Budapest, belvárosi tér, a téren terasz. A teraszon kivetítő, Eb van, aztán olimpia lesz, igazi aranybánya ez a nyár. Főleg, hogy a szórakozóhely, valami idegen nyelvű klub belső tereit felújítják, csak a kerthelyiség üzemel, valószínűleg egyébként is tele lenne, de így csúcsra jár a forgalom. Ezért is meglepő, hogy pincér viszont nincs a helyen. Fél óra biztos kell, mire a nem túl lelkes néni kiszúrja, hogy kapálózunk az egyik véletlenül üresen maradt asztalnál.
Szabadkozik, hogy kevesen vannak, csak a család dolgozik. Ezt láthatjuk, a poharakat egy tizenéves kislány szedegeti, a kivörösödött nyakú tesztoszteronbombák biztos jót tesznek a lelkének. Apa eközben ügyet intéz mobilon, a téren keresztülhaladó út forgalmát elállva, karláncosan, tetkómutogatós pólóban.
Ha jobban belegondolok, ekkor már menni kellett volna, nem rendelni, de örültünk, hogy végre leülhetünk a melegben, meg tulajdonképpen egymással voltunk elfoglalva, összeszokott baráti társaság, meccs előtt a gyors kérdések, ki hogy van, elterelték a figyelmünket. Újabb fél óra elteltével megjött a sör is, pont időben, épp kezdtünk szomjazni. Találgattunk, vajon lesznek-e büntetők a meccs végén, vagy nem. Lettek, bár nem abban a formában, ahogy mi vártuk.
A kivetítőt ugyanis a sör megérkezése után villámgyorsan elállta előlünk egy fehér ingbe és fekete nadrágba bújtatott test, aminek beszélőszerve a következő szavakat formálta: négy korsó, az ezerhatszáz-nyolcvan. Nem értettük, hogy mi van, még jóformán bele sem kortyoltunk a nedűbe, a meccs meg zajlik, viszont nem látjuk, hogyan lesz ez? Szóvá is tettük. Kulturáltan kérdeztünk, kulturált választ kaptunk: "Tegnap volt itt két asztal, meccs után egyik sem fizetett, most óránként végigmegyünk, és mindenkitől beszedjük a pénzt".
Ja, érthető. Logikus. Tulajdonképpen. általános isiben is sokat szívtam azért, mert mások betörték az ablakot, végülis nem lepődtem meg. Fizettünk, persze, mert a kivetítőt nem láttuk. Több sört nem ittunk, de nem is nagyon tudtuk volna, ugyanis a hullafáradt anyuka, de még a tizenéves kislány sem jutott el többet az asztalunkig. Mondjuk így nem csodálom, hogy volt aki fizetés nélkül távozott a meccs után előző nap. Végülis, meddig várjon, hogy legyen kedves átvenni tőle valaki a fogyasztás árát?
Ahogy a rendületlenül telefonáló apukát elnéztem, arra gondoltam, hogy visszahozza ő az előző napi két asztal veszteségét. Ha parancsot adott az óránkénti behajtásra, gondolom arra is volt gondja, hogy nagyobb asztaltársaságok esetében túlírassa a számlát. A budapesti vendéglátósok ebben nagyon jók ugyanis.
Szóval mi nem csodálkoztunk, a képernyőt elálló fiatalember arcán viszont tükröződött némi meglepetés, amikor végül nem kapott borravalót.
LNG
