Donald Trump gazdaságpolitikáját nehéz hagyományos ideológiai jelzőkkel leírni. Az elnök kereskedelmi háborút kezdett Kínával, csökkentette a társasági adót és a jövedelemadót, korábban nem látott szintre tornázta fel az államadósságot, eközben pedig folytatódott az Obama-adminisztráció alatt, a gazdasági válságot követően megindult növekedés, tovább csökkentve a munkanélküliséget és emelve a béreket.
Trump egyik legtöbb vitát kiváltó politikai célja Kína megregulázása volt. 2018-tól büntetővámokat vetett ki a kínai importra, hogy aztán végül 2020 elején nagyszabású kereskedelmi megállapodást kössön az ázsiai országgal. A kereskedelmi háború valójában mindkét ország gazdaságának ártott: Kína kevesebbet tudott Amerikába exportálni, az amerikai fogyasztók számára pedig megdrágultak a fogyasztási cikkek. A háború lezárását a kínai és amerikai politikusok is saját győzelmüknek állíthatták be, de mindkét ország polgárai vesztesei voltak a konfliktusnak, ráadásul az egész világnak árt.
A számok alapján egyébként nem sok értelme volt a dolognak. A közgazdászok szerint eleve nincsen túl sok értelme a kétoldalú kereskedelmi mérleggel foglalkozni (nekem például negatív a kereskedelmi mérlegem az élelmiszerboltok felé, de pozitív a munkáltatóm felé), de összességében sem feltétlenül baj, ha negatív egy ország kereskedelmi mérlege. Ennek megfelelően hiába csökkentette Kína irányában a külkereskedelmi hiányt a Trump-adminisztráció, ehelyett egyszerűen más országokból importált Amerika, nem támadt fel az amerikai ipar és persze exportálni is kevesebbet tudott Kínába.
A republikánusok általában pártolják az adócsökkentést, ami szerintük ösztönzi a gazdasági növekedést. Ennek megfelelően Trump is keresztülvitt egy jelentősebb adócsökkentési programot 2017-ben. Csökkentették a személyi jövedelemadó minden kulcsát és egységesítették és csökkentették a társasági adót. A jövedelemadó csökkentésének legnagyobb nyertesei a nagyon magas keresetűek voltak, a hagyományos középosztálynak csak jóval kisebb mértékben nőtt a nettó jövedelme. Az adócsökkentés 2000 milliárd dollárral növelte az államadósságot, miközben viszonylag kicsi volt a növekedési hatása.
Ennek ellenére a koronavírus előtti gazdasági helyzet kifejezetten jó volt: tovább folytatódott a munkanélküliség csökkenése és a reálbérek emelkedése. Ezeket a pozitív fejleményeket Trump magának vindikálta, bár nem igazán látszik, hogy bármi változott volna elnöksége alatt a korábban megindult folyamatokhoz képest. Ráadásul a hosszabb távú növekedési kilátások szempontjából az elszaladó államadósság elég veszélyes, hiszen a későbbi (például a jelenlegi gazdasági visszaesés alatti) mozgásteret csökkenti.
Az anticiklikus gazdaságpolitika az elmúlt években az államadósság csökkentésével járhatott volna. Meglepő, hogy nem így történt, hiszen a republikánusok legalábbis a szavak szintjén a költségvetési felelősség hívei és gyakran ostorozzák a szerintük túlköltekező demokratákat, ráadásul maga Trump is azt ígérte nyolc év alatt visszafizeti majd az államadósságot.
A tavalyi év a koronavírus-járvány kezelésének jegyében telt. Már március végén elfogadták az első, 2200 milliárd dolláros csomagot. Szinte minden amerikai azonnali készpénzes juttatást kapott: egy felnőtt 1200 dollárt, a családok gyerekenként további 500 dollárt. Emellett jelentősen, de ideiglenesen kiterjesztették a munkanélküli ellátást, támogatták a cégeket a munkavállalóik megtartásában és további hitelekkel segítették őket. De kaptak pénzt az államok kormányai és a helyi önkormányzatok is.
Összességében viszonylag gyorsan lépett az amerikai kormányzat és ha nem is volt tökéletes a csomag, benne volt minden lényeges elem, amire szükség volt. A csomag 1700 milliárd dollárt adott a hiányhoz, hogy aztán még Trump elnöksége alatt jöjjön egy újabb 900 milliárd dolláros csomag. Ennek keretében például újra 600 dollárt kapott minden amerikai.
Biden egy újabb 1900 milliárd dolláros csomaggal akarja indítani az elnökségét, benne például 1400 dolláros közvetlen juttatással és a munkanélküli ellátások emelésével. Rövidtávon meg tudja magának engedni ezeket az amerikai államháztartás, de az elmúlt években tovább emelkedő államadóssága egy idő után már korlátja lehet a növekedésnek és a költekezésnek. Például az elmúlt években Trump ígéretei ellenére fájóan hiányzott egy nagyszabású infrastruktúrafejlesztési program, ami Biden ígéretei között is szerepel.
Összességében Trump gazdaságpolitikájának értékelése jól példázza, hogy érdemes nem csak a legszembetűnőbb számokat, például a növekedést figyelni, hanem ezek mögé nézni. Az elmúlt évek folytatódó növekedésének ugyanis nem a Kínára kivetett vámok vagy az adócsökkentés volt a fő oka, hanem a gazdaság hitelből való pörgetése.
