A Főtáv azt reméli, hogy szeptemberig a hivatal befejezi az árellenőrzést, s akkortól változhat az ár. A távhőszolgáltatás díjában a hő díja a csökkentéssel 70 százalékról 65 százalékra csökken, ezért alapdíj aránya pedig 30-ról, 35 százalékra nő.
A hődíj csökkenése egy átlagos, 52 négyzetméteres lakás esetében éves szinten 19.366 forinttal mérséklődik. Figyelembe véve azt, hogy az áfa 25-ról 18 százalékra csökkent augusztustól, a megtakarítás évente közel 24 ezer forint. Ezzel a távfűtés a most kezdődő fűtési idénytől a legolcsóbb fűtési mód Budapesten - hangsúlyozta Kovács Lajos.
Hozzátette: a Főtáv novemberben, a hődíj csökkentése után, kezdeményezi az alapdíj mérséklését is. Erről a Fővárosi Közgyűlésnek kell határoznia, az energia hivatalnak pedig jóvá kell hagynia. A csökkentés tervezett mértékét a vezérigazgató nem kívánta elárulni, de jelezte, hogy a hődíj csökkenéshez hasonló arányút terveznek az alapdíjban is.
A vezérigazgató közölte: reméli, hogy a 2010. évi költségvetési törvényben is legalacsonyabb áfakulcs-körbe tartozik majd a távhő. A hődíj csökkenését a költségtakarékosság mellett az olcsóbb gázbeszerzés tette lehetővé - magyarázta Kovács Lajos. Hozzátette: a társaság fűtőművei és legnagyobb beszállítója, a Budapesti Erőmű kilépett a földgáz szabadpiaca, ezért értek el alacsonyabb beszerzési árakat. Ugyanakkor az áfa mérséklése és az ÖKOplusz program eredményének a hatása is elősegítette a csökkentést.
A díjak mérséklésnek eredményeként a Főtáv árai a többi városhoz képest már nem tartoznak a legmagasabbak közé. A vezérigazgató megjegyezte, hogy a budapesti távhőszolgáltatóé a legnagyobb rendszer, mintegy 600 kilométer hosszú vezetékkel.
A Főtáv az állami lakásfűtés-korszerűsítési pályázat keretében 10 százalékos alapdíj csökkentéssel, a pályázatok megírásával és a korszerűsítés kivitelezésével ösztönzi a fogyasztóit a részvételre. A Főtáv ÖKOplusz programjában közel 45 ezer lakás, 512 épület ajánlatát fogadták el: 10-12 ezer lakás esetében a kivitelezési munkák még a fűtési idény előtt megkezdődhetnek.
Kovács Lajos elmondta, a tervek szerint azok, akik még 2011-ben is államilag támogatott programban vesznek részt, 2008. január 1-ig visszamenőleg megkapják a 10 százalékos alapdíj-kezdvezményt. Az 50 százalékos állami támogatással megvalósuló korszerűsítés nyomán akár 34, de átlagosan 17 százalék a megtakarítás érhető el a hődíjban.
A vezérigazgató beszélt a társaság hatékonyságjavító programjáról is, amiben "emelték a tétet": az év végéig az eredeti tervektől eltérően 2007 nyara óta nem három-, hanem négymilliárd forint megtakarításról számolt be.
A fővárosi tulajdonban lévő cég a versenyképesség további növelése érdekében 2015-ig összekapacsolja a most még szigetszerű vezetékrendszerét. A mintegy 25-30 milliárd forintba kerülő beruházást döntően saját forrásból és európai uniós pályázati pénzekből tervezik finanszírozni. A vezetékrendszer összekapcsolásával a cél az, hogy versenyt generáljanak a hőtermelők között, aminek feltétele a "körvezeték". Jelenleg öt nagy fűtési szigethez tartozik egy-egy hálózat, ami jelentős többletköltséget okoz.
A vezérigazgató közölte, hogy a Főtáv eszközvagyonának értéke mintegy 30 milliárd forint.
A Főtáv új piacokra is szeretne belépni, nevezetesen a távhűtés piacára. Jelenleg jellemzően kereskedelmi központok élnek ezzel a lehetőséggel.
A cégnek az utóbbi időben sikerült új fogyasztókat is megnyerni - mondta a vezérigazgató. Példaként a Gellért fürdőt és a Heim Pál Gyermekkórházat említette.