A probléma az, hogy a válság ragályos, és mivel a gazdaság és a pénzügyi rendszer a HIT-re és az ebből adódó HITEL-re épül, ezért a hit elvesztése tönkreteheti magát a gazdaságot is. A piacok először azon aggódtak, hogy a görögök nem tudják visszafizetni az adósságukat. Azután rájöttek, hogy ha a görögök csődbe mehetnek, akkor miért ne járhatnának ugyanígy a rendkívül eladósodott olaszok meg spanyolok is? Na de ha ők bajban vannak, akkor mi lesz a franciákkal, akiknek a bankrendszere tele van ilyen kötvényekkel és az állami adósság sem kevés? Akkor a francia állam és kötvényei sem megbízhatóak. De ha egész Európa problémás, akkor mi lesz a németekkel? Nyilván ebben az esetben ők sem nagyon lesznek fizetőképesek. Mostanra tehát - mivel nem állították meg sehol sem a ragály terjedését - elértünk oda, hogy a németek fizetőképessége is kezd megkérdőjeleződni, s mindez azért, mert bár van megoldás, a politikusok még mindig nem hajlandóak lépni a fiskális integráció és ECB pénznyomtatás együttes irányába.
Emellett a másik nagy probléma az, hogy megindult a gyengébbnek tűnő (pl. olasz, spanyol) bankokból a betétek kivétele, ami miatt ők forráshiányosak lesznek. Ráadásul az olasz, spanyol, egyéb állampapírjaitól minden bank szabadulni akar, mert félnek tőle, hogyha ezen is veszteséget kell realizálniuk, akkor a saját tőkéjük lecsökkenhet vagy el is tűnhet. Ám éppen az eladások miatt ezeknek az állampapíroknak az árfolyama leesik, és így a bankok saját tőkéje és betétállománya folyamatosan csökken, ami miatt hiteleket kell visszaszívniuk, szinte mindegy honnan: a reálgazdaságból, más bankoktól, stb. A pénzhiány pedig tovább emeli a hozamokat, és az egész folyamatnak az a vége, hogy a bizalom egyre fogy a rendszerből, a bizalomhiány egyre több intézményre továbbterjed: először a görögök, ma már a németek, régebben egy kis görög bankban nem bíztak, holnap lehet, hogy már a Deutsche Bankban sem. És mindennek az oka az, hogy nem lehetnek a piaci szereplők biztosak abban, hogy a pénzügyi rendszer alappillérét jelentő európai állampapírok mögött végső mentsvárként ott áll a jegybank.
Így az államadósságválság szép lassan bankválsággá válik, és a bizalom minden kockázatosnak tűnő eszköz iránt elpárolog, aminek jó indikátorai a hozamszintek: ma már egy 2-3 éves eurós olasz állampapír is majdnem annyi hozamot biztosít mint egy magyar forintos állampapír. Nem véletlenül vetette fel Nyugdíjas kolléga, hogy értelmetlennek tűnik magyar (akár eurós akár forintos) állampapírt tartani, amikor szinte ugyanakkora hozamot lehet kapni spanyol, olasz, szlovén kötvényekkel. Hiszen az olasz csőd elképzelhetetlen, mert ha az bekövetkezik, akkor egész Európa pénzügyi rendszere megsemmisül, utána már mi sem sokáig húzzuk, az biztos, tehát az nagyjából game over lenne egész Európában, ilyen esetben mi is szinte biztos, hogy becsődölnénk. Ha meg megmenti végül az ECB Európát, akkor azokkal a papírokkal valószínűleg többet lehet keresni, mint a magyarokkal. Adódik a kérdés: akkor most a magyar hozamok még feljebb mennek? Az előzőek fényében nem lenne nagyon meglepő...
Egyébként van még egy tévnézet: sokan azt hiszik, hogy Olaszország ugyanolyan mint Görögország, csak nagyobb - már adósságát tekintve. De ez nem igaz. Görögország csődbe mehet, a probléma kezelhető mértékű, ha kell, ki is válhat az eurozónából. Ugyanakkor egy olasz csőd akkora veszteségeket okozna a pénzügyi rendszernek, amit a legtöbb bank nem tudna elviselni, saját tőkéje eltűnne, és a tönkremenő bankok magukkal rántanák az épen maradtakat = totális pénzügyi Armageddon. Emiatt Olaszország csődje valóban nem megengedhető és csak egy módon védhető ki: az ECB korlátlan állampapírvásárlásával, amely leszorítja 3-4-5 százalékra a hozamokat.
A tétlenkedések hatására tehát a görög állampapírválság összeurópai bankválsággá kezd válni. A gazdaságpolitikusoknak nincs sok idejük...
