2p

Egyelőre nem lát inflációs veszélyt az euróövezetben Wim Duisenberg, az Európai Központi Bank elnöke, aki a bank csütörtöki kamatdöntése után tartotta meg szokásos sajtótájékoztatóját.

Az elnök szerint a fogyasztói árszintre a magas olajáraknak ugyan lehet hatásuk, de a gazdasági növekedés gyengesége, a geopolitikai és a pénzügyi bizonytalanságok miatt - a fogyasztói bizalom gyengesége miatt - változatlan a banknak az az előrejelzése, hogy az év során az infláció a tizenkét hónapra számított 2 százalékos küszöbérték alá kerül.

Úgy látjuk, hogy december 5-i kamatdöntésünk óta az árstabilitás középtávú kilátásai nem változtak, jelenlegi pénzügypolitikánk támogatja a növekedést, a jelenlegi körülmények között nem valószínű, hogy a pénzkibocsátás erőteljes növekedése inflációs kockázatokat hordozna, és az euró felértékelődése ugyancsak az infláció ellen hat - mondta Duisenberg.

Az elnök úgy vélekedett, hogy az euróövezetben a gazdasági növekedés kilátásai változatlanok decemberhez képest: továbbra is láthatók a növekedést kockáztató tényezők, és a GDP csak az év későbbi részében érheti el a lehetséges növekedési potenciálját - mondta.

Ismét figyelmeztetett a bérmérsékletre, és elismerve ugyan, hogy a költségvetéseknek támogatniuk kell a gazdaság föllendítését, a kiadások mérséklésére is felszólította az érintett országokat, vagyis azokat, amelyekben - köztük Németországban, Franciaországban vagy Olaszországban - az államháztartás hiánya tavaly átlépte vagy veszélyesen megközelített az euróövezeti tagság feltételét, a GDP-hez viszonyított 3 százalékot. A gazdaságösztönzés és a kiadási önmérséklet szintézisét Duisenberg szerint a költségvetési politikák régóta szükséges reformjával lehet elérni.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!