4p

Több iskolában is arról érdeklődtünk, megkezdődött-e az intézmények alternatív fűtési lehetőségeinek a felmérése, de sehol nem mertek nyilatkozni, sőt: egyelőre hivatalos levelet sem kaptak róla.

Szerda lévén, tegnap a legtöbb iskolában ügyeleti napot tartottak - hiszen még vakáció van -, ezért sorra tárcsáztunk jópár intézményt, aziránt érdeklődve, vajon megkezdték-e már az együtt gondolkodást arról, miképpen fogják megoldani a fűtést, ha nem lesz elég gáz az orosz-ukrán háború miatt.

„Nem beszéltünk még az igazgatónővel erről, de igazság szerint a nyilvánosságnak nem is mondhatunk semmit” – mondta egy győri általános iskola titkárságán az ügyeletes tanárnő.

Minden képlékeny. Fotó: Depositphotos
Minden képlékeny. Fotó: Depositphotos

„Igazság szerint még semmiféle hivatalos tájékoztatást nem kaptunk a tankerülettől, pedig naponta várjuk, hogy mit kell tennünk. Természetesen a híreket mi is hallottuk, hogy télen a fűtést lehet meg kell oldani valahogy majd, de képlékeny és bizonytalan minden. Mondjuk a mi iskolánkban nem gázzal fűtünk, de értsék meg, nem lehet erről semmit mondani a sajtónak” – kaptuk a választ egy ózdi általános iskolából.

„Jelenleg nincs itt a tagintézményvezetőnk, de ha itt lenne, akkor sem nyilatkozhatna erről a témáról” – válaszolta egy zalaszentgróti alapfokú oktatási intézmény ügyeletét teljesítő tanárnő.

Az ország más iskoláiban is hasonló reakciókat kaptunk érdeklődésünkre, ki kedvesebben, ki nyomatékosabban közölte, hogy erről nem adhat információt – mintha államtitok lenne.

Úgy tudjuk, a tankerületi központok kifejezetten kérték az iskolák vezetőit, hogy kezeljék bizalmasan az információt, miszerint fel kell mérniük az oktatási intézményeket, hogy van-e lehetőség gázról fatüzelésre átállni, illetve kályhák beszerzésére – ha a szükség úgy hozza.

Végtelenül elkeseredett pedagógusok

„A fa aprítása, a fa és a szén behordása, a tüzelés vajon kinek a feladata lesz, vagy ez is netán a kötött munkaidő részévé válik?”

„Augusztusban a tankönyveket, szeptemberben a kályhákat, októberben a tűzifát szállítják majd...???”

„Végül is a tanteremben fával megrakott kályha csodálatosan harmonizál majd a főispánok, meg a vármegyék világával. Javaslatom: le az okostáblákkal meg a projektorokkal (csak áramot fogyasztanak), vissza a palatáblát!”

– ezek már a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) Facebook-oldalán olvasható posztok, melyekben a tanárok azt írják, ismét jön a Kincskereső Kisködmön kora, amikor a gyerekek egy-egy darab szénnel vagy husáng tűzifával mentek reggelenként az iskolába.

Az ATV Híradójában tegnap egy szülő kijelentette: ha kell, a szülőtársakkal együtt tűzifát fognak gyűjteni gyermekeik érdekében, csakhogy városukban már

azt pedzegetik, hogy a fűtési szezon kezdetétől, október 15-től online oktatásra fog átállni az iskola.

Mindeközben a tűzifák ára nem lesz olcsóbb, ahogy a kályháké sem, amire az utóbbi napokban egyre nagyobb a kereslet.

„A Warnex-Global Magyarország raktáraiban még nyáron is körülbelül 5 ezer kandalló és sparhelt található készleten, viszont a megnövekedett igények kiszolgálása miatt ez a készlet előreláthatóan maximum két hétig tud kitartani. Ezek a termékek valószínűleg hamarosan kifogynak a raktárakból és az őszi beszerzéskor érkező kandallók, sparheltek sem biztos, hogy sokáig tartanak majd, az árak is elszállhatnak, tekintve az extrém szinten megnövekedett keresletet” - mondta Baranyai Zoltán a cég marketing managere a Pénzcentrum.hu-nak.

Tüntetések a fákért és a pedagógusokért

Miután tegnap a pedagógus szakszervezetek a Belügyminisztériumban jártak tárgyalni a bérekről, kijelentették: lehet készülni az őszi munkabeszüntetésre.

„Ígéretekkel tele van a padlás. Itt nem lesz normális tanévkezdés” – közölte Nagy Erzsébet, a PDSZ ügyvivője.

Elfogyott a türelmük, nem tudnak tovább várni arra, hogy a kormány beváltsa a bérrendezésre vonatkozó ígéreteit. Maruzsa Zoltán közoktatásért felelős államtitkár a konkrétumokat nélkülözve arról beszélt a tárgyaláson, hogy az Európai Bizottsághoz benyújtott javaslat szerint 2029-re felzárkóztatják a pedagógusfizetéseket a diplomás átlagbér 80 százalékára. 

Bár a szakszervezetek azt ki tudták harcolni, hogy augusztus 30-án legyen még egy utolsó egyeztetés, a sztrájkbizottság arra kéri a pedagógusokat, a sztrájkelőkészítéssel ne várjanak.

Szeptember 2-án 16 órától Tanévnyitó tüntetést szerveznek a pedagógusokkal együttérző diákok Budapesten, a Szent István téren.

Holnap, augusztus 12-én 17.30-tól pedig az Agrárminisztérium előtt szerveznek Tiltakozást az erdeink tarvágása ellen, és a nemzeti parkok területének eladása ellen.  

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!