Legelőször London városának és a végállomások összekötésének a gondolata 1830-ban született meg. Charles Pearson ügyvéd fejében született meg először az a terv, hogy létre kellene hozni egy központi pályaudvart, amit az egyes vasúttársaságok közösen üzemeltethetnek, és egy alagúton lehet megközelíteni. Ez utóbbi azért is volt fontos, mert a szigorú városatyák nem engedték be a városba a vasúttársaságokat, miközben több százezer ember közlekedett ilyen módon a város irányába a munka miatt, és mivel a pályaudvarok a város külterületén helyezkedtek el, az emberek gyalog, szekérrel, vagy ki hogy tudott, jutott el a munkahelyére. Az említett ötlet így a munkások szociális helyzetén is javított volna.
Az ötletet azonban a a parlament többször is elutasította, viszont Pearson nem adta fel. Némi módosítás, sok kilincselés után végül összeállt egy olyan terv, melyet a parlament 1854-ben elfogadott. Pontosabban ekkor egy földalatti vasútvonal építését kezdeményező törvényt fogadtak el - a vonal a Paddington pályaudvar és a Farringdon Street között a King's Cross pályaudvar érintésével jött létre. A projekt és a földalatti ekkor a Metropolitan Railway nevet kapta.
A munkát azonban nehezítette az évekig tartó pénztelenség, ám Pearson közbenjárása és lobbija révén 1860-ban májusában elkezdődhetett az építkezés. A munkát vezető főmérnök John Fowler volt. Pearson egyébként bár soha nem vett részt közvetlenül a Metropolitan Railway működtetésében, mégis neki tulajdonítják annak megszületését, mint aki elsőként megálmodta a koncepciót. A projekt megszületését viszont sajnos már nem élhette meg, hiszen még az építkezés befejezése előtt meghalt.
1863. január 10-én a Metropolitan Railway megnyílt az utazóközönség előtt. Néhány hónap leforgása alatt a naponta szállított utasok száma elérte a 26 000 főt. Az állomásokat pompázatosan igényessé alakították, bár a kocsikon nem voltak ablakok, mert a tervezők meg akarták óvni az utasokat az elsuhanó kopár alagút falának látványától. Attól is féltek, hogy az utazók pánikba eshetnek, ha tudatára ébrednek, hogy mekkora sebességgel közlekednek a szerelvények.
Az eredeti alagutakat egyébként az úgynevezett „cut-and-cover” módszerrel építették (a felszíni talaj kiásását követően a keletkezett vájatot befedték, mint a budapesti Millenniumi Földalatti esetén is). Ez a módszer azonban nagy felfordulást okozott, hiszen a vonal mentén álló felszíni épületeket le kellett bontani. Az első vonatok gőzmozdony vontatásúak voltak, ami megkövetelte a hatékony szellőzést (füstelvezetés) a felszín felé. A vonal bizonyos pontjain kialakított szellőzőnyílások lehetővé tették a nagy teljesítményű ventilátoroknak, hogy az alagútból kifújt füstöt a felszínre juttassák, helyére pedig friss levegőt pumpáljanak. Egy ilyen szellőzőnyílás áll ma a Leinster Gardens utca 22. szám (W2, Bayswater negyed) alatt. Hogy az utca megőrizze a patinás jellegét, egy másfél méter vastag beton homlokzatot kapott a szellőzőnyílás, amely ránézésre egy átlagos utcabeli ház (az ablakokat szürkére festették, a főbejárat pedig csak álca).
mfor.hu
