4p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Az mfor.hu Mesél a múlt című rovata ezen a héten a leghíresebb szabadalmi per egyik résztvevője és találmányának történetét eleveníti fel. 116 éve szabadalmaztatta Guglielmo Marconi a rádiót.

1874. április 25-én született Guglielmo Marconi, olasz feltaláló, akit 20 éves korában elgondolkoztatott Heinrich Hertz néhány évvel korábbi kísérletének leírása, mely egyértelműen bizonyította a láthatatlan, levegőben fénysebességgel terjedő elektromágneses hullámok létét. Ebből született meg később az őt híressé tevő gondolat, mely szerint ezeket a hullámokat jelek drót nélküli továbbítására lehetne használni nagy távolságok áthidalására.

Ekkoriban már létezett a távíró, az új találmány azonban új távlatokat nyitott meg, hiszen tengeren tartózkodó hajóknál nem volt használható a távíró, a rádió segítségével azonban lehetővé vált az üzenetek küldése hajók számára is.

Egy évnyi munka után, 1895-ben Marconi már elő is állt egy működőképes berendezéssel, melyet 1896-ban Angliában mutatott be miután még az elkészülés évében, 1895. június 2-án szabadalmaztatta azt. Az adást, és vételt egyébként nagy méretű antennákkal, a demodulálást kohererrel oldotta meg. A sikeres fogadtatás nyomán hamarosan céget alapított a feltaláló, 1898-ban pedig el is küldték az első jeleket, egy évvel később pedig a La Manche csatornán túlra is tudtak üzenetet eljuttatni. Marconi azonban folyamatosan továbbfejlesztette a kezdetleges rádiót, és valamennyi újítását szabadalmaztatta is. 1901-ben sikerült rádióüzenetet küldenie az Atlanti-óceánon keresztül Angliából Új-Foundlandra.Találmányának jelentősége tragikus körülmények között vált nyilvánvalóvá. 1909-ben az S.S.Republic nevű hajó egy ütközés során megsérült, és elsüllyedt. A rádióüzenetnek köszönhetően azonban segítséget tudtak hívni, amely időben érkezett, így hat ember kivételével mindenkit sikerült megmenteni. 

A leghíresebb szabadalmi per

Marconi Nikola Tesla asszisztense volt Amerikában, a vele töltött idő alatt láthatta a kutatásait és azok eredményeit is. Hamarosan, 1901-ben Marconi sikeresen bemutatta a rádióhullámok vezeték nélküli sugárzását, a rádió feltalálásáért pedig 1909-ben fizikai Nobel-díjjal is jutalmazták. Tesla azonban az együtt töltött időre hivatkozva beperelte azzal az indokkal, hogy Marconi ellopta a találmányát.

A bíróságok rendre Marconi igazát támasztották alá és számára kedvező ítéletet hoztak, ám ezzel ő csak csatákat nyert és nem a háborút. Tesla 1943. január 7-én bekövetkezett halála után már az Amerikai Legfelsőbb Bíróságnál járt az ügy, ahol végül Teslának tulajdonították a rádió feltalálását. A kiadott jelentés szerint ő ugyanis már 1896-ban, tehát 4 évvel Marconi előtt bemutatta a találmányt. Továbbá, mivel a rádió más feltalálók eredményeit is tartalmazza, Marconitól megvonták a rádió feltalálásának elsőségét.

Marconi és találmánya

Ez a döntés sokak szerint összefüggésben áll azzal a ténnyel, hogy a Marconi Company éppen az Egyesült Államokat perelte, mert az engedély nélkül használta találmányát az első világháborúban. Azzal ugyanis, hogy Marconitól elvették a feltalálás elsőségét, már az Államokkal szembeni per alapja sem állt stabil lábakon.

Többen kísérleteztek már ilyennel

A rádió története egyébként tipikus példája annak, hogy ugyanazt többen, egymás tudta nélkül akár párhuzamosan is feltalálták. Tesla és Marconi mellett ugyanis még David E. Hughes, Heinrich R. Hertz, Jagadish Chanda Bose, Karl Ferdinand Braun és Thomas A. Edison is kísérletezett a drót nélküli kommunikációval. Ebből következik, hogy nem csupán Tesla és Marconi fejlesztése a rádió, mégis mindössze ők ketten voltak azok, akik levédették.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!