Nézzük meg például, hogy (az általam 2002-től összeguberált, azaz elmúlt tíz évet lefedő) EU statisztikai adatok alapján mi a helyzet (az elemzés mélysége nagyjából az előző cikkéhez hasonlatos, tudom, hogy nem túl szofisztikált, de józan paraszti ésszel logikusnak tűnik).
Az eurózónában 2002 és 2011 között 12%-kal nőtt a reál-GDP, a bérek pedig 31%-kal (nominálisan).
Magyarországon 19%-kal nőtt a reál-GDP, a bérek pedig 98%-kal nőttek (nominálisan, forintban).
A cseheknél 38%-kal nőtt a GDP, a bérek pedig 72%-kal.
Lengyelországban 51%-kal nőtt a GDP, és 76%-kal a bérek.
Lehetne arról is külön értekezni, hogy nálunk a 2 közeli országhoz képest miért ilyen alacsony a növekedés, de a lényeges most nem ez, hanem az, hogy Európánál alig növekedtünk gyorsabban, miközben a bérszínvonalunk felrobbant. Ahhoz, hogy a versenyképességünk ne változzon, az EURÓBAN számított béreink nem nőhetnek jobban, mint a termelékenységi javulásunk Európához képest, amit most rendkívül leegyszerűsítve a GDP növekedési ütemével közelítek. Ha 10%-kal gyorsabban növekszünk, mint Európa, akkor euróban számítva 10%-kal emelkedhetnek a béreink, mert így az egységnyi termelésre jutó munkaerőköltségünk nem nő, nem leszünk kevésbé versenyképesek Európához képest. Két ország devizaárfolyamát hosszútávon nagyjából a bérek növekedési ütemének különbsége és a termelékenység növekedési ütemének különbsége fogja meghatározni, méghozzá úgy, hogy a termelékenyebb és kisebb bérinflációjú ország pénze felértékelődik a másik országhoz képest.
Nagyon leegyszerűsítve mondhatjuk azt, hogy a fenti számok alapján az euróban számított magyar bérek 40%-kal (1,19/1,12)*1,31 nőhettek volna az elmúlt 10 évben, ám nem ez történt, hanem forintban 98%-kal, euróban 65%-kal nőttek a bérek idehaza (ismét csak 2011 végéig, kb 300-as forint-euróval számolva). A forint-euró keresztárfolyamnak 350-en kellene lennie, hogy az euróban mért bérnövekedés csak valóban 40% legyen.
Ha Lengyelországhoz viszonyítunk, akkor hasonló elvek mentén végiggondolva a forint szintén 25%-kal túlértékelt, a cseh koronához képest kicsit olcsónak tűnik.
Kicsit más (szintén túlszimplifikált, de szerintem nagyon hasznos) oldalról közelítve, érdemes megvizsgálni a BigMac indexet. Nagyjából igaz az, hogy minél fejlettebb egy ország, annál drágább a BigMac (mert drágább a munkabér, és az ingatlanbérleti díj is), tehát vagy ezzel igazítjuk a nyers indexet, vagy hasonló fejlettségű országokat hasonlítunk össze:
//www.scribd.com/doc/102253973/Big-Mac-Index-July-2012
A BigMac Indexből is az látszik, hogy a forint 20%-kal túlértékelt a zlotyhoz képest, a cseh koronához képest kicsit drága a pénzünk, és más emerging országokkal összehasonlítva (pl. Oroszország, Mexikó, Korea, Tajvan, Lettország, Litvánia) és fejben a fenti igazítást elvégezve is az adódik, hogy legalább 10%-kal erősebb a forint a „kelleténél”.
Summa summárum, véleményem szerint versenyképességi oldalról, vásárlóerő-paritás oldaláról nézve a forint túl erős, a jelenlegi magyar gazdasági teljesítmény mellett a helye 300-350 között kellene, hogy legyen az euróhoz képest. Az egyetlen oka, hogy nincs ott, az a magas kamatszint, amely mesterségesen és károsan erősen tartja a forintot. A következő években a gazdaságpolitika homlokterében a termelés, a növekedés lesz, és az alacsony kamatszint a forint-hitelezés megindítása érdekében. Ennek köszönhetően véleményem szerint közép-hosszabb távon a forint árfolyama jelentősebben gyengülni fog.
