Az általános forgalmi adó (áfa) általános kulcsa július 1-jétől 5 százalékponttal, 20-ról 25 százalékra emelkedik. Ez alól kivételt képeznek a tej és a tejtermékek, az ízesített tej, a gabona, a liszt, a keményítő vagy tej felhasználásával készült termékek, továbbá a távhőszolgáltatás, ezek esetében az adókulcs 18 százalék lesz. Ugyan a miniszterelnök és a pénzügyminiszter is azt hangsúlyozta az elmúlt hónapokban, hogy a kedvezményes áfakulcs alá "csak a túléléshez szükséges élelmiszerek" kerülnek, júliustól mégis ebbe a kategóriába sorolták kereskedelmi szálláshelyeket terhelő forgalmi adót is.
Áthúzódó elszámolások
Az áfa elszámolásakor általános szabály, hogy az új kulcsot akkor kell alkalmazni, ha a számlán szereplő teljesítési időpont 2009. július 1., vagy azt követő időpont. Az időszakos elszámolású ügyletek esetében, azon elszámolási időszaknál, amely 2009. július 1-jét megelőzően lezárul, még a 20 százalékos mértéket kell alkalmazni, függetlenül attól, hogy a fizetés esedékessége később van.
Ha az ellenértéket elszámolási időszakonként fizetik meg, akkor a 2009. július 1-je előtt lezáruló elszámolásokra - például távközlési szolgáltatásnál - kizárólag a 20 százalékos adómértéket lehet alkalmazni, akkor is, ha fizetni csak június 30. után kell. A június 30. utánra áthúzódó elszámolásoknál - például bérleti díj esetén - szintén 20 százalék lesz az áfa, ha a fizetési esedékesség július 1-je előttre esik.
A június 30-a utánra áthúzódó elszámolások - például az elektromos áram díjának - áfája abban az esetben megosztottan 20 és 25 százalék, ha kifizetésük június 30-át követően esedékes, mégpedig olyan arányban, amilyen arányban az áthúzódó időszak naptári napjai július 1-je előttre és utánra esnek.
Érdekes kivételek
Ugyan logikailag megmagyarázható, néhány esetben a valódi teljesítés, és a számlázott áfa értéke nem követi a főszabályt. Ilyen többek között a könyvvizsgálat, a könyvelés, vagy éppenséggel az adatfeldolgozás, vagy az elemző, marketingfeladatok kapcsán, amelyeknél az ügyfél adott időszak vonatkozásában kéri a munkát, de azt az időszak után, jóval később végzik el. (Például a 2008. év könyvvizsgálata, ahol a könyvvizsgáló 20 százalékos áfakulcsot tartalmazó számlát köteles kibocsátani, még akkor is, ha a könyvvizsgálat július 1-je után történik.)
Előlegekkel kapcsolatos tudnivalók
Az előleg kézhezvétele, jóváírása az áfatörvény 59. §-a alapján adófizetési kötelezettséget keletkeztető időpont. Ha ez az időpont 2009. július 1-je előtti időszakban van, akkor az előleg után 20 százalékos adómértékkel kell az adót megállapítani, áll az adóhatóság által kiadott tájékoztatóban. (Az előleg a törvény alapján úgy tekintendő, hogy az az áfa arányos összegét is tartalmazza.)
A július 1-je utáni teljesítési időpontban az ellenértéknek az előleggel csökkentett része után már az új adómérték alkalmazásával kell a fizetendő áfa-t megállapítani. Mivel az előleg (nettó értéke) és a fennmaradó összeg külön-külön képez (és eltérő időpontban) adóalapot, az előlegre (annak kézhezvételekor) és a fennmaradó összegre (a teljesítés időpontjában) különböző adókulcs vonatkozik.
Az előlegszámlán és a termékértékesítésről, szolgáltatásnyújtásról kiállított számlán feltüntetendő helyes adóalap és adóösszeg kiszámításának módja attól függ, hogy a szerződésben áfa nélküli ellenértéket adtak-e meg a felek vagy áfa-val növelt ellenértéket. (Amennyiben a szerződés az áfa-ról nem tartalmaz rendelkezést, úgy kell tekinteni, hogy az ár áfa-val növelt.)
Furcsa kivételt képeznek az utazási szolgáltatások, ahol a különbözeti adózás miatt a 100 százalékos előleg nem jelent az ügyfélnek előnyt, de az utazási irodának igen, mivel kisebb különbözeti áfaösszeget kell majd az államnak forgalmi adóként befizetnie, ha az utazással kapcsolatos teljesítés 2009. július 1. utánra esik.
Egyéb teendők
Az áfaváltozások technikai lépéseket is igényelnek, hiszen a pénztárgépeket át kell állítani az új kulcsra, de csak 2009. augusztus 31-ig, addig használható kézi nyugtatömb. Foglalkozni kell a könyvelőszoftverek, bevalláskészítő programok és számlázórendszerek átállításával úgy, hogy ezek tudják kezelni az előlegeket, vagyis egy számlán belül tudjanak többfajta adókulcsot használni.