3p

A Magyar Innovációs Szövetség (MISZ) nem ért egyet azzal, hogy a kormány 16 milliárd forintot zárolt az innovációs alapban - mondta Szabó Gábor, a szövetség elnöke kedden az MTI-nek.

A MISZ elnöke hangsúlyozta, hogy az alap gazdálkodása a zárolás nélkül is feszes, hiszen már korábban is 20 milliárd forint maradványképzési kötelezettség terhelte. Szabó Gábor szerint a 16 milliárd forint zárolásának az lesz a hatása, hogy megszakad az innovációs folyamat finanszírozása, vagyis az idén nem születnének új pályázati döntések, és a már megítélést támogatásokra sem kötnék meg a szerződéseket, és kifizetések maradnának el.

A szövetség becslése szerint az idén az innovációs alapba mintegy 50 milliárd forint lehet a vállalatok és az állam befizetéséből, amelynek jelentős része a korábbi döntésekkel lekötött, és nincs benne annyi szabad forrás, hogy 16 milliárd forintos zárolás esetén ne maradjon el kifizetés. Szabó Gábor hangsúlyozta, a szövetség már a februári közgyűlésén felhívta a leendő kormány figyelmét arra, hogy az innovációs folyamatot nem szabad megszakítani.

A szövetség elnöke kiemelte: fontos megérteni, hogy az innovációs projektek több éves folyamatot ölel fel, ha ebből egy esztendő is hiányzik, akkor az egész összeomlik, és az addig befektetett pénz is elvész. Rámutatott: a magyar innovációs rendszer működésében az állandóság nem igen jellemző, még a "békeidőben" is probléma, hogy túl gyakran változik a finanszírozás, a támogatási rendszer.

Szabó Gábor sérelmezte, hogy a kormány nem konzultált a Magyar Innovációs Szövetséggel a lépésről, az Magyar Közlönyben olvasták az intézkedést. Azt tervezik, hogy néhány innovációban érintett szervezettel közösen tiltakoznak a zárolás ellen, és ettől azt várják, a hogy kormány tárgyalást kezdeményez velük.

Tavaly az innovációs szövetség már tiltakozott amiatt, hogy a Bajnai-kormány a 2010. évi költségvetés tervezésekor nem irányzott elő állami befizetést az innovációs alapba, holott a jogszabályi kötelezettség alapján 25 milliárd forintot kellett volna szerepeltetnie. Az innovációs érdekképviseleti szervezetek és a kormány közötti tárgyalás eredményeként végül a Bajnai-kormány 20 milliárd forintot betervezett a 2010. évi költségvetésbe innovációs alapba történő befizetésként.

Szabó Gábor megemlítette, hogy hamarosan Magyarország adja az EU-elnökséget, és el lehet mondani, Magyarország az egyetlen olyan ország a tagállamok között, ahol az innovációs folyamatokat megakasztják, az innováció támogatására fordítható összeget csökkentik. Ez vállalhatatlan, nemzetközi közegben kimondhatatlan - fogalmazott a Magyar Innovációs Szövetség elnöke.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!