Ugyan a világ a chicagói gengszterfőnökként tartja nyilván Al Caponét, ám nem a "szeles városban", hanem New York Brooklyn negyedében egy olasz bevándorló család kilenc gyermeke közül negyedikként született. Az apja egy Nápoly mellől származó borbély, míg az anyja szintén a dél-olaszországi régióból származó varrónő volt. Bár az iskolában tehetséges gyermeknek mutatkozott, erőszakos hajlama már akkor kiütközött. Miután egyik tanárnőjét megverte, kizárják az iskolából, így dolgozni kezdett - bolti eladóként és tekepályán is, a hagyományos munkánál viszont jobban vonzotta a bűnözés. Előbb néhány kisebb helyi bűnbandában szerzett tapasztalatot, majd csatlakozott a hírhedt Five Points Bandához, melynek vezetője, Frankie Yale volt, Capone első alvilági mentora, és példaképe. Ebben az időben szerezte a később becenevének alapját adó sebhelyét. Miután egy éjszakai bárban Capone inzultált egy lányt, annak Frank Gallucino nevű bátyja összevagdalta az arcát. Három vágás, mely örökre megmaradt, mely után a Sebhelyes arcúként hívták az alvilágban. Igaz erről többször azt állította, hogy háborús sérülés, ám a hadseregből rövid úton eltávolították, így a front közelébe sosem jutott el.
1919-ben két gyilkossági per miatt kényszerültek áttelepülni Chicagóba, ahol John Torrio embere lett, akivel még a Five Points Gangből ismerték egymást. Torrio Capone segítségével szerezte meg a város egyik bűnszervezetének hatalmát, miután megölték az unokatestvérének a férjét James Colosimót, alias Nagy Jimmyt. Kezdetben a szeszcsempészetben tevékenykedett, majd egyre komolyabb feladatokhoz jut. 1922 közepén már ő volt Torrio bandájának a második embere. Azokban az években azonban véres maffiaháborúba keveredtek más chicagói bandákkal, mely során Torrio egy ellene irányuló gyilkossági kísérletben súlyosan megsebesült. Nem meglepő, hogy ezt követően 1925-ben átadta a várost Al Caponénak.
A 26 éves maffiafőnök
Torrio visszavonulásával a 26 éves Caponénak hirtelen egy ezer emberből álló csapatot és egy 100 millió dolláros „holdingot” kellett ellenőrzése alatt tartania. Bár a krónikák inkább az erőszakos cselekedeteket jegyezték fel, ám Capone bebizonyította, hogy a maga módján kiváló menedzser volt, hiszen mindezt kézben tudta tartani. Sőt Torriónál sokkal jobb szervező, kapcsolat- és szervezetfejlesztő volt, hiszen a 20-as évek második felében a bandája számos klasszikus maffiatevékenység (mint a szeszcsempészet, illegális szerencsejáték, prostitúció) mellett legális vállalakozásokat is megszerzett és üzemeltetett, így például komoly részesedéssel bírt a város legnagyobb takarító, illetve textilfestő üzemében is. A feljegyzések szerint szerepe volt abban is, hogy sikeres logisztikai lánc látta el a szesztilalom idején az amerikai nagyvárosokat. A Keleti-parton keresztül, illetve az Északról, Kanadából érkező, továbbá az illegális közép-nyugati szeszfőzdékben előállított alkohol részben az ő (törvénytelenül működő) palackozóiban kötött ki, hogy aztán titkos italmérésekben, vagy bárokban adják el.
Bár kissé paradox dolog egy elvetemült gyilkos – mint amilyen a Valentin napi mészárlásként elhíresült, és filmekben sokszor visszaköszönt rendőrruhás akciója volt - vezetői kvalitásait elemezni, említést érdemel az is, hogy a szervezete ellentétben a korábbi nemzetiségi alapon szerveződő csoportoktól multikulturális volt, hiszen más kisebbségekkel (zsidók, írek, lengyelek) is együtt tudott dolgozni.
A politikai, üzleti és társadalmi élet szereplőivel való rendszeres érintkezései révén lassan kezdett beépülni a közéletbe. Emellett óriási korrupciós hálózatot épített ki, mely a rendőrségtől az igazságszolgáltatáson át a politikusokig terjedt. Jellemző, hogy hatalma csúcsán állítólag a város rendőreinek mintegy fele az ő alkalmazásában állt. De ő volt az egyik pillére az 1929-ben Atlantic Cityben tartott konferencián életre hívott nemzeti bűnözői szindikátusnak is.
Capone nem pusztán a szervezett bűnözés atyja volt, hanem ő alakította ki azt a máig élő gengszter divatot, amit a mostani maffiavezérek is éppúgy szívesen követnek. Capone rájött, hogy a népszerűség sokat javíthat hírnevén, sőt segítheti is a hatóságok elleni küzdelemben, mert akkor a közvéleményt maga mellé tudja állítani. Sokat állt fényképezőgép és kamera elé elegáns ruhában, megnyerő mosollyal és kedves magatartással, így a kor egyik celebritása volt. Ennek ellenére gyakran támadták bűnözői tevékenysége miatt, amit többnyire olyan nyilatkozatokkal utasított el, hogy :”Én csak egy üzletember vagyok, azt adom az embereknek, amire szükségük van”, vagy „Amit teszek, az csupán a piacon jelentkező kereslet kielégítését szolgálja”.
A bukás évei
A rendőrség tehetetlensége mellett talán a maga által kreált üzletember státusz is hozzájárult ahhoz, hogy ha már az általa elkövetett gyilkosságok egyikét sem tudták rábizonyítani, más módon próbálják rács mögé juttatni. A feladat Frank J. Wilsonra, a Pénzügyminisztérium ügynökére hárult. Elmer I. Irey, az adóhivatal egyik főnöke azzal a javaslattal állt elő, hogy mivel több éven át nem nyújtott be visszaigénylést, Caponét a Legfelsőbb Bíróság 1927-es határozata alapján ítéljék el, mely fenntartotta a jogot a kormány számára, hogy adót szedjen még illegális bevételek után is. Az ellene indított per végén 11 éves börtönbüntetést kapott, továbbá (az általa mozgatott összegekhez képest nevetséges) 50 ezer dolláros pénzbüntetést, és a 7692,29 dollár perköltséget is megfizettettek vele.
1931-ben sikerült börtönbe záratni. Az atlantai szövetségi börtönben kezdte büntetésének letöltését, de 1934-ben átszállították az Alcatrazba. Rabsága éveiben egészsége megromlott, elméje kezdett elborulni, szifilisze részleges bénulást okozott szervezetében. 1939 novemberében, 11 éves börtönbüntetésének letöltése után, a félig roncs Caponét szabadlábra helyezték. Már nem volt a régi, hatalmát soha többé nem tudta visszaszerezni, visszavonultan élt, 1947 januárjában agyvérzést majd tüdőgyulladást kapott, melyből már nem épült fel. Nem sokkal 48. születésnapja után, 1947. január 25-én halt meg.
mfor.hu
