Hatvan szoba - így hirdette magát az 1817-ben megnyitott Vadászkürt nevű szálloda. A két emeletes, gazdagon díszített épületet Pollack Mihály tervezte. A fennmaradt leírások szerint a belépőt jobbra a kávéházi, balra a vendéglői helyiségek fogadták.
A széles bejáraton továbbmenve egy kettős oszlopsorra helyezett csarnok és egy nagy udvar tárult a betérők elé. A vastag ajtó mögött portás ült kis fülkében, aki minden egyes vendégnél megkondított egy apró harangot - mire a személyzet elősietett, s fogadta az éhes, szomjas vagy szállásra vágyó polgárt. A hajlat fölött apró vadászkürt lógott – egészen a szálló 1907-es lebontásáig.
Kötekedő alakok
A firma első bérlője Wagner János volt, ám ő 1834-ben átadta a stafétabotot Mayer Vincének. Utóbbi ember számos, akkoriban forradalminak ható újítást vezetett be: nyaranta kitett az utcára egy csomó széket és asztalt, a házban télikertet létesített, ahol esténként cigánymuzsika szólt, az emeletet pedig ládás növényekkel pakolta tele, amelyek ágai mintegy függönyt vontak a belépő szemei elé.
Mayer Arkadia névre keresztelte a boltot, ahol viszonylag drágán, de főúrian lehetett étkezni. A bérlő és a tulajdonos között az 1838-as nagy árvíz után erősen megromlott a viszony: Mayer nem akarta rendbehozatni a helyiségeket, sőt, amikor a birtokos parancsára mégis megjelentek a kőművesek, azokat a pincérekkel szabályos ütközetben kiverte a szállóból. S bár a rozzant falakat végül erővel újravakolták, a zavaros viszonyok 1842-ig tartottak - ekkor bérelte ki a neves vendéglős, Emmerling Károly az üzemet.
Emmerling ugyancsak bajba keveredett, igaz, neki nem a tulajdonossal, hanem egy kötekedő angol utazóval gyűlt meg a baja. A magát sértve érző úr ugyanis újsághirdetésben gyalázta a Vadászkürtöt, ami ellen a neves szakember a magisztrátushoz fordult védelemért. Az akkor kiállított bizonyítványból tudjuk, hogy a „hotel” igen nagy luxussal volt felszerelve: a szobákban folyóvizes mosdó állt a vendégek rendelkezésére, a kagylók pedig carrarai márványból készültek.
A forradalom előtt nem sokkal ismét új bérlő, bizonyos Vendl Károly kezén találjuk a firmát. Ő fa- helyett vaskeretes ágyak beállításával emelte a színvonalat.
Dicstelen vég
A Vadászkürtnek számos neves lakója volt az idők folyamán. Vörösmarty Mihály itt írta a Zalán futása című művét, emellett megszállt benne Wesselényi Miklós és Kemény Zsigmond is, Petőfi Sándor pedig itt tartotta legénybúcsúját.
A forradalom leverése után a kávézó és a vendéglő a búsongó magyarok tanyahelye volt: többekkel együtt gyakorta járt erre Deák Ferenc is. A kiegyezés előtt, 1865-ben az új bérlő, Träumer Ignácz az udvart légszeszvilágítással látta el – a helyet annyira felkapták éhes és szomjas eleink, hogy időnként csak előre foglalt asztalokhoz tudott letelepedni a nagyérdemű.
Néhány esztendő múlva, egészen pontosan 1869 nyarától a boltot Kammer Ernő és felesége, Kerner Katalin bérelte ki, majd ugyanazzal a lendülettel meg is vásárolták az épületet. A hölgy a korábban említett Emmerling keze alatt tanulta a szakmát. A cég ekkor az egyik legkeresettebb, de egyben legdrágább pontja lett a hajdani Pestnek. Az udvaron szökőkút állt, a pódiumon több tagú cigánybanda muzsikált, konyhája pedig egyenesen világhírnévnek örvendett.
Közben teltek az évek, s a Vadászkürt 1900-ban ismét gazdát cserélt: ekkor Kommer Ferenc vette bérbe Kammerék örököseitől. Az első világháború sok megpróbáltatást hozott, de valahogy átvészelték a nehéz éveket. Kommer, érezve az idők szavát, 1929-ben hatszázezer pengőért felújíttatta az Aranykéz utcai épületet. Ekkor már százhúsz, hideg-meleg vízzel, telefonnal és központi fűtéssel felszerelt szoba várta a vendégeket - kevés sikerrel.
Amikor a bérlő 1932-ben elhunyt, csaknem 1,4 millió pengő adósság maradt utána. Az utódok csődöt kértek – és kaptak, de végül minden hitelezőt ki tudtak fizetni. A vendéglősök ipartestületének felhívására a szakmabeliek 240 ezer pengőt adtak össze, hogy Kommer lánya és férje megtarthassa a Vadászkürtöt, ám a Kammer örökösök felbontották a szerződést, s ismét, de immár saját erőből modernizálták a szállót. A nagy múltú épület sorsát az 1945-ös ostrom pecsételte meg: annyira kiégett, hogy le kellett bontani.
Lázin Miklós András
Menedzsment Fórum
