Szeptemberben teszik le az alapkövét Pécsen a Pécsi Egyetem Innovációs Kutató Központjának, mely a tervek szerint akár kétszáz kutatónak is munkát adhat a jövőben. Az egyetem magyar és külföldi szakemberekre is számít, nem titkolt céljuk, hogy a kivándorolt magyar kutatókat hazacsábítsák.
Visszacsábítani azokat, akik elmentek
"Várhatóan 2011 áprilisára lesz kész a központ, melyben elsősorban természettudományos kutatásokkal fognak foglalkozni a szakemberek. A 2011-12-es tanév lehet az első, amikor az egyetm már használja az új épületet" - mondta el az mfor.hu kérdésére Czibók Balázs projektvezető.
A teljes beruházáshoz 6,5 milliárd forintos uniós támogatást kapott a Pécsi Tudományegyetem, ez a költségek mintegy 92 százalékát fedezi, a fennmaradó 8 százalékot pedig önerőként vállalta az intézmény. Az összeg nagy részét az épület viszi el, várhatóan 3,5 milliárdból készül majd el a központ, emellett 2,5 milliárdos keret jut műszerfejlesztésre.
"Elsősorban külföldre szakadt magyar kutatók hazavonzása a cél, mivel ők kevésbé versenyképes fizetésért is hajlandók hazajönni, ez lehet a központ versenyelőnye. Egy jó magyar kutatói fizetéssel őket már ide lehet csábítani" - vázolta fel Czibók Balázs. A szakember hozzátette: ez a fizetés jelenleg egy magyar professzor vagy docens bérével van egy szinten.
A projektvezető egy konkrét példát is említett: a közelmúltban Franciaországból sikerült hazahívni egy magyar kutatót, aki lemondott a magasabb fizetéséről egy gyógyszerlaborban. "Az egyetemi központok előnye, hogy szem előtt tartják a kreativitást, a kutatói szabadságot" - emelte ki.
A külföldiek közül elsősorban a régióból vonzaná magához a legjobb kutatókat a pécsi központ, ugyanis a nyugat-európai intézményektől csak komoly anyagi forrásokkal lehetne elcsábítani a szakembereket. "Az Egyesült Államokkal nem lehet versenyezni a feltételekben, ezért azon a területen elsősorban együttműködésekben gondolkodunk" - mondta a projektvezető.
Czibók Balázs elmondta: a magyar kutatók jelenleg Európa szinte minden területén jelen vannak, nem lehet egy konkrét országot kiemelni, ahol nagy számban lennének.
Nyugat-európai körülmények
"A Science Building megnyitásával kétszáz munkahely jön létre összesen, később a pályázati lehetőségektől függ majd, hogy hány főállású kutatót tudunk felvenni" - válaszolta kérdésünkre Czibók Balázs. A tervek szerint az első lépésben 60 ember felvételére lesz lehetőség, ebből 40-en csak a kutatással foglalkoznak majd. "Az első időben nem biztos, hogy fel tudjuk tölteni a teljes létszámot, akkor az egyetem tanárai és kutatói kapnak helyet a központban" - vázolta fel a projektvezető.
A Pécsi Tudományegyetem szakembere elmondta: korábban nem is mertek álmodni hasonló méretű fejlesztésről. "Az infrastrukturális környezet olyan lesz, amilyet csak Nyugat-Európában tapasztalhatnak a szakemberek" - vázolta fel a terveket.
Az egyetem jelenleg is gőzerővel dolgozik azon, hogy együttműködést kössön hasonló európai intézményekkel, ezzel a fiatal kutatóknak tudnak majd külföldi gyakorlati lehetőséget biztosítani. Többek között németekkel, finnekkel, hollandokkal, illetve angolokkal vannak kilátásban hasonló megállapodások.
Meteorológiától a rákkutatásig
Kérdésünkre Czibók Balázs néhány konkrét kutatási területet is felvázolt, melyekkel a pécsi szakemberek szeretnének foglkalkozni. "A tervek szerint lesz egy szuperszámítógépünk, melyen környezeti modellezéssel fognak foglalkozni, például meteorológiai területen kutatnak majd, illetve fehérjéket fognak modellezni" - emelte ki.
Emellett néhány kutató a a betegséges genetikai leírásán, előrejelzésén fog dolgozni, a biokémikusok pedig a sejtek károsodását fogják kutatni. A tervek szerint lesznek olyan kísérletek is, melyek a szén-dioxid csökkentő eljárásokkal fognak foglalkozni.
A kutatási eredméynek leginkább közkeletű hasznosítási területének talán az orvostudomány ígérkezik: többek között az infarktus, a cukorbetegség, illetve az elhízás kutatását tűzték ki célul a Pécsi Tudományegyetem szakemberei, de lesznek rákkutatások is.
Beke Károly