érdekében pedig a kényszerítőeszközök (bilincsek, gumibotok, könnyfakasztó sprayk) cseréje is megtörtént, melynek keretében összesen 1350 darab bilincset, 1830 darab könnyfakasztó spray-t és 1858 darab gumibotot is beszereztek.

A XXI. század vívmánya: távmeghallgatás

Digitális fejlesztések is történtek tavaly a szektorban, 2021-ben ugyanis létrejött a Büntetés-végrehajtási Szervezet belső információs portálja „BV News” néven, amelyet a dolgozók mobilalkalmazáson keresztül érnek el. Év végére a regisztrált felhasználók száma megközelítette a 2400 főt.

Egy másik technikai fejlesztés a pandémiás helyzetnek is köszönhető, hiszen felértékelődött a távoli munkavégzés és a mobil munkaállomások jelentősége, ezért a korral haladva beszereztek 250 darab laptopot. Sőt, 2021-ben 2 új videó konferencia végpontot is kiépítettek, így összesen már 70 büntetés-végrehajtási helyszínen lehet távmeghallgatást végezni, ha az élet úgy hozza.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!