A korábbi években a hatóságok még forgalomba hozatal előtt bevizsgálták a terméket biztonsági szempontból, a mostani szabályok szerint a fogyasztóvédelem feladata megváltozott, a piacon lévő árukból kell kiszűrni a nem biztonságosat, fogalmazott Geri István, a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség általános főigazgató-helyettese.
A szakértő a veszélyes áruk kiszűrésének különböző módjai közül megemlítette a vámhatósági jelzést, a piacellenőrzést, a társhatóság és a vizsgáló intézmények bejelentését.
Tavaly a vámhatóság 196 esetben kérte a fogyasztóvédelem véleményét az országhatáron bejövő áruk biztonságáról, ezek közül 115 esetben nem, 18 esetben veszélyes árut szűrtek ki. Geri István utalt arra, hogy az Európai Unióban működik a riasztási rendszer a veszélyes árukról, azonban a tagországok eltérő aktivitást mutatnak a bejelentetések tekintetében. A múlt évben 757 riasztás érkezett az Európai Unió rendszerébe, ebből Magyarországról adták a legtöbbet, 147.
Czitán Gábor, a TÜV Rheinland Közép- és Kelet-Európai Vállalatcsoport vezérigazgatója elmondta, hogy cégük gondozásában megjelent a "Termékbiztonság az Európai Unióban" című kiadvány, amelyben összefoglalják a termékbiztonságra, termék-megfelelőségre vonatkozó szabályokat. Céljuk volt, hogy a gazdaság szereplői számára érhetően összefoglalják a témával kapcsolatos alapinformációkat, ezzel is segítve a globális együttműködést.
MTI / Menedzsment Fórum