2p

Termékellenőrzési sorozatának folytatásaként savanyúságokat tesztelt a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), a szúrópróbaszerűen megvizsgált 52 termékből 27 esetében kellett hatósági eljárást indítani, a tapasztaltak és a vizsgálati eredmények alapján országos célellenőrzést rendeltek el.

A hivatal tájékoztatása szerint előállító helyeken, piacokon, kisebb kereskedelmi egységekben és nagyobb áruházláncokban is végzett ellenőrzéseket három megyei kormányhivatal élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatósága.

A közleményük szerint előfordult, hogy a termék szacharin-tartalma meghaladta az előírt értéket, illetve több esetben a kén-dioxid tartósítószer-tartalom maximális mennyiségét. Egy terméknél - bár allergén anyagnak minősül - a kén-dioxid a jelölésen sem volt feltüntetve.

A jelölések vizsgálatakor az élelmiszerbiztonsági szakemberek 17 terméknél találtak súlyos, illetve kevésbé súlyos hibát. Előfordult, hogy az "édesítőszerrel" felirat hiányzott, de akadtak súlyos jelölési problémák is, amikor a terméken nem tüntették fel a tartósítószert vagy az édesítőszert.

Az 52 termékből 27-nél indult hatósági eljárás, amelyből 13 esetben figyelmeztetésben részesítették a gyártókat. A súlyosabb kifogások miatt az előzetes adatok alapján az élelmiszer-ellenőrzési bírságok várható összege 2,5 millió forint lesz.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!