3p

Jövőre lép hatályba az áfatörvény módosítása, amely alapvetően megváltoztatja a szolgáltatások esetében az áfafizetés szabályait. Ez leginkább a telekommunikációs és járműbérlettel foglalkozó cégeket érinti majd, számolt be a Napi Gazdaság.

Több mint négyéves egyeztetés után az Európai Bizottság tavaly februárban módosította az áfairányelvet, amelynek értelmében alapvetően átalakul a szolgáltatások áfafizetési gyakorlata jövőre. Ezt a szabályozást minden tagállamnak át kell ültetnie a saját nemzeti törvényeibe, így egyebek mellett az áfatörvény és az adózás rendjéről szóló törvény is módosul jövőre - az egyelőre még a kormány támogatását nem élvező pénzügyminisztériumi javaslat már olvasható, a tervezet vitájára az őszi ülésszakon kerül sor.

Korábban a határon átnyúló ügyletek esetében a szabályozás csak a termékértékesítésre vonatkozott, ám jövőre ez megváltozik - szolgáltatások esetén csak nagyon szűk körben tette lehetővé a törvény az áfamentes számlázást. Míg jelenleg a szolgáltatások esetében az áfafizetés helye fő szabályként a szolgáltatást nyújtó vállalkozás székhelye szerinti tagállam, addig jövőre a szolgáltatást kapó vállalkozás székhelye szerint alakul, írja a Napi Gazdaság.

A változás csak a vállalkozások közti ügyletekre vonatkozik, vagyis az a szabályozás nem változik, amikor a megrendelő nem adóalany - például magánszemély. Ebben az esetben továbbra is a szolgáltatás nyújtójának székhelye határozza meg az áfafizetés helyét. Bizonyos kivételek ugyanakkor megmaradnak, így az ingatlanokkal kapcsolatos szolgáltatás, a közlekedés áfafizetési szabályai sem változnak.

Két területen valószínűleg jelentős változást hoz majd a módosítás. Az egyik a telekommunikáció és televíziós közvetítés, a másik pedig a közlekedési járművek bérbeadása. Előbbi változás leginkább Luxemburgot fogja érzékenyen érinteni - azzal egyébként, hogy a szabályozás csak később, vagyis nem jövőre módosul -, mert a kedvező áfakulcsok miatt egy sor társaság tette át székhelyét a hercegségbe.

Ami a járművek bérbeadását illeti, a tervezet kettébontja az egyes ügyleteket aszerint, hogy a szolgáltatás nyújtásának helyén vagy a nyújtó székhelyén kell-e adót fizetni. Ezek szerint a rövid időre bérbe adott járművek után aszerint kell az áfát megfizetni, ahol a járművet használja a bérlő, hosszú távú megállapodás esetén pedig az általános szabályok lesznek irányadók. A közúti járművek esetében ez harminc nap lesz. Ennek a módosításnak az az értelme, hogy tipikusan a nyaralások idején bérbe vett autók esetében egységes legyen a rendszer.

Fontos változás lesz, hogy egy olyan cég esetében, amelyik rendelkezik telephellyel, nem számít majd automatikusan a szolgáltatás belföldi ügyletnek. Ha ugyanis egyértelműen az anyavállalat nyújt adott szolgáltatást, és ahhoz a belföldi telephelynek semmi köze nincs, akkor a szolgáltatás és termékértékesítés határon átívelő és nem belföldi ügylet lesz, olvasható a Napi Gazdaságban.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!