2p

Az INA, a legnagyobb horvátországi olajcsoport, a megvételére pályázók, köztük a MOL közül annak mérlegelésével fog partnert választani, hogy melyik fogadja el az INA stratégiai céljait. - Ez a döntő szempont az ajánlati ár mellett, amit horvát állami illetékesek 300-400 millió dollárt közötti összegre tesznek.

Az INA stratégiai terve 1,6 milliárd dolláros fejlesztést tartalmaz, ebből elsősorban a petrolkémiai termékek gyártását fejlesztenénk és korszerűsítenék a csoport két elöregedett olajfinomítóját öt éven belül. A stratégiai cél az, hogy az INA ne adja fel teljes ( kitermelői, finomítói és eladói) vertikumát, a feldolgozói kapacitások létét az olajtársaság nagyobb válságtűrő képessége miatt tartják életbe vágóan fontosnak.

Tomislav Dragicevic vezérigazgató a Reuters-nek adott interjújában kifejtette, hogy a létszámot fokozatosan csökkenteni szeretnék a következő években a mostani 16 ezerről, egyben kisebb kereskedelmi cégeket szemeltek ki a térségben felvásárlásra. E stratégiai tervről tárgyalnak majd azzal a három konszernnel, amely januárban az INA 25 százalékának felvásárlására tett ajánlatot. - Jelentős változásra a stratégiai tervben nem számítunk, esetleg némi eltérések és módosulások a végrehajtás időzítésében adódhatnak - közölte.

Az osztrák OMV, a magyar MOL és az orosz Rosneft közül a nyertessel március végén kívánnak megállapodást kötni. Ami a jelölteket illeti, az INA-nak fejtörést okoz, hogy ha az OMV, vagy a MOL közül az egyik lenne az INA jövőbeli partnere, úgy a másik regionális vetélytársává válna. A Rosneft távoli cég lévén, nem jelent fenyegetést, és amennyiben a részvényesi megállapodást korrekten kötnék meg, a Rosneft nem juthatna meghatározó szerephez az INA üzletpolitikája kialakításában.

A horvát konszern 2002 évi nettó profitja 800 millió kunára nőt ( 113,2 millió dollár) az előző évi 700 millióról. Az árbevétel 14 milliárd kunát tett ki szemben a 2001 évi 15 milliárddal. A cég 2001-től - több éves veszteséget követően - nyereségessé lett, azután, hogy a kormány liberalizálta az olajárakat. Ekkor a cég jelentős átszervezésen ment keresztül, ám privatizációja nem keltette fel a jelentősebb nyugat-európai olajkonszernek érdeklődését. Ezek a kelet-európai olajipari szektor további stabilizálódáséra várnak.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!