Bár felmenői már korábban felvették a család eredeti származási helyén, a Rajna-vidéken található Eifel helységre utaló Eiffel nevet, a kis Gustave-t az eredeti Bönickhausen néven anyakönyvezték, ami 1880-ig hivatalosan meg is maradt. Igaz, őt közben a világ már Eiffelként ismerte köszönhetően cége, az Eiffel & Cie egyre nagyobb és hangosabb sikereinek.
1880-ra például már álltak a cége által tervezett párizsi, perui, chilei és Fülöp-szigeteki templomok, zsinagógák, színházak, bolíviai és perui gázművek, de cégének munkáját dicsérik a toulouse-i, ageni, na és persze a budapesti Nyugati pályaudvar épületei is. A Nyugati Pályaudvar például 135 évvel ezelőtt, 1877. október 28-án nyitotta meg kapuit. (lásd Mesél a múlt sorozatunk októberi cikkét: 135 éve nyitották meg a Nyugatit) Ebből az időszakból való egy másik magyarországi építmény is, a szegedi Tisza-híd, amelyről talán kevésbé ismert, hogy tervei Feketeházy János mellett Gustave Eiffelhez is köthetők.
Szívós munkájának (képes volt Európát bejárni újabb és újabb megrendelésekért), tehetséges munkatársainak (például Maurice Koechlin, akivel együtt tervezték az 1886-ban megnyitott New York-i Szabadság-szobor belső tartószerkezetét) és merész újításainak (lásd a Nyugati pályaudvar vasszerkezetét, vagy a Garabit-viadukt 165 méteres kovácsoltvas szerkezetét) köszönhetően az 1880-as évek második felére Eiffel rendkívül sikeres ember lett.
A zsebből finanszírozott torony
Az építészek becsvágyát ez idő tájt kezdte el foglalkoztatni az a dicsőség, hogy elsőként építsenek fel ezer lábnál magasabb tornyot. Bár a már említett munkatársa, Maurce Koechlin és Emile Nouguier által elsőként felvázolt fémtorony tervei iránt kezdetben kevésbé volt lelkes, később Eiffel teljes mértékben a "projekt" mögé állt megvásárolva az 1884. szeptember 18-án bejegyzett szabadalmat. A fémtorony párizsi megvalósítása azonban egyáltalán nem volt kőbe vésve, hiszen Eiffel például Barcelonában is "házalt" a tervvel, de az ottani polgármester irreálisnak és költségesnek találta az építkezést.
Eiffel ezután a francia kormánynál és közvéleménynél lobbizott óriási összegeket költve cikkekre, reklámokra. Mindenekelőtt Édouard Lockroy kereskedelmi minisztert akarta meggyőzni, mint az 1889-es világkiállítás főszervezőjét. Szerencséjére az Elzász-Lotaringia elvesztése után lassan magára találó Franciaországnak, mely az 1789-es forradalom 100. évfordulóját is ekkor ünnepelte, szüksége volt valami nagyszabású eseményre, emlékműre, ami a franciák dicsőségét jelképezheti. A világkiállítás és a fémtorony így egymásra talált, és 1887 januárja végén elkezdődhetett az építkezés.
Az eredeti tervek szerint a kiállítás után lebontásra kerülő torony határidőre történt felépítését Eiffel azzal segítette, hogy az építkezés 8,5 millió franknyi költségvetésének 80 százalékát "zsebből" megelőlegezte és az átlagosnál magasabb bért fizetett a munkásainak. A technikai újításoknak (számosan vakmerőségről beszéltek) köszönhetően 26 hónap alatt, határidőre elkészült a világ akkori legmagasabb épülete, mely az anekdoták szerint a „levegőnél könnyebb”, hiszen a talajra gyakorolt nyomása nem nagyobb, mint az ugyanekkora térfogatú levegőé.
Bár a korabeli párizsiak behavazott hegycsúcsok hiányában egyfajta oxigénkúrára is használták a tornyot, véleményük mind a mai napig igen megosztott a fémmonstrummal kapcsolatban. Egyesek „Öreg hölgynek”, mások „Csúfságnak” hívják. A párizsi művészek például már az 1887-es első kapavágáskor elindították „Művészek tiltakozása” mozgalmukat a „förtelmes szörny” ellen.
A torony a 20. század évfordulójára elvesztette vonzerejét, az 1900. évi párizsi világkiállításra érkezők vendégek például már nem is nagyon látogatták. Ezért Eiffel, akinek a hírnevét az 1892-ben kitört Panama-botrány alaposan kikezdte, mindent megpróbált annak érdekében, hogy tornya hasznosságát bizonyítsa. Előbb meteorológiai állomást, majd szikratávírót rendezett be az épületben és tudományos kísérleteket, például radioaktivitással kapcsolatos méréseket, valamint Foucault-ingakísérleteket végzett.
Az időskori "szerelem"
Végül a repülés és a hadsereg által neki tulajdonított stratégiai érdek mentette meg a tornyot attól, hogy lebontsák, pedig Eiffel már több ócskavas-kereskedőtől is ajánlatot kapott. Miután tornyát "biztonságban tudta" az idősödő Eiffel figyelme is a repülés felé fordult, Mars-mezei szélcsatornájában számos aerodinamikai kísérletet végzett légcsavarokkal, szárnyakkal, lövedékekkel. Ezek "gyümölcseként" 1917-ben egy egyfedeles vadászrepülőgép koncepcióját mutatta be.
Az 1923-ban elhunyt Eiffel ezeknek az aerodinamikai eredményeknek is köszönheti, hogy a franciák a mai napig is úgy tekintenek rá, mint aki örök dicsőséget szerzett az országnak.
mfor.hu
