Az Erste Bank együttműködésével készült előrejelzés szerint a külső egyensúly tovább romlik, míg a belső javulására lehet számítani 2003-ban. A gazdaságkutatók hozzáteszik: a bérkiáramlás - főleg a tavalyi emelések áthúzódó hatása miatt - az idén is gyors lesz. Az infláció az év elejéhez képest kissé emelkedik az idén, és várhatóan nő a munkanélküliség is. A forint további erősödésére számító január közepi spekulációs pénzbeáramlás és az erre válaszul született intézkedések tartósan rontják a pénzpiaci folyamatok kiszámíthatóságát. Ez a lakosság és az üzleti szféra számára is megnehezíti a kalkulációt - állapítja meg az elemzés.
Az előrejelzés szerint a világgazdaságban az iraki háborúval kapcsolatos félelmek miatt nő a bizonytalanság, az olaj és az arany ára emelkedik, a gazdasági várakozások romlanak. A kutatók a második félévre a nemzetközi és ezzel a hazai konjunktúra enyhe javulására számítanak, miközben az ipari foglalkoztatás csökkenését prognosztizálják egyes munkaigényes szakágazatok versenyképességének drasztikus romlása miatt. A GKI előrejelzése alapján az idén az ipari termelés 5,0 százalékkal nő 2002-höz viszonyítva. A prognózis 2002-re 2,0 százalékos emelkedés volt. Az építőipar növekedési üteme gyors marad, de nem éri el a 2002-es csúcsot - vélik a kutatók. Az elemzés szerint ennek oka az állami beruházások visszaesése.
Az elemzés szerint a kiskereskedelmi forgalom az idén is dinamikusan, mintegy 7 százalékkal nő, szemben a 2002-re becsült 9 százalékkal. A közlés szerint 2003-ban gyorsabban nő a behozatal a kivitelnél. A GKI előrejelzése szerint az export 2003-ban eléri a 10,0 százalékot, míg 2002-re 6,0 százalékos emelkedést várnak. Az import növekedése 2003-ban 12 százalék lesz, míg a tavalyi évre 5,0 százalékos növekedést prognosztizáltak. Így a külkereskedelmi mérleg hiánya mintegy 1 milliárd euróval romlik - áll az elemzésben. A külkereskedelmi mérleg deficitje a prognózis szerint 2002-ben 3,4 milliárd euró, míg 2003-ban 4,5 milliárd euró lesz.
A kutatók szerint a folyó fizetési mérleg hiánya ennél kevésbé emelkedik az idegenforgalmi aktívum várható növekedése miatt. A kutatóintézet előrejelzése szerint a folyó mérleg hiánya az idén eléri a 4 milliárd eurót szemben a tavalyi 3,5 milliárddal. Az elemzés szerint a reálkeresetek növekedése az idén várhatóan megközelíti a 8,0 százalékot. A költségvetési szférában a tavaly őszi béremelések hatására ennél lényegesen nagyobb, a versenyszférában a romló piaci helyzet miatt kisebb emelkedés valószínű. Az előrejelzés szerint az infláció a 2002. év végi 4,8 százalékhoz képest az idei év során kissé emelkedik, éves átlagban azonban valamelyest csökken és eléri az 5,0 százalékot. A GKI prognózisa szerint a munkanélküliségi ráta 2002-ben 5,9 százalékos, 2003-ban pedig 6,0 százalékos lesz.
Élénkülő bővülést vár a GKI
Az idén szerény, inkább csak a második félévben érzékelhető élénkülés várható - állapítja meg a GKI Gazdaságkutató Rt. A kutatók szerint míg 2002-ben 3,2 százalékkal nőtt a GDP, addig jövőre a növekedés elérheti a 3,8 százalékot.