A vállalat fejlődésének és működésének megalapozásában, a megfelelő előrelátás biztosításában fontos szerepet tölt be a stratégia. Az eredményes vállalati működéshez azonban rövidebb időtávú, részletesebb tervekre is szükség van. Ennek alappillére az üzleti terv készítése. Mielőtt bárki belekezdene az ötleteinek megvalósításába, jobban teszi, ha először elkészíti a vállalkozásának üzleti tervét.
Az üzleti terv készítésének több oka is lehet. Legtöbbször egy induló vállalkozás lehetőségeit lehet így számba venni. Ilyenkor ez minden későbbi tevékenység alapja. Cél az, hogy ködös, még lebegő "álomképeket" lehozzuk a valóság talajára a piaci helyzet, az adottságok és a lehetőségek reális felmérésével.
Az üzleti terv elkészítése azért is bír komoly jelentőséggel, mert ennek fényében dönthető el, hogy miként lehet, kell továbblépni. A tervezést követő fejlesztési folyamatok többnyire valamilyen piackutatáson kell, hogy alapuljanak.
Milyen célokkal készülhet?Az anyag elkészítése szolgálhat fejlesztési célokat is, amikor egy, már működő társaság számára pótlólagos tőkebevonás céljából készítik. Ilyenkor a cél a tulajdonostársak vagy lehetséges tulajdonostársak (befektetők) meggyőzése, a cégben rejlő potenciális lehetőségek megvilágításával. Ha a finanszírozási igényt nem belső források alapján kívánja a vállalkozás megteremteni, akkor pedig a hitelezők számára hordozhat fontos információkat az üzleti terv.
A vállalkozások időnként saját helyzetük újraértékelése, felülvizsgálata során is készítenek üzleti tervet, amely a lehetséges kitörési pontokat igyekszik feltárni. Az üzleti tervben tehát az ötletek mellett jövőképet kell alkotni, át kell gondolni az esélyeiket, lehetőségeket. Mi legyen a fő tevékenységi kör? Részletes stratégiát kell kidolgozni (ez az indulásnál főleg környezet alakító illetve verseny stratégia típusú). A stratégiának ki kell jelölni a célokat, az oda vezető utat és a prioritásokat. Célcsoportokat kell meghatározni, valamint szegmentálni kell a piacot.
Kinek, mit, hogyan kínálunk majd?Megírása közben felmerül, hogy milyen kérdésekre kíván választ adni az üzleti terv. Mivel annak készítése a jövőbeli lehetőségeket kívánja feltárni, tudni kell, hogy milyen problémát old meg a projekt. Ha ez megvan, akkor arra is van felelet, hogy kinek nyújt megoldást a termék, szolgáltatás, így meg lehet válaszolni azt is, hogy kik lehetnek a potenciális ügyfelek.
Természetesen ki kell fejteni a projekt megvalósításának lépéseit, és azt, hogy mindez milyen egyszeri befektetés mellett mekkora működési költséggel valósítható meg.
Az üzleti terv a tartalmi kérdések mellett formai követelményekkel is rendelkezik.
- tömör, áttekinthető forma és tartalom,
- lényegre törő megfogalmazás, figyelemfelkeltő vezetői összefoglaló,
- a műszaki, marketing, pénzügyi és emberi erőforrások alapos bemutatása,
- a vállalkozás állapotának hiteles bemutatása, a befektetés kockázatának feltárása.
1. Vezetői összefoglaló
A vezetői összefoglaló az üzleti terv tömör tartami összefoglalását nyújtja. Ennek áttanulmányozása után az olvasónak meg kell értenie az üzleti terv lényegét. Ebben a fejezetben röviden tömören meggyőzően megvilágítja annak főbb pontjait.
2. A vállalkozás általános bemutatása
Az üzleti terv fő része a cég általános bemutatásával kezdődik, amely nem lehet több néhány oldalnál. Ez a rész a vállalkozás jellegét, alapvető tevékenységeit vázolja fel. Jelezni kell azt is, hogy a vállalkozás a működés és fejlődés mely szakaszában tart.
3. A termék vagy szolgáltatás ismertetéseAz üzleti terv a tervet tanulmányozó számára világosan és egyszerűen bemutatja a termékek és szolgáltatások tulajdonságait, vonzerejét.
4. Marketing terv készítése
Piackutatáson alapuló, piacközpontú termelési és értékesítési koncepció, melynek célja a piachoz való alkalmazkodás, illetve a piac befolyásolása a vállalat saját érdekeinek megfelelően.
5. Működési Terv
Az üzleti tervben kiemelten kell foglalkozni, hogy a vállalkozás hogyan fogja előállítani termékeit és szolgáltatásait.
6. Vezetőségi és szervezeti felépítés
Ebben a szakaszban a társaság menedzsmentjét, a döntéshozó pozícióban lévő személyeket kell bemutatni. Kitér a fejezet továbbá a felelősségi szintekre is.
7. A vállalkozás szervezeti-jogi struktúrája és tőkeszerkezete
Az üzleti terv készítésének ebben a szakaszában először rögzíteni szükséges, hogy az új vállalkozás milyen szervezeti-jogi formában fog működni, illetve, hogy a már működő vállalkozás milyen formában kívánja folytatni tevékenységét. Be kell mutatni továbbá a vállalkozás meglévő pénzügyi forrásait.
8. Pénzügyi terv
Az üzleti terv pénzügyi szakaszának az a rendeltetése, hogy átfogó előrejelzéseket adjon a vállalkozás tervezett pénzügyi teljesítményéről. A potenciális befektetők számára itt derül ki, hogy az adott vállalkozásnál milyen megtérülésre lehet számítani, a hitelezők pedig ez úton tájékozódhatnak a kölcsönfelvevő adósságszolgálati kapacitásairól.
9. MellékletA mellékletekben szerepeltethetünk grafikonokat, táblázatokat, fotókat a termékekről, technikai specifikációkat, a vezetőség életrajzát és minden olyan egyéb anyagot, ami kapcsolódik az üzleti terv anyagához, és azt illusztrálja.
Az oldalakon megjelenő információk, ajánlatok, meghatározások és leírások kizárólag a tájékoztatás célját szolgálják, azok semmilyen körülmények között nem minősülnek a CIB Bank Zrt. Ptk. 211.§-a szerinti ajánlattételének vagy pénzügyi tanácsainak. Az oldal működtetője, karbantartója és technikai kivitelezője az Origo Zrt., ezért a CIB Bank Zrt. semmilyen felelősséget nem vállal az oldalon elhelyezett információk esetleges hiányosságai, pontatlanságai és az esetleges elírások miatt. Az oldalakon elhelyezett információk felhasználására kizárólag a felhasználó saját felelősségére kerülhet sor. A honlap tartalma nem feltétlenül tükrözi a CIB Bank Zrt. hivatalos véleményét az adott kérdésekben.