Csaknem száznegyven esztendeje, 1870-ben nyitott ki a Dózsa György téren az Auguszt cukrászda. A neves cég történetét Rózsa Miklós dolgozta föl a hetvenes évek közepén, így adataink döntő részét az ő tanulmányából merítjük.
E szerint a firma hamarosan átköltözött az Attila útra - ahol szinte lépésről-lépésre, azaz helyiségről-helyiségre vándorolt. A fióküzlet végül a 27-es, míg a főbolt 1907-től a Krisztina tér egy szám alatt állapodott meg.
Csoki és selyem
Az új helységet pazar eleganciával rendezték be: a falakat selyemtapéta borította, a falon velencei tükrök csillogtak, a magasból kristálycsillárok szórták a fényt. A felszolgálás elegáns kínai porcelánban történt, a vitrinekről nyers déligyümölcsök mosolyogtak a vevőkre. Hat-hét tucatnyi teából, saját készítésű drazséval, pralinéval és csokiáruval varázsolták el a betérők ízlelőbimbóit.
Auguszt nem nyugodott, így az első világháború kitörése után nem sokkal a Krisztina körúti templommal átellenben lévő hajdani Déryné helyére települt át. Emellett új, eleinte csak nyáron működő fióküzlet nyílt a mai Budagyöngye szomszédságában, amely 1944 elejéig üzemelt. Itt, kellemes kerti környezetben lehetett édességeket és finom italokat fogyasztani.
A bolt egyébként évről-évre újabb arculattal várta a nagyérdeműt. Ez utóbbi kizárólag a tulajdonosnak volt köszönhető, aki saját maga tervezte meg, mi hová kerüljön a következő szezonra. A hely annyira népszerű volt a főváros közönsége körében, hogy egy-egy vasár- vagy ünnepnap külön közlekedési rendőrt kellett kiküldeni az ott parkoló, várakozó vagy oda igyekvő gépjárművek rendezésére. Idővel meleg konyhás vendéglő is létesült itt.
Magas emberek
Auguszt ügyelt dolgozóira is: csak olyan pincért vett fel, kinek magassága túlhaladta a százhetven centimétert. A kiváló modort a főnök maga igyekezett elültetni alkalmazottaiban. Esténként szalon- vagy cigányzene szólt. Ő vezette be azt a szokást, hogy folyamatosan tisztán tartott akváriumokat rakott a pultokra, amelyben tarka halak úszkáltak.
A pavilon vendégei között művészek épp úgy előfordultak, mint grófok, iparmágnások és politikusok - de az „egyszerű” polgárokat is szívesen látták. A megsárgult árlapokat böngészve látható, az árak nem jártak az egekben, de érthető módon nem is voltak túl alacsonyra szabva.
A tisztes díjért ellenben főrangú kiszolgálás dukált, így az is előkelő embernek érezhette magát, aki hetente csak egyszer engedhette meg magának azt a luxust, hogy itt sütizzen.
Ugyan nem tartozik szorosan a tárgyhoz, de mindenképp ide kívánkozik: Nemes Mihály, a kor ismert festőművésze 1936-ban Auguszt kérésére képbe álmodta Mátyás király vadászlakomáját, Nagy Lajos szarvas és Erzsébet királyné sólyomvadászatát. A falakon lógó képeknek az ostrom alatt veszett nyoma.
(Folytatjuk)
Lázin Miklós András
Menedzsment Fórum
