4p

A fiatalok vállalkozóvá válását segítő pályázat indul az Új Széchenyi Terv (ÚSZT) keretében májusban.

Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára szerdán sajtótájékoztatón kiemelte, hogy a pályázat keretösszege csaknem 7 milliárd forint, amellyel 1.600 új vállalkozás létrejöttét kívánják segíteni.

Szintén az önfoglalkoztatást segítendő már nyitva van az a pályázat, amelynek keretében maximum 3 millió forint tőkejuttatás nyerhető el vállalkozás indítására. Ennek több mint egymilliárd forintos forrását a Nemzeti Foglalkoztatási Alapból biztosítják - ismertette Czomba Sándor.

Az államtitkár az NFA forrásaiból megvalósuló pályázat kapcsán ismertette, hogy támogatás azoknak nyújtható, akik legalább 3 hónapja regisztrált álláskeresők, vagy rehabilitációs járadékban részesülnek, vagy akik az önfoglalkoztatást egyéni vállalkozás keretében, gazdasági társaság tagjaként, mezőgazdasági őstermelőként oldják meg.

A nyertesek 3 millió forintig visszatérítendő, részben visszatérítendő vagy vissza nem térítendő kamatmentes tőkejuttatást nyerhetnek el. Maximum 2 millió forintig vissza nem térítendő a támogatás, és lehetőség van 20 százalék előleg folyósítására. Hozzátette, hogy korábban több kiemelkedő vállalkozói ötlet halt el előleg hiányában, illetve amiatt, hogy utófinanszírozottak voltak a pályázatok. Példaként említette, hogy 3 millió forint támogatási összeghez ténylegesen 5-6 millió forintra volt szükség a megkövetelt fedezet miatt.

Czomba Sándor kiemelte, hogy a 120-150 százalékos fedezet helyett a már nyitva lévő pályázatnál a valamennyi bankszámlára szóló inkasszó is elegendő biztosítékként.

A pályázatokat a lakóhely, illetve a tartózkodási hely szerint illetékes munkaügyi központokhoz lehet benyújtani.

A fiatalok vállalkozóvá válását segítő pályázatról az államtitkár elmondta: annak alapvető célja a 18 és 35 év közötti, más vállalkozásban többségi tulajdonnal nem rendelkező, új egyéni vagy mikro vállalkozást indítani tervező fiatalok segítése.

A program két pályázati részből áll. Az első részben zajlik a fiatalok felkészítése, amely májustól fél évig tart, és 2 milliárd forintból valósul meg. A részletekről Czomba Sándor elmondta: vállalkozásindítással, vállalkozásfejlesztéssel kapcsolatos szolgáltatást végző szervezetek vagy konzorciumok pályázhatnak, amelyek - nyertes pályázat esetén - toborozzák az életképes ötletekkel rendelkező fiatal vállalkozókat. Ezen szervezetek feladata, hogy tanácsadást, képzést, felkészítést nyújtanak a leendő vállalkozóknak, és segítenek az üzleti terv elkészítésében, valamint azt jóvá is hagyják és értékelik.

A második szakaszban a jóváhagyott üzleti tervvel rendelkező fiatalok pályázhatnak; itt a támogatási összeget automatikusan lehet igényelni. A maximális támogatás egyénenként 3, társaságonként 6 millió forint - mondta el az államtitkár. Ezeket a második körös pályázatokat a tervel szerint 2012. december elsejétől lehet benyújtani, a pályázati keretösszeg itt 4,94 milliárd forint.

Czomba Sándor elmondta, hogy Magyarországon a mikro-, kis- és középvállalkozások az üzleti szférában foglalkoztatottak háromnegyedének biztosítanak munkát. A több mint 682.000 vállalkozás körülbelül 2 millió munkavállalót foglalkoztat.

Kovács Patrik, a Fiatal Vállalkozók Országos Szövetsége (FIVOSZ) az MTI-nek elmondta: a fiatalok már nagyon vártak egy olyan programot, amellyel a gazdaságba jobban be tudnak integrálódni és értéket teremteni. Kiemelte: azt várják a pályázattól, hogy az értelmes, tettre kész fiatalok nem hagyják el az országot, hanem itt próbálnak meg érvényesülni. Az elnyerhető 3 millió forinttal jól el lehet indítani egy szolgáltató céget - fűzte hozzá. Elmondta azt is, hogy Magyarország a pályázat megvalósulása esetén az élvonalba kerülhet az Európai Unióban a fiatal vállalkozók támogatása terén, mivel a tagállamok közül csak Romániában működik hasonló program, de ott is 50 százalékos támogatási intenzitással.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!