Neuhold János távírdaépítő mérnök és iparos vállalkozó 1875-ben a VIII. kerületi Stáció utca 22. szám alatt alapította meg a saját magáról elnevezett gyárát. A firma két év múlva szerződést kötött a Magyar Királyi Hadügyminisztériummal ágyúgyutacsok gyártására. A százötven embernek munkát adó gyár 1879-ben a Dohány, majd a Damjanich utcába költözött.
A vállalat igen sikeresnek bizonyult: néhány év alatt több tucat szabadalmat nyújtott be távírótechnikai berendezésekre és vasúti kommunikációs készülékekre, biztosítókra és telefonokra, de mindezek mellett otthonosan mozgott a bronzszobrok, levélnehezékek, tűzjelzők és villámhárítók területén is.
A századfordulón lett Telefongyár Rt.
A vállalat huszonöt éves történelme folyamán egyébként számtalan névváltoztatáson ment keresztül, magát a Telefongyár Rt. nevet 1900-ban vette fel. Az új firmát kezdetben - vélhetően szakmai féltékenységből - nem vették fel a Vasútépítő Gyárosok Kartelljébe, mindezt csak 1909-ben sikerült elérnie Neuholdnak. Az ekkor tető alá hozott szerződés szerint a Ganz és Társa 29,49, a Roesemann & Kühnemann 25,41, az Egyesült Izzó 23,1, míg a Telefongyár 23 százalékban részesült az állami piacból. (Mielőtt felháborodnánk a nyilvánvaló erőfölénnyel való visszaélésen, nem árt tudni, abban az időben a kartellezés bevett gyakorlat volt.)
Külföldi sikerek az első világháború után
Az összeomlás után a Telefongyár Rt. igen hamar magára talált: 1922-ben már ott tartottak, hogy az egyik utódállam, Jugoszlávia fővárosában közös céget hozott létre az optikában utazó Süss Nándor Rt.-vel. A fejlődést jól jelzi, hogy egy év múlva 150 ezer dolláros üzletet kötöttek a bolgár postával, de a jugoszláv és román megrendelések is szépen hoztak a konyhára.
Figyelemreméltó, hogy maguk a győztesek is nagyra értékelték az üzem munkáját: Londonból 1923 decemberében például egy harmincezer telefonkagylóra szóló megkeresés érkezett, amelyet a gyár fél év alatt teljesített. A cégnél ekkor hétszázan dolgoztak, de szükség esetén akár ezerötszáz embernek is tudtak munkát biztosítani.
A vállalat a húszas évek elején kezdte kibocsátani a gyűjtők körében ma horribilis összegekért gazdát cserélő detektoros rádiókat. Egy 1933-ban belső használatra készült statisztika szerint 1932-ben a vasútbiztosítás tizenhárom, a Knorr-fék harminckettő, a rádió huszonhat, a telefon öt, a hangos filmvetítő nyolc, a vasúti harangjelző kettő százalékkal képviseltette magát a termelésben. De gyártottak itt benzinkutat, evőeszközt, gyújtógyertyát, zipzárt, csónak oldalmotort és bronz-levélnehezékeket is egy-két, illetve fél százalék erejéig.
(Folytatjuk)
Lázin Miklós András
