5p

55 éve, 1957. március 7-én tartották az első ötös lottó sorsolást, azóta hétről hétre emberek ezrei próbálják megkísérteni a szerencséjüket, és elvinni a gyarapodó főnyereményt. Mesél a múlt az mfor.hu-n.

Az ötös lottó 1957. január 17-én született meg egy kormányrendeletnek köszönhetően - egyébként ez volt az első lottójáték hazánkban, korábban csak ehhez hasonló szerencsejátékokkal lehetett játszani. A 4/1957. számú rendeletben az akkori pénzügyminiszter megbízta az Országos Takarékpénztárt a magyar lottó szervezésével. Az első szelvényeket február 13-án kezdték el árusítani, és pár héttel később, március 7-én megtörtént az első számhúzás is. Erre 1 505 546 darab kitöltött szelvény érkezett be, melyek között egyetlen telitalálatos sem volt, négy helyes számot viszont hét játékos eltalált.

A nyereményt ekkor még úgy határozták meg, hogy a 3,3 forintos játékdíjból 1,5 forint ment a nyereményalapba, 30 fillér a nyereménytárgyak beszerzését fedezte, a játékból befolyt összeg 40 százaléka pedig a költségvetésbe vándorolt. Az első húsz évben a pénzbeli nyeremény mellett havonta egy tárgynyeremény-sorolást is tartottak, ennek során 505 darab öröklakás, 590 darab gépkocsi, 224 családi ház és üdülő talált gazdára. A tárgynyeremények kiosztásának 1991. 10. játékhetén lett vége - ekkor vezették be a nyereményhalmozódást is. Az indulás évében 59 szakboltban, Totózóban lehetett sorsjegyet vásárolni, 1982-re a számuk 163-ra emelkedett.

Az első öttalálatos

Az első húzás után nem kellett sokat várni az első öttalálatra, hiszen a 6. játékhéten volt valaki, aki eltalálta mind az öt kihúzott számot. Özvegy Ring Sándorné, budapesti, 11. kerületi lakos 855 ezer forintot nyert, a megjátszott számok pedig gyermekei életkora volt: Misi akkor 23, Marica 26, Sanyi 33, Laci pedig 37 éves volt, ő maga pedig 66. Innentől kezdve jött divatba a családi számok megjátszása - derül ki a Szerencsejáték Zrt. honlapjáról. A részletes adatok egyébként nem csak az idő múlásával váltak nyilvánossá, de az akkor újság is megírta, ugyanis a Sportfogadási és Lottóigazgatóság külön figyelmet fordított arra, hogy a sorsolás körüli érdekességek megjelenjenek.

13 telitalálat egy héten

A nyereményalap halmozódásának bevezetése után nem sokkal érdekes játékhét következett. 1991. 21. játékhetén ugyanis a beérkező valamivel több mint 21 millió játékszelvény (ez minden idők legnagyobb forgalma is egyben) között 13 öttalálatos lett - mindez úgy, hogy előtte 17 hét hétig egy telitalálat sem született. Érdekesség, hogy a 13 nyertes szelvény közül 10 ugyanazon játékosé volt. Emellett 612 747 szelvényen volt kettes találat a sok hármas és négyes mellett.

A Wikipedia szerint az öttalálatosért 1992-ben fizettek először 100 milliónál többet, míg az 500 milliós álomhatárt 1994-ben lépte át a főnyeremény, 1999-ben már az első egymilliárdos is gazdára lelt. Minden idők rekordnyereményét pedig 2003. november 29-én fizették ki: pontosan 5 092 890 758 forintot.

Nincs nyerő stratégia

Arra, hogy valaki eltalálja mind az öt számot 1:43 949 268-hoz az esélye. A négyesért már sokkal jobb esélyekkel lehet indulni; 1: 103 410 az esély, míg a hármasra 1:1231-hez, a ketteshez pedig 1:45-höz az esély. Sok rendszeres játékosnak külön stratégiája van: van, aki az életkorokat, születésnapokat, egyéb emlékezetes dátumokat szeret megjátszani, míg mások komplexebb stratégiát próbálnak felállítani, és a régen kihúzott számokat vizsgálhatják annak ellenére, hogy biztos módszer a főnyereményre, nincsen.

Tippek azért akadnak: egyesek úgy gondolják, hogy népszerű számokat, mint például 7, vagy 13 nem jó ötlet megjátszani. Az indok prózai: idegtépő lenne, ha kihúznák végre a számokat, de rajtunk kívül még több százan eltalálnák, és osztozni kellene a nyereményen. Érdemes a fix számokat is kerülni, bár ennek sincsen igazán elfogadható indoka. Ha ugyanis egyszer nem játszanak, pont akkor húzzák ki a számokat, annál rosszabbat nehezen lehetne elképzelni.

Egy városi legenda a lottók világából

2011 nyarán a Szerencsejáték Zrt. hajtóvadászatot írt ki egy legendás sztori bizonyítékának felkutatására akár videó, akár rádiós hangfelvétel formájában. Ugyan nem ötös lottó sorsolásról volt szó, ám mindenképpen említést érdemel az eset.

“Évtizedekkel ezelőtt, valamikor a hatvanas években volt egy lottósorsolás. A számhúzó – állítólag egy bányász – odalépett az urnához, kiemelt egy számot, és bemondta: „Hatos!” Majd amikor rádöbbent, hogy a golyót fordítva tartja, korrigált: „…f#*t, kilences!”. … A történet azóta városi legendává vált, az eredeti felvételt azonban senkinek nem sikerült előkerítenie. Az eset szájról-szájra terjed azóta is, és számtalan variációban bukkant már fel” - olvasható a Zrt. által a hajtóvadászatnak létrehozott Facebook oldalon.

A várt bizonyíték sajnos nem került elő, ám annyi Bay Éva visszaemlékezéséből kiderült, hogy az eset tényleg megtörtént a kilencvenes évek közepén. Egy komlói bányász volt a számhúzó, akihez kapcsolódik a legendás eset, mely fordulópontot jelentett, hiszen innentől kezdve állítólag a műsorvezető mondta be a kihúzott számokat.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!