4p

A motorizáció egyik látnokának tartják sokan a róla elnevezett motortípus feltalálóját, Rudolf Dieselt. A német mérnök élete sem volt unalmas, halála viszont összeesküvés elméleteket indított.

Érdekes módon nem szülőhazájában látta meg a napvilágot 1858. március 18-án a bajor felmenőkkel büszkélkedő Rudolf Diesel, hanem Párizsban. Apja bőrcikkeket készített, anyja angoltanárnő volt. Iskoláit ugyan még a francia fővárosban kezdte, azokat 12 évesen máshol volt kénytelen folytatni, ugyanis 1870-ben a porosz–francia háború kitörése miatt távozniuk kellett.

A család előbb Londonba költözött, később Rudolfot Augsburgba küldték unokatestvéréhez, hogy ott folytassa tanulmányait. Rudolf elhatározta, hogy szülei kívánsága ellenére gépészmérnök lesz. A zseniális fiatalembert két évvel a szokásos beiratkozási kor előtt ösztöndíjjal vették fel a müncheni műszaki főiskolára. Francia és angol nyelv oktatásából tartotta el magát, ám energiájából arra is tellett, hogy 1880-ban kitűnő eredménnyel végezzen, így pedig lekörözze idősebb diáktársait is.

Egyetemi tanárától ajánlólevelet kapott két céghez, a Maschinenfabrik Augsburg Nürnberghez (M.A.N.) és a Sulzer Bros. of Winterthurhoz. A két cég közös irodát akart kinyitni Párizsban, és az ifjú Rudolf hamarosan hivatali igazgató lett. Észrevette, hogy sokan kishatásfokú gőzmotort használtak, és hamar felismerte egy hatékony, önálló erőgép szükségességét. Újabb tervei szerint szénport fecskendezett be egy henger 200 atmoszférára összenyomott légterébe. Az igazi áttörést azonban 34 évesen érte el, amikor szabadalmat kapott belsőégésű motorjára. Ennek mű­kö­dése a gáztörvényeken alapult, levegősűrítéssel üzemeltetett, gyújtógyertya nélküli változat volt. Lelkesen tovább folytatta a tervezést, találmányai tökéletesítését, előadásokat tartott Európa- és Amerika-szerte. Egyben propagálta a növényi olajok üzemanyagként való hasznosítását is.

A prototípust eredetileg olajmotornak nevezték el, mivel általában gázolajat használt fel. Tökéletesített modelljét azonban már dízelmotorként emlegették, a feltaláló nem kis büszkeségére. 1897-ben Sulzer elkezdte Diesel motorjának gyártását, ami Diesel számára is jelentős vagyont hozott.

Szabadalmát potom egymillió márkáért megvásárolta Adolphus Busch, az amerikai sörkirály is. A bakui olajmezők tulajdonosa, Emanuel Nobel csak 800 ezer márkát fizetett, valamint közösen megalapították az Orosz Diesel Motor Társaságot. A motorok kapcsán azonban komoly minőségi kifogások voltak, ami után a Diesel-motor gyárak részvényei rohamosan zuhanni kezdtek. Közben kiderült, hogy a feltaláló életvite­lének költségei jócskán meghaladják jövedelmeit, így a csőd szélére került.

1913-ban Angliába hívták. Egy Carel nevű belga gyáros már elkezdte Diesel engedélyével Belgiumban az általa tervezett motorok gyártását, majd részt vett egy új, angliai cég alakításában is Consolidated Diesel Engine Manufacturers Ltd néven; egy vadonatúj üzem is kész volt már Ipswichben. Diesel a Carels gyár igazgatója és főmérnöke társaságában utazott. Az Ipswich-i gyárat és Londonban a Rover autócéget akarták meglátogatni. Amikor azonban az Antwerpen és Harwich között járó éjszakai hajó Angliába érkezett, Diesel nem volt rajta. Kabinjában lévő ágyát is érintetlennek találták. Néhány nap elteltével tengerészek halászták ki tetemét a tengerből, ám az azonosítás után – a kor szokásainak megfelelően – örökre hullámsírba temették.

Hogy balesetet szenvedett, öngyilkos lett vagy megölték, az máig rejtély. Családja szerint azért lökte le valaki a hajóról a híres feltalálót, hogy értékes szabadalmait megszerezhesse. Mások azonban komoly összeesküvést gyanítottak az ügy mögött. Az egyik feltevés szerint a kőolajcégek ügynökei tették el láb alól, mivel Diesel a növényi olajok használatának előnyeit hangoztatta, mely alapvetően a mezőgazdaság érdekeit szolgálta. Az olvasók zöme viszont abban hitt, hogy a német titkosszolgálat segítette át a másvilágra. A mérnök ugyanis nemzetközi úton és szabadon kívánta forgalmazni szabadalmait, ráadásul az általa kialakított új angliai cég tengeralattjáró-motorokat is gyártott volna. Ezt az első világháború előestéjén nem fogadhatták el, s minden eszközzel megakadályozták, hogy a feltaláló az "ellenség oldalára” állhasson.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!