Az 1800-as évek végének egyik legnagyobb üzleti sikersztorija Puskás Tivadar nagyszerű találmánya, a telefonhírmondó volt. A székesfőváros közönsége óriási érdeklődéssel fogadta az új, korábban még nem látott elektromos hírforrást, így a szolgáltatást üzemeltető részvénytársaság rövid időn belül jelentős bevételre tett szert.
Kábelerdő
Az előfizetők számának örvendetes emelkedése ugyanakkor egyre nagyobb probléma elé állította a Telefonhírmondó Rt. vezetését: jelesül arról volt szó, hogy a hangot továbbító kábelek terhelhetősége egy idő után már nem volt növelhető, így újabb bronzhuzalok kihúzása vált szükségessé. Ez pedig óhatatlanul számos problémához vezetett.
Ha a mai olvasó fogalmat akar alkotni a probléma súlyosságáról, elegendő, ha fellapozza Klösz Györgynek, az 1800-as évek híres fotósának reprint kiadású képeit. Itt "szépen" látható, hogy a budapesti belvárosi háztetők némelyike egykor úgy nézett ki, mintha valami óriási drótos-tót hálózta volna össze őket. A kortárs vicclapok rendszeresen visszatérő témája volt Janó, a felvidéki szlovák, aki nem győz eleget dohogni a konkurencia miatt…
A mai, tetőcsúfító rádiótelefon cellákra hasonlító, "épületesnek" még a legnagyobb jóindulattal sem nevezhető látvány természetesen számos tulajdonos és érintett lakó szemét zavarta, ám hosszú ideig senkinek nem jutott eszébe ellene fellépni. Végül egy negyedik - ma ötödik - kerületi házépítő-vállalkozó megelégelte az Rt. „felelőtlen telepítési politikáját”, s a tető elcsúfítása miatt kártérítési pert indított a cég ellen. A készülő tárgyalásról a sajtó is hírt adott, így rövid időn belül mások is hasonló eljárást kezdeményeztek.
Nehéz döntés
A Magyar Királyi Curia nehéz helyzetbe került: egyrészt ebben az időben még nem létezett semmilyen egységes szabályozás arra nézve, milyen célra vehetőek igénybe a tetők és padlások, illetve mit és hogyan lehet elhelyezni azokon. Másrészt abban sem tudtak megegyezésre jutni a taláros testület tagjai, hogy e szolgáltatás - mai szóhasználattal élve - közösséginek vagy egyéninek minősül. Az rt. ügyvédje természetesen előbbi mellett tört lándzsát, míg a felperes jogi képviselője az utóbbit propanálta.
A bíróság hosszas vita után végül salamoni döntést hozott: a rádió elődjének is tekinthető „elektromos hírmondást” a közösség érdekének minősülő tevékenységnek találta, hiszen az adásokat nem csak otthon, hanem számos kávéházban és étteremben is lehetett hallgatni.
Ugyanakkor arra kötelezte a vállalatot, hogy vagy tegye „kevésbé csúffá” hálózatát, vagy fizessen egy egyszeri, a bíróság által megállapított méltányos összeget az őt beperlő tulajdonosoknak. A cég minderre egyesztendős határidőt kapott.
Az rt. gazdasági szakemberei végül kettős megoldást választottak: az új hálózat kiépítését a per után már nem a tetők gerincén, hanem a padláson belül, majd a föld alatti alagutakban végezték, ugyanakkor a régi kábeleket érintetlenül hagyták. Kiszámolták ugyanis, hogy azok áttelepítése egy nagyságrenddel többe került volna, mint a kártérítés összege…
Lázin Miklós András
Menedzsment Fórum
