Ami elfolyt, az a haszon...

Itthon is divatot teremtettek (Mfor-montázs)

A XIX. század elején a "serfőzést" céhrendszerben végezték a mesterek. A negyvenes évekre e keret túlhaladottá vált, s egyre több gondolkodó követelte a korlátok lebontását.

A gyöngyöző ital gyártásában az 1843-ban kibocsátott Pesti Serrendtartás indította el a szabad versenyt. A rendelet szerint "minden pesti polgár adott vám lefizetése ellenében szabadon főzhet sert" Fontos szempont volt, hogy eleink még képesítéshez sem kötötték e szakma űzését.

A lehetőségeket kihasználva nyitotta meg Pesten 1844-ben üzemét Schmidt Péter, majd példáját követve 1854-ben Barber Ágost és sógora, Klusemann Károly. Utóbbi két vállalkozó a Jászberényi úton, a húszas évek óta bányászott pincék fölé települt.

Színre lép a Dreher-család

A ma is jól ismert Dreher sört gründoló család első, ismert tagja Franz Anton Dreher volt, aki maga is számos serfőzdét üzemeltetett Ausztriában. A család 1862-ben jelent meg a Magyar Királyságban: ekkor vásárolta meg ugyanis Anton Dreher fia az 1855-ben alapított Kőbányai Serház Társaság üzemét, a budapesti-kőbányai sörgyárat.

A sváb származású Anton Dreher a szakma fortélyait Simmeringben tanulta ki, de később Gabriel Sedlmayer híres müncheni műhelyében is szorgoskodott. A nevéhez köthető egy új technológia meghonosítása, valamint a híres bécsi sörtípusnak, a Viennának a megteremtése. Kortársai szerint Dreher első osztályú nedűket tudott előállítani. Hamar bekövetkezett halála miatt azonban fiára, a magyar nevű Dreher Antalra maradt a nagyra törő tervek megvalósítása.

Az 1800-as évek végén Magyarországon a söripar nem számított jelentős ágazatnak, hiszen itthon nagy mennyiségű és olcsó bort termeltek, amelyet a lakosság döntő része más szeszes ital helyett fogyasztott. A század utolsó éveiben azonban megjelent a filoxéra, amely szinte az összes szőlőt kipusztította: a borárak megemelkedtek, s megnőtt a kereslet az olcsó sör iránt. A konjunktúrát kihasználva Dreher Antal naggyá tette üzemeit.

Mindenképp érdemes közbevetni egy anekdotát, amely érzésünk szerint kiválóan példázza az akkori viszonyokat: történt, hogy a tulajdonoshoz egy újságírót jelentettek be, akit a főnök kedélyesen végigvezetett az üzemben. Mielőtt az ifjú távozott volna, rákérdezett, mekkora haszonnal dolgoznak. Dreher erre fogott egy korsó sört, és azt a falra löttyintette. Az újságíró kérdő tekintetét látva aztán kibökte: ami a falon maradt, a költség, ami pedig elfolyt, nos, az a haszon...

Benn voltak az első tízben

A firma az első világháború előtt nyolcszáz embert foglalkoztatott, termelése pedig megközelítette az évi egymillió hektolitert. A cég az alapanyagnak számító vizet a hatvan-hetven méter mély, csigalépcsőn megközelíthető aknákból fúrt, kétszáz méteres fúrt kutakból szerezte. Ezek többsége egyébként mind a mai napig megvan - bár a szennyezés miatt már semmire nem használják őket.

Az első világháborút követően jelentősen visszaesett a forgalom. A további apadás kivédésére a Dreher és az 1867-ben alapította Első Magyar Részvényserfőzde - amelyet később Haggenmacher Henrik szerzett meg - az 1920-as években kartellbe tömörült, majd 1933-ban egyesült Dreher-Haggenmacher Első Magyar Serfőzde Rt. néven. A cég 1938-ban alaptőkéjét tekintve a nyolcadik legnagyobb magyar vállalkozás volt.

A társaságot 1948-ban államosították: ekkor hozták létre a Kőbányai Sör- és Malátagyárat. Ez az üzem adta akkor a hazai termelés mintegy kilencven százalékát.

A cég a rendszerváltás után, 1992-ben részvénytársasággá alakult, 1993-ban pedig a világ harmadik legnagyobb sörgyártója, a dél-afrikai South African Breweries (SAB) többségi tulajdonába került, s az addig Kőbányai Sörgyár néven működő vállalat 1997-ben megvásárolta a Dreher nevet a családtól. Azóta ihatunk újra Drehert...