Az 1849-ben elbukott forradalom után Bécsből bevezetett elnyomás nem csak nemzeti életünket, hanem gazdaságunkat is erősen megterhelte. A pangás csaknem egy évtizeden át tartott, s a kereskedelem csak az 1860-as években kezdett valamelyest fölélénkülni. Pest város tanácsa, érezvén az idők szavát úgy döntött, az Alduna-soron kereskedelmi központot létesít. A képviselők azt remélték, hogy az itt tanyát verő boltosok révén több pénz folyik be a kasszába.
A tervek hallatán jelentkezett gróf Andrássy Manó, aki egy hazai termékeket kínáló árucsarnok létesítését javasolta, s be is mutatta a Maygreber és Gerster építészeti iroda által összeütött terveket. E szerint a Lánchíd pesti hídfőjétől a mai Vigadó előtti téren keresztül egészen a Petőfi téri ortodox templomig egy pláza épülne festett tégla- és gipszfalakkal, üveggel borított árkádokkal és a hajókikötőhöz vezető alagutakkal. Az ügy egész jól haladt, ám végül mégsem fogadták el a szenátorok.
Egyes várostörténészek úgy hiszik, az áldás azért maradt el, mert Andrássy nem akart „különdíjat” fizetni némelyik hivatalnoknak és városatyának, míg mások szerint a pesti kereskedőréteg golyózta ki suttyomban a váratlanul felbukkanó konkurenciát. Attól féltek ugyanis, hogy az új bolt dömpingben kínált termékeivel lenyomja az árakat, s így nekik jelentősen csökken vagy – horribile dictu – ugrik a bevételük. Anno a hazafiak körében keringett egy olyan elképzelés is, hogy a „nem” mögött a bécsi kormány állt. Odaát ugyanis nem fűződött érdek a magyar főváros fejlesztéséhez, ezért ügynökeik révén utasították a polgármestert, ejtse el az egészet.
S hogy esélyünk se legyen a tények pontos megismerésére, némelyek szerint (s erre a korabeli sajtóban is lelhetünk áttételes utalásokat) mindezekkel szemben akár az is lehetett a kudarc oka, hogy Andrássy nem számolta ki pontosan a megtérülési mutatókat, s a mögötte álló pénzemberek ezt látva magára hagyták a szemükben fantasztának tűnő grófot.
Mindössze annyi bizonyos, ha Andrássy Manó ötlete megvalósul, az első pláza nálunk nyílik meg, s most (ha a háborúban szét nem lövik vagy az ötvenes években le nem bontják) büszkén mutogathatnánk, mint turistaszenzációt...
Lázin Miklós András
