2p

Mindenképpen nyertesei leszünk az uniós csatlakozásnak - mondta Budapesten a 24 kereskedelmi szakmai szervezetet tömörítő EuroCommerce főtitkára hozzátéve: a tíz újonnan csatlakozó ország közül Magyarország van a legjobb helyzetben.

A szervezet Brüsszelben működik, és 24 európai ország kereskedelmi szakmai szövetségét tömöríti. Lobbizik és információkat közvetít. Xavier Durieu úgy vélte, Magyarország mindenképpen nyertese lesz a bővítésnek, elég ha megnézzük a legutoljára csatlakozott három országot, Spanyolországot, Portugáliát és Görögországot. Sokat profitáltak, másfél százalékkal lett nagyobb a GDP-jük, mintha nem csatlakoztak volna. Magyarország nyertes lesz ugyanakkor a termelékenység és az alacsony bérnövekedés miatt.

Az európai gazdasági szakember ugyanakkor figyelmeztetett arra, hogy kontroll alatt kell tartani a bérnövekedést és az inflációt is, csökkenteni kell az adókat és a vállalkozások adminisztrációs terheit, rugalmassá kell tenni a munkaerőpiacot.

Durieu figyelmeztetett a csatlakozás utáni nehézségekre is. A vidékieknek végig kell gondolniuk, mivel akarnak foglalkozni. Az Egyesült Államokban például 25 millió állás szűnt meg, de 70 millió jött létre, és ezek mind a kis- és közép vállalkozásokban. Tehát az Európai Unióban a jövő ezeké a cégeké. A sikeres csatlakozáshoz szükség van még intézményi stabilitásra, jól működő közigazgatásra, és a korrupció visszaszorítására. Ez utóbbira inkább a már európai uniós tagországokban lenne szükség, mint Magyarországon - tette hozzá Durieu.

A közösségi joganyag átvételére azért van szükség, mert ha nem tesszük meg, akkor ez protekcionizmusnak számít, amit az Európai Unió nem enged meg. Krizsán László, a VOSZ részéről elmondta, céljuk, hogy a magyar vállalkozóknak segítsenek minél több információt biztosítani az Unióról, a csatlakozás várható nehézségeiről.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!