A köztársaság kor végére Róma, bár a Földközi-tenger medencéjének csaknem az egészére kiterjesztette hatalmát, hosszú ideig képtelen volt biztonsággal megszervezni a Város ellátását. Oka volt ennek a kalózkodás, amely teljesen bizonytalanná tette a kereskedelmet. Különösen a kilikiai és illíriai tengeri szegénylegények csáklyázgatták szorgosan a nehezen mozgó áruszállító hajókat: a rakományt elorozták, az embereket pedig javarészt eladták rabszolgának, míg a gazdagabbakat magas váltságdíj ellenében bocsátották csak szabadon.
Különösen elromlott a helyzet a Krisztus előtti II. század közepétől: a polgárháborús esztendők alatt a szenátusnak ugyanis kisebb baja is nagyobb volt annál, hogy ezt az „iparágat” visszaszorítsa. A kalózok vérszemet kaptak: immár nem csak a vízen járó hajókat, hanem a part menti városokat is lerohanták. Így fosztották ki sorra a görög szentélyeket, sarcolták meg Delos szigetét, mi több, Róma kikötőjét, Ostiát is lerohanták, ahol a mólókhoz kötött hajóhad a martalékuk lett. A merészebbek partra szálltak, s a Via Appiáról hurcolták el az embereket. A korabeli közlések alapján ma úgy gondoljuk, kétezer-kétezerötszáz kisebb-nagyobb vízi alkalmasság szolgált a bűnözőknek.
Krisztus előtt 67-ben a nép Cornelius Pompeiust választotta a tengeri zsiványok elleni hadművelet vezetőjének. A jeles államférfi négy hajórajjal futott ki a habokra. Agilisan látott a feladat elvégzéséhez: a Földközi-tenger nyugati részét alig ötven nap alatt kipucolta. Pompeius kegyelmet ígért a magukat megadóknak, ám az ellenállókat elpusztította. Csaknem háromszáznyolcvan hajót zsákmányolt ezerháromszázat pedig elégettetett. Az emberekkel sem bánt finomabban: a harcban fogságba esett zsiványok bitón vagy az arénában, mint eledel végezték.
Az élet úgy hozta, hogy a második triumvirátus alatt a nagy jelzővel illetett Pompeius fia, Sextus tette bizonytalanná Róma gabonaellátását. A fiatalember a hatalmat gyakorló triumvírek elkeseredett ellenségeként uralma alá hajtotta Szicíliát, s erre támaszkodva elzárta a vízi kereskedelmi utat. Hosszú évekig tartott, mire legyőzték: e hadi dicsőséget végül Cornelius Octavianus, a későbbi császár szerezte meg. Az elfogott rabszolgákat visszaadta uruknak, míg akinek gazdája meghalt, azt keresztre feszíttette. Utóbb kiirtotta az Adriai-tengert rettegésben tartó kalózokat is. A császár két flottát szervezett: az egyik Ravennában, a másik a Nápolyi-öbölben található Miseneumban állomásozott – ezek voltak hivatottak Róma Békéjét a tengerekre is kiterjeszteni.
Lázin Miklós András
