A sikeres pályázatok kapcsán szót kell ejteni azokról a "szakértőkről", akik megígérik a pályázat sikerét, és ennek megfelelően a megbízási díj is két-háromszor magasabb.
Az ilyen ajánlatokban a sikerdíj mértékén túl is hatalmas kockázat rejlik. Mivel a támogatásoknál szigorú az ellenőrzési rendszer, ne számítsunk arra, hogy az ismeretség fog dönteni. "Tuti befutó" pályázat nincsen, valós esélyek viszont vannak. Korrekt tanácsadó cégnek is lehetnek kapcsolatai, de ezek megmaradnak szakmai szinten. Ezek révén olyan ismereteket biztosítanak megbízóiknak, amelyek nem kizárólagosak, de segítik a pályázatok elkészítését.
A mérleg másik serpenyőjében van a tanácsadó cégek díja. Ez rendszerint a megpályázott összeghez igazodik, annak egynéhány százaléka. Jó esetben a díj függ a pályázat sikerétől. Ritkán, de előfordul olyan cég is, amely kizárólag jutalékra dolgozik, vagyis vállalja azt a kockázatot, hogy csak siker esetén kap díjat.
A legfontosabb, hogy a tanácsadó cégekben ne lobbistát, kijárót, hanem segítőtársat keressünk. Ha így járunk el, és azokat a cégeket részesítjük előnyben, amelyek megfelelő szakértelem és tapasztalat birtokában ötletünk megformálásában, tökéletesítésében tudnak segíteni, könnyebb dolgunk lehet.
Nem árt persze az elővigyázatosság: a tanácsadó, pályázatíró cégek gombamód szaporodtak az elmúlt időszakban, éppen ezért a sok képzett szakember között a szerencselovagok is feltűnnek. Szerencsére a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara már közzétette a minősített pályázatírók, tanácsadók és pályázatmenedzselők jegyzékét. A jegyzékbe pályázat útján lehetett bejutni, így előfordulhat, hogy az általunk választott pályázatkészítő cég nem szerepel a listán. Ebből még nem következik, hogy új cég után kellene néznünk, az óvatosság azonban minden esetben nagyon fontos.
A jelentkezők közül a listára nem került vállalatok esetében a referencia hiánya, illetve a piaci részvétel volt az elsődleges kizáró ok, így nekünk is ezeket kell szem előtt tartani. A pályázatírók honlapján mindig található egy referencia lista, innen érdemes megkérdeznünk valakit: meg voltak-e elégedve a szolgáltatással, kellő információt kaptak-e minden felmerülő kérdésükre, a pályázat megnyerésével véget ért-e a vállalat segítségnyújtása stb.
Csodák, ingyen pénz, könnyű pályázatok nincsenek. Valós esélyek viszont igenis vannak. Hogyan kell ezekkel élni, hogyan kell egy jó projektet összeállítani? Erről szól majd a következő rész.
(Menedzsment Fórum)
A pályázati ötlettől a pályázatíró kiválasztásáig
A sikeres pályázat felé vezető úton egy jó ötlet, valamint a megfelelő pályázat kiválasztása az első lépés. Ezen a ponton kell eldöntenünk, van-e energiánk tervünk papírra vetéséhez, vagy inkább egy ilyen szolgáltatást nyújtó céghez fordulunk.